Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

27. Fejezet: Az önzőségem következménye

Lassan mosolyodik el és már ölel is szorosan magához, hogy véletlenül se hagyjam el egy pillanatra se. Időnként minden embernek muszáj felvennie egy ilyen álarcot, csak, hogy ne mutassa magát gyengének mások előtt. Pedig egyáltalán nem baj, ha az ember érző lény és több mint egy érző hús és bőr tömeg. Igaz, JeongGuk...?

EunJin szemszögéből:

Talán ez volt az életemben az a hétvége, ami a leggyorsabban véget ért. A JeongGukkal való alvás nem is bizonyult annyira rossznak. Azt hittem kénytelen lesz bemászni mellém az éjszaka közepén az ágyba, de nem. Végig lent maradt a földön és semmit nem csinált, ami eléggé meg is lepett. Igaz, muszáj volt alvás előtt leugrani az éjjel-nappaliba, hogy vegyen magának egy doboz sört, de még így is sírva aludt el. Annyira hihetetlen, hogy ez az egész ennyire felkavarta, pedig mennyire keménynek mutatta magát mindenki előtt. Soha nem éreztem még, hogy valakinek ekkora szüksége legyen rám... Olyan furcsa érzéseket kelt bennem, közben pedig megmelengeti az ember szívét.

Amint vasárnap reggel haza engedtem JeongGukot SeokJin azonnal keresett és végig beszélgettük az egész napot. Fogalmam sincs mi ez az egész köztünk, de nagyon jól kijövünk egymással és bármiről képesek vagyunk beszélgetni, ami hihetetlen. Nem gondoltam volna, hogy pont vele kerülök ilyen kapcsolatba. Csak egy egoista, buta sportolónak tűnt, de most már teljesen máshogy állok hozzá. Jin tényleg nagyon rendes és odafigyel minden szavamra, mozdulatomra.

Hétfőn reggel teljesen feltöltődve indulok gyalog az iskolába széles mosollyal az arcomon. Ahhoz képest, hogy lassan itt a december elég kellemes az idő, még ha csak tíz fok is van. Az éppen csak össze gombolt, hosszú bársony kabátomban suhanok végig az utcákon a magassarkú csizmám ellenére, amiben elég gyors léptekkel haladok. Fel se tűnik milyen rövid idő alatt érek az iskola utcájára, ahol már többen is sétálgatnak, beszélgetnek, vagy éppen a reggeli kávéjukat, esetleg reggelijüket fogyasztják a fa padokon helyet foglalva. Egy-egy ismerősnek oda intve haladok el előttük, tartva a gyors lépést még meg nem látom a suli épületét. Nem lassulok le, mi több talán még szaporábbak lesznek a lépteim. A kis fa hídon átlépkedve azonnal meg is pillantom a focipályán - jelenleg hosszú nadrágot viselő - focistáinkat, köztük SeokJint, aki szintén kiszúr engem. A szűk farmernadrágjában lép a labdájára, hogy ne guruljon tovább, így igazítja meg az alakját teljesen elnyelő homok színű pulóvert, ami a hosszú combjaira lóg. Elmosolyodik, ahogy közelebb érek hozzá, ezáltal az én arcomon is megjelenik egy kisebb vigyor. A pálya szélén állok meg, méterekre tőle még nekem rúgja a labdát, amit kissé ügyetlenül állítok meg a lábam belső felével.

- Nem tudtam, hogy a focihoz is értesz. - kuncog fel jó kedvűen a focis fiú és lassú léptekkel indul meg az irányomba.
- Hidd el. Ha lapos talpú lenne rajtam már rég porrá aláztalak volna. A pályát is feltöröltem volna veled. - vágok vissza neki és odébb gurítom a labdát tőlünk az egyik srácnak. - Miért nem vagy átöltözve? Ki akarsz tűnni a fiúk közül? - pillantok a csapat maradék tagjaira, akik a füvön labdáznak az edző cuccukban.
- Csak téged vártalak. Már megfigyeltem mikor érsz ide és azt kell mondanom, hogy ma új rekordod van. Ez legalább húsz perccel hamarabb volt az átlagos érkezésednél. Jár az iskolai kitüntetés.
- Nagyon jó kedvedben vagy. - nevetek fel és a hajamba túrok. - Reggel gyorsan elkészültem és hát... Így legalább nyugodtabban beértem, van időm az első órám előtt.
- Nekem is van még időm. - mosolyog rám. - Reggeliztél már? Ennél valamit? Vagy...
- Egy kávé. Jól esne. - vágok a szavába, amin ő először meglepődik, de végül felkacag.
- Srácok, becsengőre itt vagyok! - szól oda a fiúknak, akik a hideg ellenére is idekint rohangálnak. SeokJin szavára mindannyian elmosolyodnak, majd csak bólintanak és folytatják az edzést. - Na gyere. - indulunk el együtt az iskola menzájára.

Egymás mellett sétálunk be az épületbe, és az ajtónál udvariasan enged előre. Szeretem, hogy ennyire udvarias velem, nem kislányként kezel, hanem nőként. A tekintete is mindig erről árulkodik.

