Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

22. Fejezet: Hátamra terített kabát

- Azt hiszed van most kedve hozzánk? Biztos nagyon későn feküdt le tegnap, szóval kétlem, hogy felkelt volna már, ha meg nem, biztos nem tudnánk felkelteni. Rossz kelő.
- Ja... Régen is az volt, de egy próbát nem meg ér? - mosolyodik el szélesen és felém nyújtja az öklét. A kezét figyelve mosolyodok el, majd amint felfogom, hogy most nem megütni akar az öklével, hanem öklözni viszonyozom a tettét és az öklének nyomom a sajátom. - Elmehetnénk a partra. 

EunJin szemszögéből:

A combomon dobolok az ujjaimmal a zene ritmusára, miközben az ablakon bámulok kifelé ölemben a gyors éttermes csirkével, amit nem is olyan régen vettünk magunknak. Dúdolva hallgatom a kellemes zenét, ami a kocsi rádiójából szól JeongGuk telefonjáról. Hosszan pillantásokkal nézegetem a hatalmas épületeket. Igaz, egyik sem akkora mint Szöulban, de így is elég magasak, innen lentről szinte az égig érnek. A fő úton gurulunk végig és lassan fordulok a műszerfal felé, amikor a GPS nőies hangja meg nem szólal és hívja fel a figyelmünket hol kell lefordulni. Jimin azonnal kettőnk közé hajol, amint a tenger felé fordulunk és megpillantjuk a fakó kék hullámokat, igaz pár száz méterrel távolabb. Ilyenkor télen annyira más az érzés, mikor megpillantja az ember a szürke hullámokat, mintha a lelkünk apró darabjai tárulnának elénk egy tükör formájában.

- Hol állunk meg? - kérdezi izgatottan, majd egy újabb falat csirke szárnyat emel ki előlem a dobozból és kezdi eszegetni a fülembe csámcsogva.
- Csak van a közelben pakoló. - pillant szét JeongGuk, majd kikapcsolja a GPS-t és be is dobja az ölembe. - Eltennéd?
- Persze... - jegyzem meg enyhén gúnyosan, majd kicsit haragosan teszem be a helyére, a kesztyűtartóba. - Ha lennél olyan szíves és szépen megkérsz, ahelyett, hogy az ölembe dobod ezt az őskövületet.
- Inkább az merüljön, mint a telefonom. - lassít le pár méterre az előttünk elterülő kék végtelenségtől, majd lefordul balra egy kisebb pakoló helyre. - Szerintem ez itt tökéletes lesz.

Igényesen leparkolva áll be farral a szűk helyre, majd egyszerre pattanunk ki mindannyian. A telefonomat és JeongGukét össze fogva szállok ki, majd azonnal kiveszi a kezemből a kaját Jimin, hogy bele tegye a csontot. Körbe pillantok, végül pedig nyújtózkodni kezdek a hosszú út miatt, amikor megrezzen az egyik telefon a kezemben. Megilletődve pillantok a fiú mobiljának kijelzőjére, amin HaMin neve világit és vele együtt egy rövid üzenet. "Ma este átjössz? Lenne egy meglepetésem go... " Fogalmam sincs miért is olvasom el a lány üzenetét, ami minden bizonnyal egy erotikus szándékú SMS JeongGuknak. Semmi több nincs bennem, csupán kíváncsiság. Nem érdekel mit csinál azzal a szőke cica babával, úgy is tudom mire megy ki nála ez az egész. Csak szex, semmi több.

