Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

4/10

Arra keltem, hogy mozog alattam valami. Nyöszörögve fordultam el, de erre pedig egy nagy csattanással találkoztam a földdel.
- Aú - nyávogtam, miközben kinyitottam a szemeimet.
- Ne haragudj - támaszkodott az ágyon Bellamy.
Segített felülni, majd apró pirulákat nyomot a kezembe. Fájdalom csillapító a hasogató fejfájásra, pontosan erre volt szükségem. A kis szekrényről levettem a vízet, majd gyorsan felhajtottam.
- Jobban érzed magad? - simította végig a hátamat.
- Amint hat a gyógyszer - dőltem hátra szorosan lehunyt szemekkel.
Éreztem ahogy besülyed mellettem a matrac, majd a hangja egészen közelről szólalt meg.
- Mire emlékszel a tegnapból?
- Mindenre. Szerencse hogy eltudtam aludni.
- Az éjszaka történtekre is?
- Mire gondolsz? - gyanakodva húztam össze a szemeimet.
Ha ennyire konkrétan rá kérdez akkor valami számomra nem túl jó dologról lehet szó.
- Arra hogy az éjszaka többször is felkeltél hányni. Alig tudtalak visszahozni az ágyba.
- Mennyire volt rossz a helyzet?
- 3szor rohantam ki veled.
Eltakartam az arcomat a szégyentől. Ennyire szétesni, hogy magamról sem tudok...annyira szégyeltem magam. Bellamy egész éjszaka nem aludt miattam amitől pedig még lelki ismeretfurdalásom is lett.
- Annyira sajnálom. Bocsáss meg.
- Semmi baj, csak az érdekel hogy most már rendben vagy- e?
- Jól leszek.
Még mindig nem akartam rá nézni. Ahogy helyezkedet lassanként teljesen hozzá simult az oldalamhoz. Az egész testemmel megdermedtem. Finoman lefejtette az ujjaimat.
- Nem kell szégyelned magad.
- Oh, dehogyis nem.
- Gondoskodhattam rólad és bár nem ez volt a legfényesebb estém mégis visszagondolva vicces volt.
- Vicces?
- Sokat megtudtam rólad.
- Jesszus - meredtem rá ijedten.
- Például, hogy képes vagy kéznélkül ki inni egy sörös üveget. Hogy a legjobb barátnőddel folyton belógtatok gyerekként a tiltott helyekre, mert azt hittétek csokit rejtegetnek. Elénekelted nekem a kedvenc dalodat a wc fölé hajolva.
- Kérlek ne folytasd így is ég a pofám.
- Ráadásul elmondtad végre mire vágysz - tette hozzá, mire ijedten fordultam felé.
- Bármit mondtam nem vállalok érte felelősséget.
- Azt mondtad biztonságra vágysz az mellett akit szeretsz. Nem akarsz tökéletes kapcsolatos, mert az klisé és unalmas. Kalandokra vágysz, szenvedélyre és egy kis veszélyre is.
Ahogy hallgattam a nem tiszta gondolataimat rájöttem mennyire is igazak ezek. Pontosan ezt akartam. Talán ezek voltak az okai hogy Bellamyt is megkedveltem. Beszökött az űrhajóba, vállalta a kockázatot. Vigyázot a 100akra, biztonságot nyújtot nekünk menedéket. Csupán a szenvedély maradt el...mint minden eddig fiúnál akivel dolgom volt. Éppen ezért van az, hogy az ártatlanságom már depresszióba zuhant és a szívemet is csak félig nyitottam ki. Őszintén szólva féltem is, mert nem akartam úgy pofára esni, mint az előtt annyian.
- Bár tisztességtelenül szereztem az infót, de már tudom mit tegyek, hogy ismét a barátnőm legyél.
- Ezek nem egyről a kettőre történő dolgok - ingattam a fejem.
- De ha szeretsz és én is téged, akkor már jóval egyszerűbb a dolog.
Ahogy lenézet rám, láttam a tekintetében a küzdeni vágyást. Az ígérte harcolni fog értem és most el is hittem neki. Leereszkedet és egy puszit nyomot az arcomra, majd mosolyogva gurult arrébb. Az ajtó felé néztem. Ez Bellamy szobája.
- Nem fognak pletykálni, hogy egy lánnyal hagytad el a szobát.
- Nem érdekel, ha az a lány te vagy.
...

Mikor kimentem és már sokkal tisztább és összeszedettebb voltam meghallgattam Jaha beszámolóját a bunkerről, amit találtak. Azonnal indulnunk kellett, így amint mindenkit elbocsájtottak mentem is pakolni. Egy hátizsáknyi cuccom volt mindössze, de az sem volt túl sok, így jöttem rá arra, mennyire nincs otthonunk. Egyikünknek sincs igazán. A gondolatomat kopogás zavarta meg. Kinyitottam és az őrre néztem.

