Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

17. Fejezet: Meglesve és össze törve

- Jimin! - nyomom meg a dudát, de ő meg se moccan. Dühösen szállok ki a kocsiból és trappolok hozzá, majd elkapom a pulóverét a nyakán és közelebb rántom magamhoz, de nem ijed meg, csak a szemembe mered. - Húzz el, vagy esküszöm a kocsi motorház tetejébe verem a kurva fejed... - motyogom el neki mérgesen.- Gyerünk... Csináld csak... Aztán kérdezd meg melyikünk járt szarabbul...

EunJin szemszögéből:

Reggel könnyes szemekkel és üres cigarettás dobozzal sétálok iskola udvaráig, bár legszívesebben otthon maradtam volna és egész nap csak aludnék, mivel az éjszaka egyáltalán nem sikerült. Folyamatosan a szüleimen, a kocsin és a ma esti koncerten járt a fejem, ezek együtt pedig sírás rohamot váltottak ki belőlem közel tíz percenként. A fél éjszakát a kocsira dőlve, vagy az ülésen ülve töltöttem, és csak hajnali négy körül jutottam el arra, hogy felmenjek a szobámba és ott folytassam a sírást, ami reggelig nem is csillapodott.

Lassú léptekkel közelítem meg az iskolát az udvarról, és most is - ahogy minden nap - felém veszi az irányt a fekete fehér foci labda. Kezdem úgy érezni, hogy ezt már direkt csinálják, hátha megint eltalál a labda mint első nap, mikor megérkeztem. Ennyire unatkoznak, hogy ez az egyetlen szórakozásuk, hogy egy lányt fejbe rúgjanak, vagy ez Jin oda figyeléséből adódik.

- Labda mágnes! - rohan hozzám a rövid nadrágos Jin, majd elveszi a kezemből a labdájukat, ami sikeresen a kezemben ért célt, megkímélve az amúgy is fájó fejemet. - Jó téged reggelente ilyen energikusnak és fittnek látni. Majd ki pattansz a boldogságtól! - nevet fel a szokásos szamár imitáló nevetéssel, ezen persze én is kénytelen vagyok halványan elmosolyodni, bár ennek inkább a nyomoromhoz van köze. Bele se merek gondolni, hogyan is nézhetek ki. Valószínűleg ugyan olyan pocsékul, mint belülről.
- Pont olyannak írtál le amilyen jelenleg egyáltalán nem vagyok. Fantasztikus ember felismerő vagy, az egyszer biztos SeokJin. - indulnék tovább, de elkapja a csuklómat ezzel megállít. Hosszú sóhajok közepette fordulok felé, mire az aggódó tekintetébe ütközök.
- Baj van? JeongGuk bántott vagy mi történt? - kérdezi aggódva, mire én csak megrázom a fejem és össze ráncolom a homlokom.
- JeongGuk nem olyan vészes. Csak tudni kell kezelni. - terelem el a témát, amire az ő szemöldöke össze csúszik a homlokán és meghökken. A kezeinkre pillantok, de ő nem engedi el a vékony csuklóm az igazán furcsa és hosszú ujjaival.
- Tehát nem miatta vagy ennyire ki, akkor mégis ki vagy mi miatt? Karikás a szemed és bűzlesz a cigifüsttől. Mi történt? - engedi el nehezen a kezemet, amire egy kicsit fellélegzek. - Vagy... Figyelj nem is muszáj elmondanod. A te dolgod, csak...
- Nem is szeretném mindenki orrára kötni a problémáimat. - veszek mély levegőt, majd magamra nézek. - Tegnap nem zuhanyoztam le...
- Menj be a Torna központba és zuhanyozz le. Csak nem lesz akkora baj és nem fogod zavarni a lányokat. - bólintok és egy köszönöm szót erőltetek ki a számon, majd el is indulok. - Azt hiszem a harmadikosoknak volt nulladik órájuk. - szól utánam, de nem fordulok vissza csak lenyomom a hatalmas kilincset és benyitok az épületbe.