- Írtak neked. - nyújtom a fiú felé a telefonját, aki éppen a kocsiját zárja le, majd teszi a zsebébe a kulcsot. - HaMin.
- Megnézted? - veszi el tőlem, mire én csak bólintok. Miért is kellene letagadnom, hogy elolvastam az üzenet egy részét? Így is úgy is megtettem volna, ez pedig végképp nem változtat semmin, ha letagadom. Gyorsan futja el a pár soros üzenetet, aminek a végén széles mosoly telepszik az arcára. Várom mikor jelenti ki, hogy van közel fél óránk sétálni, de utána mennünk kell a dugó társához.
- Nos? - rántok picit a vállamon, mire halkan kuncog fel. - Mi az?
- Olyan vagy, mint a nővérem. - rejti a zsebébe a mobilját, de amint rám pillant és meglátja a felvont szemöldököm folytatja. - Azt kérte menjek át, mert ki van rám éhezve.
A kijelentésre Jimin halkan horkant fel, így rá kapom a fejem, de csak meglepetten pislog ránk. Óvatosan törölgeti meg a szaftos száját egy hófehér zsebkendőben, majd feljebb tolja az orrán a szemüvegét. Magamban kuncogok fel a reakcióján, illetve az előttem álló JeongGuk is halvány vigyort villant meg.
- Akkor megyünk? - csalódott hangon lép közelebb hozzá Jimin, mire a fiú megrázza a fejét. - Nem akarsz?
- Nincs most kedvem hozzá. Szeretnék egy kis időt veletek lenni... - fordít nekünk azonnal hátat, remélve nem hallottuk amit mond. - Menjünk! Együnk egy fagyit!
- Fagyit? Esetleg van tíz fok. - indulunk el lassan, majd a főúton kezdünk lefelé döcögni.

Jiminnel egymás mellett ballagva nézelődünk az üzletek és a kifőzdék között követve JeongGukot, aki előttünk trappolva célozza meg az úttal szemben húzódó korlátot a zsebébe bújtatott kezeivel. Amint a vas csőhöz ér a kezei kibújnak a zsebéből és rá tapadnak a fagyos vasra. Cseppet áthajolva pillant a kék vízre. Mellé sorakozunk és mind hárman a hatalmas tengert kezdjük figyelni nagyra nyílt szemekkel. Elképedve, számat eltátva nézek végig a távolabbi épületektől a még távolibb szigetig. Kiskorunkban mindig délután, majdnem este találtuk ki, hogy elakarunk jönni ide, természetesen soha nem volt alkalmas az idő, mert senki nem tudott minket elhozni. Azonban most, hogy a saját lábunkon állunk és önálló döntéseket hozunk már nem nagy feladat.

