Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

3.évad 14.rész

A bázison voltam, ahol az emberek teljes szeme kék volt és mint a zombik dőlüngéltek. Abby Jaha mellett állva bágyadtan mosolyogtak. Valaki megfogta a vállamat, mire megfordultam. Sean teljesen normális volt, de ijedten nézet rám.
- Skylar, segíts kérlek! Mindenki azon van, hogy elvigyenek a fény városába. Az őrök üldözőbe vettek, hogy elkapjanak.
- Nem vetted be a chippet, úgye?
- Nem, tudom milyen hatása van, de...
Ekkor hátulról elkapták, majd húzni kezdték, de hiába kaptam oda elkapták a karom és bilincsek már csattantak is. Próbáltam szabadulni, miközben végig néztem, ahogy a földre verik a bátyám, majd felemelik a fejét és kényszerítik, hogy bevegye. Rám néz, majd nehezen, de kinyitja a száját és beveszi. A következő pillanatba a szeme a többiekéhez hasonlóan kékbe fordult
....

Felriadtam, mivel valaki mellettem volt és éppen felakart ébreszteni. Mikor felismertem Montyt bocsánatot kértem, majd felálltam.
- Mi történt?
- Indulnunk kell.
- Hova?
- A többit út közben elmondom.
Azzal hirtelen szembe találtam magam Jasperrel és Clarkkal. Éppen a kocsiba szálltak, miközben én is beugrottam a hátsó részbe. Raven ott feküdt kiütve, de nem mehettem hozzá közelebb.
- Na jó, most mondd el mi történt – kérem számon a fiút, mire mesélni kezd.
- Az egész tábor már a chip hatása alatt áll. Jaspernek sikerült kihoznia Ravent, de ha Raven meglátja hol vagyunk, akkor az E.V.I is látja és mindenkit ide küld.
- Ki az az E.V.I?
- Egy nő, akit csak azok látnak akik beveszik a chippet.
- És Clark?
- Út közben találkozott Jasperrel, aki felvette.
- Sean... - gondolkodtam el, majd ökölbe szorítottam a kezem. – Ő is a táborban van.
- Ahogy anyám is – bólintott Monty, mire megértően néztem rá.
Amit az autó megállt, O, Bell és Clark előre mentek. Segítettem kivenni Ravent a kocsiból, majd amint Sincler elindult vele én is utánuk mentem.
- Ébredezik, siessetek, be kell vinnünk.
Bellamy fegyver fogott a lányra, aki ott állt előttünk, mire szúrósan néztem rá. Besiettek a többiek, de én lelassítottam a lány mellett. Földi ruha volt rajta és a beszélgetésből ítélve Clarkkal ismerték egymást. Bellre néztem, majd behúztam magammal a lányt is. Igazat megvalva féltem, hogy Belamynak elborul az agya és megöli. Ravent hátra vitték, de tisztán hallottuk az ordítását. Az idegen lány semmi jóra nem gondolhatott. Clark vette át a felügyeletét, majd elengedte. Rám nézve csak bóintott, majd bementem Ravenhöz. Jasperrel ketten voltunk bent. A lány elakarta érni a csomót, de túl messze volt, azonban nem hátrált és egyre természetlenebb formába taszította magát. Oda akartam menni vissza fogni, mikor a válla kiugrott, én pedig felsikkantottam.
- Srácok! – kiáltott ki Jasper, én pedig a sokktól mozdulni sem tudtam.
Bell és Clark jöttek be, majd elkezdték Jasperrel lefogni. Rosszul lettem, amit furcsáltam, de a gyomromat fogva siettem ki. Elsiettem Sincler és a lány mellett is, majd amint kiértem nagy levegőket vettem. A rosszullét azonban a képpel együtt kavargott bennem. Megtámaszkodtam a kinti cuccoknak, majd gyorsan megráztam a fejem, hátha sikerül kikergetnem az emléket. Az ajtón Jasper lépet ki, majd elkezdet körbe járkálni, végül megtámaszkodott és halkan sírni kezdet. Besurrantam mögötte és leültem bent az egyik asztalhoz.