A tesi öltözök felé veszem az irányt, ahonnan hangos kiabálás és beszélgetés szűrődik ki. Mély levegőt veszek, amint az ajtó előtt megállok és lassan nyitok. Szinte minden lány öltözködik és be nem áll a szájuk, ám amikor belépek megdöbbennek és csupán pár érdeklődő pillantással díjaznak, majd folytatják azt ami a legjobban megy nekik. A cuccaimmal együtt megyek be a zuhanyzókhoz, ahonnan egyetlen egy tusolónak a hangját hallom. Nem igazán foglalkozok vele, csak az egyik leghátsóhoz megyek és leöltözök. A hajamat a fejem tetején fogom össze és megnyitom a vizet. A kezeimet a víz alá emelve állítom be a tökéletes hőfokot, majd belépek alá. Lehunyt szemekkel áztatom magam, próbálok mindent kiverni a fejemből, ami bánt és gyötör. Lassan habozom be magam a csap melletti tusfürdővel.

- EunJin Unni? - hallom meg a a nevem egy már ismerős csengő hangon, amitől azonnal kipattannak a szemeim. Azonnal hátra fordulok és a melleim elé kapom a kezemet. nehezen ismerem fel a lányt a Mario ruhája nélkül. Teljesen zavarba esek, hogy meztelenül állok egy másik csupasz lány előtt. A szememet lesütöm és ismét hátat fordítok neki.
- Kiyo! - szólalok meg magas hangon. - Megtennéd, hogy behúzod a függönyt és vissza mész oda ahol eddig zuhanyoztál? - pillantok át a vállam felett.
- Azt hittem csak valaki hagyta folyni a vizet. - kezd mentegetőzésbe, amire én megforgatom a szemem.
- Akkor mégis miért szólítottal a nevemen? - veszek mély levegőt. Szóra nyitna a száját, de inkább leintem. - Inkább ne válaszolj.
- Csak... Sajnálom. - húzza be a függönyt. - Rég nem láttalak.
- Általában teljesen beolvadok a környezetbe. - fejezem be a zuhanyzást és elzárom a csapot. Leveszem a kikészített törülközőt a helyéről és megtörülközök, majd magamra csavarom. Lassan megyek ki és nézek a már majdnem felöltözött lányra. - Miért itt öltözöl? Tiszta víz leszel.
- Nem szeretek az osztálytársaimmal egy teremben lenni. - vallja be a fejét lehajtva.

 Elkeseredetten meregeti a lábamat, és az alatta elterülő talajt.Teljesen más ez a lány, mint először volt. Jelenleg nem is olyan életvidám és felpörgött, mint mikor először találkoztunk.
- Valami... Valami baj van? - kérdezek rá, mire ő meghökken és megremeg. Egy pillanatra talán levegőt is elfelejt venni. - Kiyo... Ha elmondanád tudnék, vagy legalább megpróbálnék neked segíteni.
- Senki nem tud segíteni... - szólal meg nehezen, mire a hangja is megremeg. Mély, szaggatott levegőt vesz és az alkarjába törli meg a szemeit.
- Ha nem beszélsz róla persze, hogy senki nem tud segíteni. - emelem a vállához a kezem, de azonnal elcsapja.
- Senki nem tud nekem segíteni! - emeli rám a tekintetét, így azonnal találkozók a vörös, kisírt szemeivel. Megrémülök egy kicsit, nagyon is.

 Ennek a lánynak komoly segítségre van szüksége. Hol vannak a szülei? Miért nem veszik észre, hogy baj van? Hah... Épp én beszélek...?