- Ez sokkal szebb, mint emlékeztem. - vigyorog mellettem Jimin, miközben rá hasal a korlátra. Kénytelen vagyok hosszú pillanatokig rajta legeltetni a szemem és figyelni a kedves gödröcskéit a sima arcán. Annyira izgatottan nézelődik, nem is tudom mikor láttam már így... Mint egy kis gyerek.
- Menjünk le a vízhez. - indul el határozott léptekkel JeongGuk ellökve minket a korláttól. Hangot adunk a nem tetszésünknek a mozdulata után, majd utána indulunk. Jimin mélyen nyúl a zsebébe, hogy előkeresse a sálját, valamint a sapkáját, amikbe alaposan csomagolja be magát, azonban ellopom a szemüvegét, majd a fejem tetejére teszem, hogy megtartsa a hajam, mint valami hajráf, hogy ne lógjon a szemembe. Aggódva kap a kezem után a homályos látása miatt, amit én halk kuncogással reagálok le és fogom meg óvatosan a kezét. Végig vezetem a pár száz méter hosszú úton magam mögött húzva egészen a homokos partig, ahol már JeongGuk a telefonjával a kezében sétálgat, időnként csinálva egy- két képet a lenyugodni készülő napról, ami homályosan tör elő a szürke, őszi felhők közül. Lesegítem a barátom, mire ő azonnal a sáljába kap, hogy szorosan tartsa a nyakán a puha anyagot.
- Miért vagy ennyire felöltözve? - állok meg előtte, mire mosolyogva lép hátrébb és igazgatja a haját a sapka alatt. - Te magad mondtad, hogy tíz fok van.
- Igen, de nagyon könnyen megbetegszem. Jobbnak látom megelőzni az egész lázas és orrfújós időszakot, minthogy otthon nyomjam az ágyat. - kapja le a fejemről a szemüvegét, amit vissza is tesz a szemei elé. - Több C és D vitamint kellene bevinnem a szervezetembe.
- Jimin... - lépek közvetlen elé és a vállára teszem a kezem, óvatosan vezetve végig a karján. Jól láthatóan rebben meg és pillant a kezem után. - Nem kellene ennyire rá paráznod a dolgokra és nem lenne akkora baj. - indulok tovább a homokban lépkedve vissza pillantva rá időnként.
- Nem teljesen értem mire akarsz célozni. - siet utánam a zsebeibe rejtve a rövid ujjait. - Ezt hogy gondoltad?
- Nem szent amit én mondok, de úgy viselkedsz mint egy terhes anya, valamint egy nyugdíjas nagyi keveréke. Próbálsz mindent megelőzni, ahelyett, hogy kicsit szabadabbak lennének a döntéseit. Túl merev vagy és bekorlátozod saját magad.
- Én nem vagyok túl merev! - állunk meg JeongGuk mellett. Érdeklődve tekint ránk felvonva a szemöldökét. - JungKook!
- Mi az? - pislog lassan a hatalmas szemeivel.
- Szerinted is túl merev vagyok? - teszi fel a teljesen egyértelmű kérdést a pápaszemes. JeongGuk hangos nevetésbe kezd és rögvest bele kezd a hatalmas bólogatásba. - Nem is!
- De. Nagyon is. Lehetnél sokkal lazább, nem annyira mint mi. - mutat rám, majd magára. - De kicsit felszabadulhatnál mellettünk.
- Én igenis felszabadult és laza vagyok. - fűzi keresztbe a karját a mellkasa előtt. Az orrát felhúzva méreget minket a szemüvege mögül. Nem akarja elhinni, de tudja, hogy igazunk van. Egyértelműen igazunk van. Jimin mindig is ilyen volt, mindent háromszor átgondol és sokat kérdez, hogy biztos legyen mindenben. Lehet sokkal érettebben fogja fel a dolgokat mint mi ebből kifolyólag, mivel belőlünk hiányzik ez JeongGukkal. Én csak az utóbbi időben kezdem így érezni magam, muszáj mindent meggondolnom, mert az agyatlan cselekedetekből csak a baj van. Élő példa erre a Szöuli eset...
- Akkor bizonyítsd. - kapja elő a cigarettás dobozát a szűk nadrágja zsebéből JeongGuk, majd azonnal rá is gyújt. - Nem kérdezhetsz vissza és nem ellenkezhetsz. Azonnal meg kell tenned.
- Rendben. - rázza le a kezeit maga mellett izgatottan a kis szöszi. - Na és mi az? Mit kell csinálnom?
- Mondjuk... - kezd hosszú gondolkodásba az arcán azzal a bugyuta és gonosz mosollyal, ami általában ilyenkor az arcára keveredik. A gondolataiba merülve kuncog fel, majd pillant ránk miközben a szájába helyezi a cigi végét, hogy szívjon belőle. - Rohanj bele a vízbe.
Egyszerre képedünk el Jiminnel, de mielőtt a barátom bármit is mondhatna én szólalok fel. Csurom vizesen nem lehet egészen hazáig ilyen hidegben. Nem elég, hogy megfázik, de a végén még tüdőgyulladást is kap, az pedig nem hiányzik neki és az anyukájának, vagy akárki másnak.
- JeongGuk... Hideg van, plusz te se örülnél, ha vizes cuccokban ülne be az autódba. Csak szaladjon be egy kicsit, hogy a lába vizes legyen és kész, de még ez is hatalmas baromság. - pillantok a mellettem állóra, aki minden szó nélkül rúgja le a sötét barna bakancsát, majd kapja le a sötét zokniját. Felhatja amennyire tudja a szűk farmerét és a zsebébe tett kezeivel indul meg a víz felé. Úgy tűnik Jimin tényleg betartja amit ígér, legyen... akármekkora baromság. JeongGuk izgatottan figyeli, ahogy megáll és a hideg hullámok egészen az alsó lábszáráig lemossák a lábát, majd ennek hatására hangosan síkit fel, szinte nőiesen. Még a mellettem álló felkuncog, a szerinte mókás dolgon én csak megrázom a fejem és aggódva figyelem azt az igen hülye, de bátor szerencsétlent.
- Ez akkor is baromság... - mondom oda a mellettem álló bagósnak, aki hirtelen abba hagyja a nevetést és felém fordul.
- Addig úgy se szállt volna le rólam még nem mondok valamit. - szívja tovább a cigijét, majd a felénél járva nyomja a kezembe, hogy én szívjam el azt a kis részét, amit ő meghagyott.
- Az egész a te ötleted volt. - csóválom meg a fejem, ami hatására egy fáradt, mi több ideges sóhajt hallat az irányomba.
- Ettől még senki nem lett beteg. Ő se lesz az, csak nagyon paranoiás. - figyeli tovább a fiút, aki pár pillanat után siet felénk a nadrágját tartva.
Kétségbe esetten támaszkodik meg a vállamban a meztelen lábait nézve, amik teljesen vörösek. Megragadom a karját és egy padhoz húzom, hogy le üljön rá. Mellé huppanok az arcát figyelve, ami fájdalmat sugall a rettenetes hideg víztől. Az utánunk andalgó fiú dobja le a zoknikat és a fiúhoz képes pici bakancsot.
- Törölgesd meg. - keresem a pulóverem zsebében egy kisebb csomag zsebit és a kezébe nyomom. Rögvest törölgetni kezdi a lábait az ölébe véve. Mosolyogva figyelem a kis lábujjait, amikre rá tapadt a homok a víz miatt. Megfeledkezek a kezemben égő cigaretta csikkről és JeongGuk figyelmeztetése után dobom be a mellettünk lévő kukába, mire ő csúnyán ledorgál a kárba ment cigiért.
- Jobb? - adom fel Jiminnek a bakancsát, amibe azonnal bele dugja a lábát. Megkönnyebbülten dönti hátra a fejét a bakancs melege miatt.
- Sokkal... Nyáron mit nem adnék az ilyen hideg vízért, de ez most... Nagyon rosszul esett. - ecseteli nekünk a combját markolászva. JeongGuk nehezen és nyöszörögve adja be a derekát, minden bizonnyal saját magának és térdel a padon ülő elé. Tisztán látom milyen hatalmas csatákat vívott saját magával, ami engem is meglepetés szerűen ér. Minden kérés és könyörgés nélkül kezdi megkötni a bakancsokat Jimin lábán. Csodálkozva veszek tudomást arról, hogy ez valóban a valóság.
- Mit csinálsz? - pillant le maga elé Jimin. A hangja megremeg, amint az előtte térdelő fiúra pillant, aki minden dühét és bunkósságát vissza fojtva köti be a cipőjét.
- Szerinted? Pirítóst csinálok a lábadon. - ránt egy kicsit a fején, hogy a haja ne lógjon bele a szemébe, majd fújtatva folytatja. - Nagyon okosnak hiszed magad és egy egyszerű cipőkötést nem ismersz fel.
- Köszönöm.