- Igen?

- 2 jégnemzeti van itt. Azt mondták Roan király Polisba hívat azonnali hatállyal.

Vissza frdultam a táskámért, majd az őr után kocogtam. Ha a király visszatért és engem hivat, akkor baj lehet. Clark azt mondta értesíteni fog minket, ha kész vannak. Ahogy futottam még belebotlottam a siető Montyba és elkaptam a karját.

- Mond meg kérlek Bellamynak, hogy a bunkernél találkozunk.

- Hová mész? - kapta el ő is a karomat, mivel már mentem volna tovább.

- Roan Polisba hívatot. Valami baj lehet.

Biccentett és hagyta, hogy tovább siessek. A kapuban állók 3 lóval érkeztek, így az egyikre felpattanva már vágtathattunk is a főváros felé. Mivel tudtam nem igazán beszédesek, nem számítottam kellemes úti csevejre. Azonban ez a gondolataimmal hagyot, amik különböző végkimeneteleken pörögtek. Mivan ha ez egy csapda és nem is Roan küldöttei. Nem ez lenne az első esett, hogy ellene fordulnak az emberei. Vagy az is lehet, hogy a Jégnemzet ellenünk fordult. Bárhogy is volt, összeszorult a gyomrom a gondolatra.

Amint belovagoltunk megáttam a sok hullát. A fekete eső itt is megölte azt aki elázott. Sáncok és bunkereket építettek ki romokból. Háború dűlt, de ember nem láttam sehol. Egyre idegesebb lettem és kétszer is átkoztam magam, hogy miért nincs a táskámban nyílvessző. Mióta vissza mentem Árkádiába nem hortam fegyvert magamnál. Csupán egy kis 6 lövetű pisztolyom volt a nadrágom oldalzsebében, de azt az őrök biztosan kiszúrták már régen. MEgálltunk a toronyt körbe vevő torlaszoknál, majd le kellett szálnom a hátasról. Középen egy kis úton kellett bemennem, majd a bejáratnál elvették a táskám és a fegyveremet is. Felmentünk a trón teremhez, majd előtte is áttapogattak. Mikor kinyílt az ajtó Roan tekintette azonnal derűsebb lett, majd ellökte magát az asztaltól és felém közeledet öblös léptekkel.

- Ez meg mit keres itt? Zárják a többi közé! - utasította őket Echo.

A király azonban az arcomra csúsztatta a kezeit és olyan hévvel csókolt meg, hogy azt hittem hátra borulok. A levegő a teremben érezhetően megfagyott. Mikor elváltunk rám mosolygot, majd ismét ridegen fordult az őrökhöz.

- Elmehettek, ő velem marad.

A katonák elmentek, de Echo és gondolom a többi parancsnok még mindig  megvetően figyelt minket. Roan a hátamra téve kezét kísért be.

- Skylar a skykru nevében van itt.

- Nem elég neked Wanheda?

- Mindketten maradnak. Fel kell készülnünk a háborúra.

- Kik között? - kérdeztem bele.

- A Trikru és az Azgeda közt, a menedékhelyért - jelentette ki Echo.

- Clarke azt mondta a szövetség jegyében felezünk.

- Igen, de apád másképp vélekedet és szövetséget kötött a Trikruval, miszerint ővék a maradék hely - magyarázta Roan.

- Beszélhetek vele. Gondol ezért hivattál - nézek a királyra, de ő csak közelebb hajol és fülembe suttogja a válaszát.

- Azért vagy itt, mert háború lesz és nem akarom, hogy belekeveredj, vagy megsérülj.

- Ezt értékelem - halkítom le én is a hangom. - De tudod hogy nem tudok veszteg maradni ha harcról van szó.

- Tudom, ezért vagy itt - mivel erre nem kért választ, vagy vélemény elhajolt és ismét a támadási tervet készítették.

- Ha megbocsájtasz királyom, a skykru követének nem kell látni a tervet. Még a végén kedvet kap - fintorog Echo, majd ki kiált a katonáknak, akik elkísérnek.

Ahogy mentünk kürt hangjára lettem figyelmes. Valami történt. Az őrök is megdermedtek, majd értetlenül fordultak össze.

- Mi történik?

- Új parancsnokot avatnak, de ez a láng nélkül lehetetlen - morogja az álarc alatt.

- Kísérjetek oda, ha a király kérdezi erőltettem.

Nem kellett nekik sok győzködés, már mentünk is felfelé.