Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

51. Fejezet: Mi lett volna, ha...

- Ez... Soha nem lesz jobb, idebent...? - emeli a kezét a mellkasához.
- Soha... De enyhülhet a fájdalom, ha felvállalod, amit tettél... Ez az első út, ahhoz, hogy megbékélj és jobban érzed magad. Hidd el. Ha nem emiatt, akkor majd a drogok miatt nem folytathatod a tanulmányaidat és a helyzet ugyan az lesz. Viszont most még újra kezdheted. A te döntésed, WooJae. De te se akarhatod, hogy a történtek újra és újra megismétlődjenek, hogy egy ilyen ember vígan éljen még mások szenvednek miatta.
- Nem... Azt soha...

EunJin szemszögéből:

- Nos? - teszi fel egyenesen a kérdést JeongGuk és TaeHyungra pillant, aki kissé idegesen harapja be az alsó ajkát, még a tekintete Kiyo és Jimin között cikázik. Tae nehezen emészti az imént hallottakat és lassan áll fel az ágy lábánál heverő babzsákból. A hajába túr és a szekrényemnek támaszkodik, majd fújtat.
- Ezt... Ezt azért nem gondoltam volna. Tudtam, hogy... szar van, de hogy ekkora. Jézusom. - pillant újra a lábamnál ülő lányra, aki a kezeit tördeli. - Nagyon sajnálom, ami történt veled Kiyo... Én... ezt az egészet ilyen formában nem tudtam, soha nem mondtátok el nekem, csak fél füllel hallottam tőletek. De... Most már teljes a történet.
- Igen. - bólintok és kicsit beszívom a szám. - És... Az lenne a kérdés, hogy mit beszéltél ma WooJae-el. - nézek a barátomra, aki közvetlen mellettem ücsörög és a kezemet simogatja. Mindannyian rá pillantunk, még ő mély levegőt vesz.
- Beszéltem vele... Nem tartott neki sokáig, hogy átlásson rajtam. Tudta mi miatt mentem hozzájuk. Igazából... Ő mondott el nekem mindent. Még csak kérnem se kellett. Tisztázni akarta magát és... elmesélte mi történt akkor.

Jól láthatóan döbbenünk le mindannyian és nagyokat pislogva próbáljuk feldolgozni. Beismerte az egészet Jiminnek? Mindent elmondott?

- Mindent...? Mindent elmondott? - kérdezek vissza halkan. - Mármint...
- Beismerte nekem mit tett. Az elejétől... a végéig. - pillant Kiyora, aki mély levegőt vesz és az ajkára harap. - Elmondta, hogyan kezdődött és...
- Elmondta mi történt velem...? - szól közbe a lábaimnál ülő lány remegő hangon. Jimin aprót bólint és elpillant róla. A kezem kezdi nézegetni, ami az ő tenyerében pihen. - Tudni akarom.
- Kiyo... Ez... - erőltet a szájába pár szót Jimin, de a lány azonnal megrázza a fejét. Mindenképpen tudni akarja... Bár úgy érzem nagyon nem lenne jó. Ha nem lenne ennyire durva Jimin egy másodpercig se habozna. - Hát... Rendben... Elmondta, hogy szerelmes volt, illetve, hogy még mindig az beléd. Mesélte, hogy szerelmet vallott neked, de te vissza utasítottad.
- Persze, mert... Egy iskolába jártunk. Ugyan azzal a hobbival és ugyan azokkal a hülyeségekkel voltunk körülvéve, amik engem mindig is zavartak magamban. Ő pedig ugyan olyan mint én. Belőlem egy is sok, ő pedig tapadt az emberre. Soha nem lehetett egy szabad gondolatom se, mert ő bele szólt mindenbe. Mindenbe. Én csak barátként tekintettem rá, és ezt meg is mondtam neki. Időnként idegesítő volt. Ő pedig... beteg. - áll fel az ágyamról Kiyo és idegesen kezd sétálgatni. - Folytatnád, Jimin-sshi?
- Elmondta, hogy ő volt az egyetlen, aki melletted volt és nem úgy nézett rád. Mesélt valamilyen incidensről, hogy kémia órán megütötted és kiabáltál vele.
- Igen... Kiakadtam, mert óra közepén akart velem a képről beszélni. Elkezdte a kezemet taperolni és azt hajtogatta, hogy ő segít és örömmel mellettem marad. Hogy beszélgessek vele bármiről, ami a szívemet nyomja. Kértem, hogy hagyja abba, de ő csak folytatta. El se akarta engedni a kezem és annyira kényelmetlenné vált... Lehet nem akart rosszat, de... Akkor ott azt hittem ő is csak valami undorító nyomi, aki piszkálni akar. Akkor annyian beszóltak a folyosón, kötözködtek. Volt aki szünetben akart elrángatni a mosdóba, hogy "beszélgessek" vele. Ezek után hogyan bízhattam volna meg benne? Főleg, hogy tudtam ő mit érez irántam. Nem volt gyomrom akkor a szavaihoz, se hozzá.
- Ez természetes. - szólalok meg. - Az a kép...
- Igen. Én is láttam. - bólogat TaeHyung és Kiyo kissé mérgesen pillant rá. - Töröltettem pár gólyával, akinél láttam.
- Még mi is töröltük. - helyeseli JungKook. - Undorító volt. Mármint...
- Értem. - bólint és halványan mosolyodik el az ajtóm előtt szobrozó lány. - Köszönöm. Ezt... Nem is gondoltam volna.