A rövid szóra azonnal felkapja a fejét JungKook és kicsit megrémülve pislog rá. Nehezen mosolyodik el és áll fel, majd össze csapja a kezeit. Zavartan pillant körbe a homokos tengerparton, ahol már senki nincs és az egyetlen fény forrás a lemenő nap utolsó sugarai a több milliárd homok szemen, ami elterül a parton. Sorban villannak fel az utcai lámpák, köztük az is ami alatt üldögélünk. A sárgás színe lepi be az arcunk és úsztat mindent az erőteljes fényében.

- Sétálunk még egy kicsit? - pillant fel Jimin az előtte álló magas fiúra, aki a lámpákat tanulmányozza, mintha még életében nem látott volna ilyet. Belemerülve az utca fényeibe bólint aprót, majd méregeti tovább a nagyobb épületeket. Talpra erőltetjük magunkat és lassú sétába kezdünk a hullámoktól pár méterre. Gyönyörködve figyelem a sötét hullámokat, amik megtörik a elalvó nap sugarait és a nem messze lévő épület ablakaira vetődnek vissza folyamatos mozgás kíséretében. Megkönnyebbülve veszek tudomást arról, hogy nagyon kevesen vannak ilyen időben itt, lemerem fogadni, hogy nyáron sokkal, de sokkal több ember tartózkodna kint. Egészen fel sétálunk egy nagyobb csomópontig. Hatalmas rózsaszínen és fehéren világító színek világítják be a partszakaszt, Jimin pedig szélesen mosolyogva mutogat a szívekre hangot adva a tetszésének.
- Csináljunk egy képet! - csattan fel a hosszú kívánatos sóhajok után, majd a csuklónkat elkapva rángat minket a hatalmas szívek elé, amik a fényt biztosítják.
- Szépen elhatároztad. - kuncog fel JeongGuk. - Csinálok én rólatok. Hárman úgy se vérünk be a képbe. - tesz meg pár lépést, hogy messzebb kerüljön tőlünk, de már veszi is elő a méregdrága telefonját.
- Ne már! Ha képet csinálunk mind annyian legyünk benne! - kapom el a kezét és vissza rántom. - Mind legyünk rajta. - karolom át mind kettőjük nyakát egy kép erejéig, majd vissza húzom a karjaimat és aranyosan, még is dögösen bepózolva mutatunk mind hárman kis szívet a kezünkkel. Nevetve nézzük vissza a borzalmas fotókat, de egyet se engednek kitörölni, sőt JungKook tartva magát a szavához el ugrik tőlünk és egy képet csinál kettőnkről. Kicsit nehezen karoljuk át egymást, azonban hamar beleszokunk és kacagva pózolunk.
- Ahh... Olyanok vagytok mint a modellek! - nevet fel JeongGuk miközben a képeket szemléli. - Omona! - add hangot a tetszésének, szinte már olyan hangosan mint HoSeok.