Újra az alkarjába törli meg a szemet, és csak most tűnik fel valami... Ami mindennél jobban megijeszt. A csuklója, mely több tíz vagy húsz vágást elevenít a szemem elé. A hófehér, törékeny csuklója pengével vágott vágást rejt, némelyik elég friss, de valamelyik már elég varas.
- Kiyo... Figyelj... Beszelned kellene valakivel. Az iskola pszichológus... - szinte azonnal a szavamba vág és vadul rázza meg a fejét.
- Nem vagyok kattant... Nem vagyok beteg...
- Én ezt nem mondtam... De ő tudna neked tanácsot adni. Neki elmondhatod a problémádat.
- Nem értene meg... Engem senki nem ért meg... Senki nem látja a bajomat...
- Kiyo... Én... Én látom. Engedd, hogy segítsek neked. Ha nem engeded és nem mondod el nekem én se tudok segíteni.
- Nem akarom elmondani... Nem akarom, hogy utána mindenki ezzel is bántson.
- Rendben. Rendben, ne mond el. - bólintok. - Beszéljünk másról. Oké? - nem válaszol rá, csak vállat von és leül a padra. Hozzá sétálok és mellé ülők. - Mi a helyzet a családoddal?
- Hat... Meg vagyunk. Anya terhes és... És nem állunk túl jól anyagilag.
- Tudni, hogy fiú vagy lány lesz-e? - mosolygok rá kedvesen, mire halványan ő is elmosolyodik.
- Kis fiú. Apa nagyon boldog, mivel reménykedik, hogy ő jobban fogja szeretni a fegyvereket. Nekem apa minden héten elmondja, hogy mennyire szeretne ha megtanulnék lőni.
- Apukád szereti a fegyvereket?
- Rendőr. Japánban, a Tokiói rendőr kapitányság vezetője volt. Neked a szüleid?
- Hát... Apával nem igazán beszélek. Próbálom elkerülni a beszéd témát róla. Anya meg... Próbálja elkerülni a beszélgetést velem. - hajtom le a fejem. - Szóval anyámmal "élek együtt", de olyanok vagyunk egymásnak, mint az ismeretlen lakótársak. - a szavamba az iskola csengője vág bele, ezzel jelezve, hogy becsengettek az első órára, amiről én fantasztikusan el is fogok késni. - Kiyo nekem most mennem kell. - állok fel mellőle.
- De hát... - néz fel rám. - Mi beszélgetünk.
- Órám van és nem késhetek el róla. - kezdek vissza öltözni, majd megigazítom a hajam. A lány szomorú pillantásokat vett rám és a száját húzgálja. Nehezen engedi le a tekintetét rólam. - Ígérem még beszélünk. - teszem a vállára a kezem, majd rohanok is tovább.

Egészen a teremig meg nem állok, azonban amikor kopogás után benyitok a csendes terembe már az óra javában tart és a történelem tanár magyaráz valamit a térkép előtt. Idegesen fújtat mikor meglát, de nem mond semmit, csak a helyemre parancsol. Bizonyára nem én vagyok az első, aki késett a mai reggel folyamán.
Jimin kérdő pillantások ezreivel lep el, mire én csak legyintek és fél szemmel pillantok az arcára a dolgaim kipakolása közben. Meglepődök, mikor meglátom a felrepedt száját. Nagyra nyílnak a szemeim és próbálom jobban szemügyre venni.
- Hát az? Mi történt? - suttogom el a lehető leghalkabban, azonban ő csak a felkarjára simít, majd mély levegőt vesz.
- Történt egy kis... nézet eltérésünk JeongGukkal... - vallja be, mire a tanári asztal felől egy hangos csattanás jön. Rögvest oda kapjuk a fejünket, így én egy kellemetlen szemkontaktusba kerülök a tanár úrral.
- Késik az órámról, ezek mellett még akadályozza a tanítást is, Heo EunJin. - fújtat idegesen, majd a már majdnem kopasz fejére simít. - Remélem nem akar az igazgatói irodába menni.
- Sajnálom. - állok fel és meghajolok, majd vissza is ülök a székemre. Fél szemmel pillantok a hátsó padban ülő JeongGukra, akinek a szeme alatt egy kisebb folt pihen. Mosolyogva vonja meg a vállát.
Ez a két idióta még is mi a fenét művelt magával? Már megint kakas viadalt vívtak? Még is mikor, ha JeongGuk tegnap esete engem fuvarozott. Lehetséges, hogy utána még találkoztak, annyira, hogy bemossanak egymásnak? Őszintén megvallva, inkább izgulok miattuk mint a saját bajomon.

Az óra unalmasan és kínkeservesen hosszúnak bizonyul, de a kicsengő hangja szinte isteni áldásként hat az egész osztályra, még a tanár fáradtan sóhajt és inkább elenged minket, mivel tudja teljesen felesleges már vissza tartani minket, ha már össze pakoltunk. A folyosón kapom el Jimin karját és rántom közelebb magamhoz, hogy lássam a sérült száját. Alaposan szemügyre veszem a vastag, puhának tűnő ajkait, és az alsó párnáján azt a csúnya repedést. Kicsit idegesen sóhajtok, mivel bánt, hogy megint így néz ki a szép arca és a csókolni való szája.
- Mi a fenét csináltatok? - pillantok fel a szemébe. - Ez már a hobbitok lesz? Láttam, te is megütötted őt. Igaz?
- Mondtam már. Csak volt egy kis balhénk. Veszekedtünk, de ennyi. Nem történt semmi különös.
- Veszekedtek és ezt verekedésbe fajul? Normálisak vagytok?
- Csak egy kis vita volt. - áll meg mellettünk JeongGuk és a talpnyaló cuki barátja. Igen... Ez a mondat ironikus volt, annyira mint maga a személy, Kim TaeHyung. - Semmi más.
- Akkor is hülyék vagytok. Ez kurvára nem változtat a lényegen. - sziszegem dühösen.
- Ha már ennyire kérdőre vonod őket, amit nem értek miért teszel. Akkor mond már el mégis miért gondoltad, hogy elkéshetsz a vén görcs órájáról? - teszi fel nekem a kérdést TaeHyung, ami elég váratlanul ér, mivel eddig soha nem elegyedtünk beszélgetésbe.
- Volt egy kis dolgom óra előtt, ennyi. - vonok vállat. - Muszáj volt lezuhanyoznom.