Belépünk az iskola menzájára és végig sétálunk a még üres menza előtt, ahol csak az üres polcok fogadnak, úgy is csak ebédre kerülnek ki az ételek, amikből egész nagy választék szokott lenni, de én valahogy a büfét jobban kultiválom. Nem beszélve arról, hogy egész nap nyitva van, de a választék se változik és nem kell mindig alkalmazkodnom az aznapi menühöz. Plusz előny a méregdrága kávégép, amitől több fajta kávét is lehet kérni. Szerencsémre szinte azonnal megcsap a pörkölt szemek illata, így nagyokat nyelve állok be a sorba SeokJinnel az oldalamon.

- Gondolkoztál már a következő randinkon? - vigyorog rám a kezeit tördelve, csak úgy belecsapva a közepébe. - Azon gondolkodtam... megismételhetnénk...
- Én is gondoltam rá. - fordulok teljesen felé és a fülem mögé tűröm a fekete, hosszú tincseimet. Egyenesen a szemeibe nézek, az arcomon egy kedves mosollyal. Mélyen merülök el a tekintetében és ugyan olyan pillantásokkal találom szembe magam akárcsak az enyém. Mélyen merülök el a szemeiben, de még sem úgy mint Jiminében. Ő valahogy teljesen más...
- Öm... - hallok meg egy sokkal magasabb fiú hangot, mely ismeretlenül cseng fel. Egyszerre pillantunk rá a hang tulajdonosára, aki egy alacsonyabb termetű - még Jiminnél is kisebb - fiú. Alaposan mérem végig másodpercek alatt a kerek arcát, amit egy szintén kerek, vékony keretes szemüveg véd. Fél pillantást vetek a mellette álló barátjára, aki az ölében szorongatja a laptopját, majd csak lesüti a szemeit, amik valószínűleg a kontaktlencse miatt kéken világítanak. - EunJin, igaz? - folytatja a szemüveges fiú, mire én csak aprót bólintok. - Jóba vagy Kiyoval, nem? Mármint... Pénteken még szakkőr előtt elment a könyvtárba, hogy beszéljen veled, de nem jött vissza és azóta fel se vette a telefonját. Az utóbbi időben eléggé ki van borulva. Mondott neked valamit mi van vele? Nagyon nem önmaga már egy jó ideje és eléggé aggaszt mindenkit a viselkedése a klubban.
- Sajnos... Pénteken nem volt időm beszélni vele és elfelejtettem szólni neki. Ma akartam bocsánatot kérni tőle... De... Nem ment be a szakkörre? - teljesen ledöbbenek. Kiyo eddig élt halt klubbért, szinte minden szabadidejét ott töltötte. Nem... Nem beszéltem vele annyit, de sokszor láttam a teremben mennyire pörgött, mikor elsétáltam a klub előtt. El se tudom hinni, hogy nem jár be...
- Az utóbbi időben, csak időnként jön be és sokkal hamarabb el is megy, vagy éppen késik. Kérdeztük mi a baja, de nem válaszolt, meg se hallja amit mondunk neki. - szólal meg a laptopját ölelgető srác, akinek a szavait a szemüveges apró bólogatással igazolja, még megigazítja a szemüvegét az orrnyergén.
- Ma mindenképpen megkeresem és beszélek vele. - veszek mély levegőt. Ennyire komoly lenne a helyzet? Nem hiszem el... Mi történhetett, ami ennyire kiverte nála a biztosítékot? Mikor pénteken láttam... teljesen össze volt törve. Nem láttam még embert ilyen állapotban. Már a képes incidens is nagyon megviselte szegényt és sajnos azzal az ügyével se foglalkoztam eleget, pedig kellett volna. Így utólag végig gondolva... - Köszönöm, hogy szóltatok.

Halványan mosolyodnak el, majd fordulnak is el tőlünk, hogy bevásároljanak reggelre, így SeokJin felém fordul és értetlenül pislog rám. Mély levegőt veszek, amit lassan engedek ki, még lehunyom a szemem pár pillanatra.

- Ki is ez a... Kiyo? - ejti ki bizonytalanul a lány nevét, még a fejét oldalra billenti.
- A... számítógép vagy valami videojáték klub vezetője. Azt hiszem... Harmadikos és nagyon kedves. Mindig színesen öltözködik és nagyon virgonc. - ecsetelem a velem szemben állónak, aki még mindig értetlenül néz rám. - Ah... Volt az a hülye fénykép... Ő volt az, aki teljesen meztelen volt a képen és engem sikeresen kitakart.
- Így már tudom kiről is beszélsz. - bólogat szorgalmasan. - Az egy... Undorító kép volt.
- Ne is mond... Szegény Kiyo... - hajtom le a fejem. Annyira utálom magam amiért nem figyeltem oda rá jobban és nem beszéltem vele többet. Máshogy kellett volna a dolgokhoz állnom, de a saját bajommal voltam elfoglalva. Furdal a lelkiismeret, hogy nem mentem vele pénteken a könyvtárba, mikor megígértem neki.
- Na... Csak nincsen semmi baja. - simít végig a karomon SeokJin, ami elég kellemes érzéssel tölt el, így kénytelen vagyok elmosolyodni és felnézni rá. - Ma megkeresed és mindent megbeszéltek négyszemközt.
- Igen. - mosolygok rá, talán egy kicsit sikerül kivernem a fejemből az egész ügyet és a rosszul létet.