Mind a ketten mellé lépe nézegetjük a képeket, amik tényleg nem annyira vészesek, mi több pár filterrel elég jól néznének ki. Egyet szinte azonnal meg is oszt jó pár közösségi oldalon, amin mind hárman vagyunk.
Még egy jó darabig sétálgatunk, azonban az idő fokozatosan kezd lehűlni. Igaza volt Jiminnek indulás előtt, mikor mondta, hogy nem lesz elég ennyi pulóver. Tényleg kezdek fázni. Magamat átkarolva kezdem simogatni a karjaimat, közben figyelem a két srácot, akik csupán pár méterre állnak tőlem és fényképezgetnek. Mosolyogva nézem a hátukat, de Jimin azonnal hátra fordul és aggódva néz rám, majd hozzám lép.
- Fázol? - emeli el lassan a vállamtól a kezem, mire én lassan bólintok. Azonnal lekapja a kabátját, majd a hátamra teríti. Kérdő pillantások százaival lepem el a kedves arcát, de a mosolyán azonnal elvigyorodok.
- Megfogsz fázni... - bújok bele a fekete kabátba. Magamban mosolyogva élvezem a nagyon is sablonos helyzetet, de az illata ami azonnal megtölti az orrom és semmissé teszi ezt a cikis helyzetet.
- Inkább én mint te...




Jimin szemszögéből:

Óvatosan emelem el a kezem a hátától, amint rá tettem a kabátom, de azonnal a haját kezdi igazgatni. Lassan húzom előre a hátáról a haját, hogy ne szúrja az anyag alatt. Lassan engedem a mellkasára a hosszú és gyönyörű fekete haját, mely annyira sima, hogy percekig tudnám simogatni és szagolgatni. Ah... Nem kellene ilyeneken gondolnom, főleg azok után, hogy tálcán kínáltam SeokJinnek, aki már biztos a randit tervezgeti neki. Akkora idióta vagyok, hogy ilyen nincs még egy a földön.

Teljesen magamon kívül meredek a hófehér nyakába, mikor valami szokatlan piros folt üti a szemem. Közelebb hajolva hozzá emelem a kezem a kis folthoz, amit ő minden magyarázat és ellenállás nélkül enged, mi több oldalra dönti a fejét.