A mondatom végére felcsörren a telefonom, akár csak a mellettem álló három srácnak, majd mindenki másnak a folyosón. Egyszerre vesszük ki a zsebeinkből és meglepődünk az iskola oldaláról érkezett üzenetről, ahova valaki névtelenül töltött fel egy fényképet. Ahogy megnyitom a képet kikerekednek a szemeim, mivel nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de csak fel percig tudom elemezni a képet, mivel egy magas, lány sikítás hallatszik a folyosó végéről és nevetés, de időm sincs reagálni rá, vagy teljesen feldolgozni.

- Te szent szar. - jegyzi meg szélesen mosolyogva TaeHyung. - A vasaló deszka állhatott volna kicsit odébb. Vissza nézek a képre és a hajamba túrok. Nem hiszem el, hogy valamelyik harmadikos volt képes meztelenül fényképezni minket. Kiyo egész teste szinte tisztán látszik, így kitakarja a fenekem, de a hátam nem. Kivehető, hogy én és a kis Japán lány vagyunk a képen.
- Melyik büdös kis picsa volt? - zárom le dühösen a telefonom.
- Nem gondoltam volna, hogy leszbikus vagy. - kuncog és mosolyogva sétál el mellettünk JiHoon és a kisebb óvodás csoportja, mivel agyi és szellemi szinten pont ott járnak. A barátjuk mondatára hangos nevetésbe kezdenek.
- Kapd be a faszom! - ordít utána JeongGuk. A mellettünk lévő terem ajtón pont akkor lép ki az öreg angol tanárnő, aki a torkát köszörülve fejezi ki a nem tetszését JeongGuk mondatan.
- Ki képes erre? - kérdezi elvörösödve Jimin és az izzadt tenyeret tördeli. A szemeit lesütve legelteti a padlón.
- Kiyo amúgy is ki volt akadva... Ezek után még jobban ki lesz. - rázom meg a fejem.
- Te is rajta vagy a képen és amiatt a kis csaj miatt idegeskedsz? Azt hiszik leszbikus vagy és együtt zuhanyoztatok reggel! - akad fent a foltos arcos JeongGuk, majd idegesen túr bele a hajába. Ennyire bántja, hogy azt a képet mindenki megkapta rólam?
- Mindenki látott, szinte meztelenül EunJin! - néz fel rám Jimin. - Ez... Rohadtul dühítő! Ilyet senki nem tehet a másikkal, ez törvény sértő! - fakad ki teljesen Jimin és csak mondja. Az arca dühös és mellette vörös a zavartságtól. Eszméletlen aranyos és ezzel nekem csak kedves mosolyt csal az arcomra.

Ha azt gondoltam, hogy JeongGukot bántja a kép nagyot tévedtem. Tisztán érzem Jimin féltékenységet és haragját, hogy ezt a képet az egész iskola látta. Az erek a nyakán megfeszülve ékesítik azt a testrészét, amibe most legszívesebben beleharapnék. Elképesztően tetszik így... mérgesen és féltékenyen...

- Úgy se ő lesz a lényeg, akit nézni fognak rajta. - áll meg mellettünk az a húsos hájgombóc, aki mint mindig most is valami szemetet zabál és HoSeok, aki kitartónak dobol a lábával a zenéje ütemére, ami a füléből szól.
- Kértek? - nyújtja felénk a zacskót, de Jiminnel szinte azonnal elutasítjuk, még TaeHyung mosolyogva nyúl bele a zacskóba, de a srác el rántja. - Jiminre és EunJinre gondoltam. - fogja össze a zsák száját, majd lenyalja az ujjait.
- Önző dagadt disznó... - fűzi keresztbe a mellkasa előtt a kezeit Tae, majd mérgesen fújtat. - De igaza van.
- Nem érdekel rólam mit mondanak. Ezt már mondtam párszor. Az a bajom, hogy Kiyoról ilyen kép került mindenki mobiljába. A többire magasról teszek...