Halad a sor és sorra kerülünk. Jin kér magának egy fekete kávét, nekem pedig egy tejes kávét, majd helyet foglalunk az egyik ablak melletti asztalnál és lassan kezdjük iszogatni a kávékat. Két kézzel fogom meg a műanyag poharat, majd a számhoz emelem, de mielőtt bele innék az orromon szívom be a finom kávé illatát, ami teljesen megtölti a tüdőm, így hangot adok az élvezetemnek. SeokJin halkan nevet fel rajtam.

- Ittál már ezer wonnál drágább kávét? Annak sokkal erőteljesebb illata van. - kezdi magyarázni, miközben aprót szürcsöl a barna léből.
- Nem, de a kávé az kávé. Csak legyen a kezembe és a számban az íze. - lassan iszok bele az egész finom italba, mire ő megcsóválja a fejét. - Mi az?
- Egy ötezer wonos kávénak sokkal kellemesebb és finomabb íze van. Mikor iszod, szinte érzed a kávé szemeket a szádban, a pörkölést és az isteni aromát. Ez csak darált kávé, forró víz és cukor, meg hideg tej. Majd egyszer csinálok neked rendes kávét, amit imádni fogsz. - fogja meg a szabad kezem, amin azonnal elmosolyodok.
- Szavadnál foglak. - kuncogok fel rajta, még a kezeinkre pillantok. Hosszú ujjai óvatosan kezdik cirógatni a bőröm.
- Jó reggelt. - áll meg mellettünk JeongGuk a tárasságában Jiminnel, így szinte azonnal elengedjük egymás kezét és feléjük fordulunk. - Már ilyen hamar itt vagy? - pillant felém JeonGuk.
- Hamar keltem és így legalább van időm órák előtt. - iszom meg a kávém. - És ti? - mosolygok Jiminre, aki csak elpillant rólam. - Jobban vagy már?
- Mondjuk... Már nincs lázam, de az orrom még folyik. - motyogja nem túl hangosan, ami eléggé elbizonytalanít vele szemben. Mi a baja? Megint rám se néz, beszélni se szívesen beszél hozzám. Ezt utoljára az osztálykirándulás után csinálta, mikor JeongGuk hülyeségeket beszélt neki.
- De most már jobban vagy, nem igaz? - szólal meg SeokJin, amibe jól láthatóan remeg bele Jimin, majd aprót bólint. - Nos... Viszont én megyek, mert edzeni fogunk. - izza meg a kávéját, majd az én műanyag poharamba dobja az övét. - Örültem, hogy beszéltünk. - áll fel és rám mosolyog. - Ma még kereslek majd. Sziasztok. - sétál el a kezében a poharakkal, amiket az első kukába bele dobja.
- Ez is randi volt? - vágódik le Jin helyére JeongGuk, így kénytelen vagyok egyenesen a szemeibe nézni, amiket úgy szegez nekem, mintha fegyvert fognának rám.
- Csak reggeli kávézás volt. Ennyi az egész. - bambulok el a gondolataimba merülve. - Meghívott, mert össze futottunk az udvaron.
- Várható folytatás?
- Azt beszéltük, majd valamikor még össze hozunk egy újabb randit, de azt még nem tárgyaltuk meg mikor.
- Lassan itt fél év. Jönnek a vizsgák. - támaszkodik az asztalra Jimin. - Ez az egyik legfontosabb dolog az év végi vizsgákon kívül, és ha ez nem sikerül, akkor nem csinálhatod meg az év végit, újra ki kell akkor járnod az utolsó éved.
- Tudom... - veszek mély levegőt. - Hidd el én készülök rá. - nézek fel rá.
- Egyáltalán nem tudod a matekot és a történelmet. - vesz mély levegőt. - Ezekre is időt és energiát kellene fordítanod, nem csak SeokJinre.
- De tudom őket Jimin. - nézek fel egyenesen a szemébe kissé mérgesen. Pont neki kellene mentegetőznöm?
- Nem tudod! - emeli meg a hangját, ami nem csak engem, de JeongGukot is meglepi, mi több kicsit meg is ugrok a helyemen. Soha nem hallottam még így beszélni senkivel se, főleg nem velem. Eléggé megrémít ez a hangsúly, mert nem gondoltam volna, hogy velem így fog beszélni a semmi miatt. Nem értem megint mi baja van, de ezek a gyerekes hisztijei egyre jobban bosszantanak és idegesítenek.

Nem is mondok semmit arra, hogy megemeli velem szemben a hangját. Minden szó nélkül állok fel az asztaltól és indulok megkeresni még óra előtt Kiyot, hogy megbeszéljem vele a dolgokat és kicsit kiverjem a fejemből Jimin reakcióját. Azt hiszi ennyire hülye vagyok? Eszméletlenül mérges vagyok rá, hogy idiótának néz engem.