- Ez...
- MinJun volt... - vallja be nehezen, majd elhúzódik és behúzza a nyakát, hogy ne lássam tovább. - Lassan el tűnik...
- Én nem akarlak faggatni, de... Elmondhatnád mi történt pontosan... Bántott? Csúnyán beszélt veled? Mi történt...? - pillantok le a kezeire, amiket idegesen és nyugtalanul tördel maga előtt. Nem akarom bántani, de az, hogy nem tudom mit csinált vele az a... az a szemét nagyon frusztrál.
- Jimin-ah... - sóhajt hosszan és elfordítja a fejét. Nem akar róla beszélni. Félti magát és engemet is a részletektől, pedig tudni akarom, de ha neki ez rossz... Tudok várni.
- Mindegy. Nem szeretném, hogy szomorú legyél akár csak egy percre se. - halvány, kicsit hamis mosolyt erőltetek az arcomra, ami bőven elég neki, hogy megkönnyebbült vigyort húzzon magára. - Lassan mennünk kellene. - pillantok JeongGukra, aki még mindig a telefonjával próbál képeket készíteni.
- Jól érzed magad? - indulunk el lassan a kocsi irányába ketten. EunJin kérdésére csak még nagyobb lesz a mosolyom.
- Nagyon. Nem is tudom mikor voltam ennyire jól mint most. Teljesen fel vagyok szabadulva. - kuncogok fel, majd még egyszer körbe pillantok, hogy lássam a távolabbi épületeket, amik már félig felhúzva tornyosulnak a város felé. - Boldog vagyok, hogy mind hárman itt vagyunk.
- Nem akartam nagyon jönni, de az, hogy látom a mosolyod mindennél többet ér. És... sokkal jobb mint otthon ülni egy nagy zacskó chipsszel és nézni a neten a hülye videókat.
- Öm... Holnap délután átjöhetnél, hogy ne kelljen otthon ülnöd. Kaptam egy kis macskát JeongGuktól. Biztosra veszem, hogy imádnád és ő is téged.
- Kis cica?! - mosolyog rám, majd elő villannak a fogai is. Vidáman kacag fel és kezd heves bólogatásba. - Nagyon szeretném látni! Milyen? Nagyon édes?
- Elég vékony, de megfog erősödni, csak idő kell neki. Kis fehér hatalmas szemekkel. - kuncogok fel, amint magam előtt látom a pici mancsait, ahogy a kezem pofozgatja.
- Kitalálom. Maxie a neve.
- Igen! Emlékszel a nevére? - pislogok rá meglepetten, amire ő nevetve válaszol.
- Mindig ezt hajtogattad. Maxie így és Maxie úgy. Már a játék macskádnak is ez volt a neve. Tényleg... Ő vette...? - halkul el folytonos pillantásokkal célozva a lemaradt fiút.
- Igen. Mi több ő vette a dolgait is neki. - EunJin elképedve hallgatja amiket mondom. Ő se képes elhinni, azt amit pár napja én. Átgondolva tényleg furcsa és nem mindennapi.
- Milyen dolgokat vett ő? - karol bele a nyakunkba JeongGuk, ezzel közénk kerül. - Csak nem rólam beszéltek?
- De. Nem is tudtam, hogy nektek ilyen erős a brománcotok. - kezd folyamatos nevetésbe a mellettünk sétáló lány, természetesen ezt a kijelentést mind ketten durcás pillantással reagáljuk le. - Édesek vagytok, hogy ketten neveltek fel egy kis cicát.
- Na nem! Nem! Én neki vettem! Nekem semmi közöm, ahhoz a szőrös kis szörnyeteghez. Kizárólag Jimin-é. - kezd bele a jól megszokott Kooki féle mentegetőzésbe, amit mindig napi szinten hallunk és a saját bőrünkön tapasztalunk.
- Nem bíznám rád egy órára se őt. - kuncogok fel, amire ő csak gúnyos nevetéssel reagál le.




JeongGuk szemszögéből:


Fél óra elteltével már a kocsimban ülünk és haza felé tartunk a sötét utakon, melyen csak magas lámpák mutatják az utat és az autó reflektora, mely az aszfalton terül szét. Időnként pillantok hátra, a hátsó ülésen ülő Jiminre, aki kifelé bámul a kocsiból, és csak időnként találkozik a tekintetünk csupán másodpercekig. Fél pillantást vetek EunJinre, aki édesen szunyókál mellettem. Lágy mosollyal az arcomon halkítom lejjebb a kellemes zenét, nehogy véletlenül felkeljen rá.

- Kiteszel otthon? - szólal meg halkan Jimin és óvatosan hajol előre a két szék közé.- Persze. Amennyire ügyes vagy, ha nem otthon tennélek ki út közben össze verne egy csapat hülye gyerek. - kuncogok fel enyhén gúnyosan, amire ő csak cincog egy kicsit. - Komolyan. Nem akarom, hogy baj legyen.- Köszönöm, JeongGuk. - dől hátra, így már csak a vezetésre figyelek.