Az ebéd szünetben Jiminnel ülök le az egyik ebédlő asztalhoz az étkezőben, ami szinte tele van diákokkal. Alapos étel vizsgálat után kezdek neki a tányéromon lévő sült krumpli és hamburger elfogyasztásának, akárcsak a velem szemben ülő barátom, Jimin. A nyugalmas étkezésünkbe egy hisztérikus mély, fiú nevetés vág közbe, majd a hátamra érkező könyök, amitől rögvest félre nyelem a számban lévő falatot. Pár kisebb köhögés után pillantok fel a mögöttem állóra, aki csak pár gúnyos pillantással viszonyoz.

- Hol hagytad a barátnődet? - nevet az egyik srác, de én csak megforgatom a szemem és vissza fordulok a kajám felé. - Nem hallod szuka? Neked pofázok! - kapja el a karom és kiránt az asztaltól.
- Normális vagy? - rántom meg a karomat és próbálnék hátrébb lépni.
- Erezd el. - áll fel Jimin, de szinte azonnal vissza ültetik.
- YuGyeom! - hallom meg a határozott, férfias hangot az étkező ajtajából. Az ordításra hatalmas csend lesz, így mindenki a hang irányába fordul. Megilletődve kezdek pislogni JeongGukra, aki TaeHyunggal az oldalán pillant körbe a teremben. A karomat fogó srác, név szerint YuGyeom azonnal elereszti a karom és ellép tőlem. - Ha megtudom melyik kis cafka készítette azt a kurva képet egyesével tépem ki az össze száll haját! Ideje lenne a kis ribiknek felnőnie! - indul el felém, a pár srác azonnal eloszolnak. - Tessék. - áll meg előttem, majd gúnyosan mosolyodik el. - Megvédtelek, ha már te nem tudtad magad.
- Kapd be... JeongGuk... - nézek egyenesen a szemébe. A vállamra kapom a táskámat és kirobogok az ebédlőből. Nem kell senki védelme és oltalmazása, főleg nem egy olyan embertől mint ő. Egy bunkó, nagyképű majomtól, akit legszívesebben pofán vágnék, még akkor is, ha az utóbbi időben elég barátságosan próbál viselkedni.
A parkolóban állok meg és a zsebeimbe nyúlok, hogy elő keressem a cigarettámat, de sehol nem találom. Pár magamban elmotyogott káromkodás után esik csak le, hogy az éjszaka elszívtam az összes szál cigimet. Hajamba túrok, majd a combomra csapok.
- Nem úgy gondoltam. - szólal meg JeongGuk mögülem, ezért hátra fordulok, de pont az ő jelenlétét nem akarnám most élvezni. A mellette álló Jiminre pillantok, aki a kezében cipeli a kajámat. A száját rágcsálva ugrál a tekintete a szemem és a műanyag doboz között.
- Fel fog szakadni, ha tovább rágod. - szólalok meg, mire mind ketten felkapják a tekintetüket. - Idióták vagytok. Miért veszekedtetek?
- A kocsim elé ugrott. - böki ki nehezen JeongGuk.
- És ezért szájon vágtad? Majd ő vissza ütőt, vagy mi a fene? - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt.
- Nem. - rázza a fejét Jimin. - Én a kocsija elé ugrottam, mire ő kiszállt és hozzám lépet. Elkapta a pulóverem és közölte, ha nem megyek odébb akkor beleveri a fejem a motorház tetőben. Szóval... utána én feleseltem, ő megpróbálta, mire én megütöttem és ő vissza ütött.
- Gyerekesek vagytok... - veszek nagy levegőt és lehajtom a fejem.

A talaj bámulása közben üti meg a fülem egy ismerős zene. Már nem egyszer hallottam ezt a számot, így felkapom a fejem és a zene irányába fordulok. Megilletődve bámulom a felbukkanó kopott kék kisbuszt, tele graffitizett ajtókkal, ami lassan gurul be a pakolóba. Ismerem ezt a kocsit, és a kellemes emlékek miatt elmosolyodok. Csak egy srác jár egy ilyen ótvar, négykerekű konzerv dobozzal... MinJun Oppa.