Amikor tudok a mellettem alvó, kócos lányra pillantok, aki ritkán mozdul meg, hogy kicsit helyzetet változtasson álmában. Annyira megváltoztatta Jimin élettét és ezzel együtt az enyémet is. Mióta hárman vagyunk az utóbbi időben nem vettem egy darab pirulát se, és ügyfeleim se voltak, ami elég nagy pénz veszteséghez vezetett, de nem tudott érdekelni és még most se tud. Legalább is azt hiszem. A pénz mellett a szexet is hanyagolom, bár ezt inkább Jimin kis szembeszédje miatt, amit mindig megkapok tőle. Nehéz azt mondanom, hogy igaza van, azonban lehet. Az a kis szemüveges idióta napi szinten rágja ezzel a fülem, ma is erről beszélt nekem még EunJinhez igyekeztünk.

Lassan fordulok rá Jiminék utcájára és gurulok végig, majd a ház előtt húzódok félre. Hátra fordulok hozzá és megvárom még kiszáll, majd az ablakomhoz sétál, amit leengedek, így be tud hozzám nézni és tudunk még pár szót váltani.

- Köszönöm, hogy haza hoztál és azt is, hogy el vittél. - mosolyog be a sötétített üvegen, tekintete később vándorol a mellettem ülőre. - Haza viszed? Nem hiszem, hogy anyukája otthon van. Azt hiszem ma éjszakás. - Haza ugrok vele, addigra hátha felkel. - pillantok én is rá. - Nem szeretném felkelteni.- Nem is menne olyan könnyen. Túl jó alvó ahhoz, hogy te csak úgy felkeltsd. - kuncog fel halkan, majd ellép a kocsitól és elindul befelé. - Jó éjt. Vigyázzatok magatokra. - int vissza, amire én is csak egy intéssel válaszolok és tovább indulok.

Út közben próbálom ébresztgetni, de meg se hallja, nem is reagál a szavaimra, valamint a lökéseimre, amik út közben csak erősödnek, de haszontalan. Halk sóhajok és káromkodások közepette parkolók le a házuk előtt és az övem kicsatolása után folytatom az ébresztgetését, de mind hiába, túl mélyen alszik. Kiszállok, majd megkerülve az autóm megyek az ő oldalára és nyitom ki az ajtót. Elő keresem a kulcsát, ami a pulcsija zsebében pihen Jimin elég nagy kabátja alatt. Idegesen lököm le róla a sötét anyagot, majd hátra dobom az ülésekre. Ha ennyire fázott én is oda adhattam volna az enyémet. Miért pont Jimin-ah kabátja kellett neki? Jó... Lehet, hogy az övé nem füst szagú, és inkább kellemes virág illatot áraszt, de akkor is. Nem hiszem, hogy őt zavarná.

Óvatosan csatolom ki az övet és húzom le róla, hogy a karjaimba tudjam venni. Lassan nyúlok a lábai alá, és emelem fel. A feje azonnal a mellkasom felé fordul, szinte hozzám bújik álmában, ami mosolygásra késztet. Lassú léptekkel indulok az ajtó felé, amit könnyen kinyitok a kulccsal, majd beljebb sétálok vele. Berúgom az ajtót és megindulok vele az emeletre. Szinte azonnal rájövök melyik az ő szobája az ajtóra ragasztott, valamint tűzdelt dolgokról. Nehezen, de sikerül kinyitnom az ajtaját. Belépve sötétség fogad, egyedül a fürdőből szűrődik be sárgás fény, ami elterül az agyon és szinte meztelen falon. Megcélzom az ágyát, majd lassan engedem a párnák közé a fejét és a testet az össze gyűrt takaró mellé. Kiegyenesedve nézem végig az egész létét, ahogy az oldalára fordulva alszik. Hosszú, csinos lábai kicsit keresztbe, egymáson pihennek, a kezei pedig a feje mellett, mintha csak ölelne valakit. Annyira szívesen bújnék hozzá, talán most először nem perverz, vagy bármilyen erotikus kép miatt. Csak be feküdni mellé és az ölelésében úszni...

Lassan kötöm ki a cipőjét és veszem le róla, hogy kényelmesebb legyen neki, majd leteszem az ágy mellé. A fürdőbe indulok és bekukkantok, de csak pár másodperc erejéig, hogy le kapcsoljam a lámpát. A telefonomért nyúlok és elő kapom, bekapcsolom a vakut, azzal világítva indulnék ki, de megakad a szemem a meztelen falon. Rá világítok, hogy jobban lássam és teljesen meglepődök. Az összes képet végig nézem, kezdve a gyerekkori képünktől, az egyszerűbb rajzokig rólam és Jimin-ről. Mesélte Jimin, hogy nagyon jól rajzol és ügyesen fest, de nem gondoltam, hogy ennyire. Teljesen magamra ismerek a képeken!

- Jimin... - hallok meg halk motyogást az agy felől. Lassan lépek oda, ügyelve ne világítsak rá, majd mellé guggolok. Érdeklődve hallgatom mit mond. - Jimin... - JeongGuk vagyok. - suttogom el és kénytelen vagyok a törékeny kézfejéhez érni. - Nincs itt Jimin. - Add oda neki a kabátját... - folytatja a motyogást, és szinte átöleli a karom, mint egy kis cica.Szélesen mosolyodok el, ahogy a karomat magához öleli és békésen alszik tovább. Figyelve nehogy felkeljen szerzem vissza a karom, majd állok fel, de még utoljára végig simítok a fején. Legszívesebben itt maradnék a karjai ölelésében egész este, de ismerem annyira, hogy tudjam mit kapnék tőle reggel, ha itt talál.- Jó ejt, Enji...

Lassan sétálok ki a sötét szobából és hajtom be az ajtót maga mögött még pár pillantást vetve rá. Fordulnék is rá a lépcsőre, de a telefonom hangos csörgése fékez meg. Azonnal megtorpanva kapom fel és emelem a fülemhez, nehogy véletlenül felkeljen a szobában alvó virágszirom. - Igen? Jeon JeongGuk. - mutatkozok be és a lépcső felső fokán foglalok helyet. A térdeimre támaszkodok és türelmesen várok, azonban... amint megszólal a vonal végén lévő személy kiráz a hideg. - Szia, JeongGuk. - köszön érdes hangján az kétszázezer wonos nő, akivel jó pár hónapja enyelegtem a férje háta mögött. Az anyámmal egyidős nő az egyik legjobb ügyfelem volt, mikor még... dolgoztam.
- Öm... Jó estét... - kezdenék bele.
- Mrs. Seong. De hívj csak SuMin-nak. Meglep, hogy nem emlékszel a nevemre, pedig mennyi szép emlékünk van. - kuncog fel, ami hallatára csak megremegek.
- Esetleg tudok valamiben segíteni? - sóhajtok hosszan és rossz érzés kap el. Már hetek óta nem csinálok semmi ilyet. Lehet a nővérem szavai hatottak rám és pár üzeneten kívül nem voltam képes tovább menni, azonban a pár napja folytatott elég súlyos veszekedés Jiminnel is mély nyomot hagyott, annyira, hogy elsőre küldtem el minden ügyfelem.
- Pár hete csak üzengetésig jutottunk... Mi lenne, ha felugranál ma vagy holnap este?
- Igazat megmondva... Nem a legjobbak a mostani napok nekem. Eléggé elfoglalt vagyok és az is leszek. - köszörülöm meg a torkom és talpra erőltetve magam indulok tovább lefelé a lépcsőn.
- És a szombat késő délután? Nekem az is megfelel. - hallom a hangján, hogy szélesen mosolyodik el, amint a közös szeretkezésünkre gondol, de bennem csak hányingert vált ki, ahogy a száraz, ráncos bőrére gondolok. A hatalmas, lógó melleire, amiket mint mindig most is melltartó védne a szemeim elől... Nekem ehhez se gusztusom, se kedvem, főleg a nővéremmel és Jiminnel folytatott beszélgetés után. Ha a drogokat úgy ahogy sikerült elhagynom ezt sem lesz nehezebb.
- Sajnálom Mrs. Seong. Nem igazán utazok most már ebben az egészben. Attól tartok valaki mást kellene megkeresnie. - lassú léptekkel érem el a bejárati ajtót és nyitnám ki, azonban a következő mondata az egész testemet remegésbe kényszeríti.
- Nyolcszázezer wont fizetek az egész alkalomért. - ejti ki könnyedén a szavakat, én pedig teljesen lesokkolok és megtorpanok.
- Mennyit...?
- Jól hallottad... Nyolcszázezer won.
- Szombat este találkozunk.