Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

12. Fejezet: Szerelmes vagy?

- Azt akarom, hogy te legyél az első...
- Tessék...? - kérdezek vissza ledöbbenve.
- Te vedd el a szüzességem, mert benned nem tudnék csalódni...



Jimin szemszögéből:
A táskám felett állva figyelem édes anyámat, aki megállás nélkül szaladgál a ház különböző pontjaira, hogy megtalálja a pulóverem, ami minden bizonnyal EunJinnél hagytam valamelyik nap. Papa nem tudja vissza tartani a mosolyát a saját lányán és az aggódásán.

- Anya. Már tettem be másik pulóvert. - nézek rá és próbálom elkapni a tekintetét, még átszalad a nappaliból a szomszéd szobába. - Ne keresd már!
- Aigoo Jimin-ah! Hova tetted el? - áll meg az ajtóban és a derekára teszi a kezeit. Enyhén mérges, de még is kedvesen néz rám. Mindig annyira gondoskodó, mintha még mindig kis fiú lennék, akinek csak az ő segítségére van szüksége. - Az a pulcsi vastag volt és meleg. Bent hagytad a suliban?
- Nem. - szól közbe nagyapám, így mind ketten rá nézünk anyával. Óvatosan teszi le a kezéből a kis teás csészét és a kis könyvét, majd leejti a nyakába az olvasó szemüvegét. - Szerintem a kis barátnőjénél hagyta, EunJinnél. Igaz?
- Valószínű. - mosolyodok el és a hajamba túrok.
- Akkor szólj neki, hogy hozza el neked. - sétál hozzám édes anyám és a tarkómra simítva kényszerít arra, hogy lehajtsam a fejem és a homlokomra csókolhasson. - Biztos megleszel? - néz a szemembe. - Nem is tudom mikor voltál már utoljára osztálykiránduláson. Félek, hogy baj lesz.
- Anya... - sóhajtok hosszan és halványan mosolyodok el. - Ne aggódj már.
- Pakolok össze neked egy csomagot. - indul nagy léptekkel a konyhába, mire papa felnevet én pedig próbálok utána sietni. - A nagyobb sport táskát vidd, hogy beleférjenek a szendvicsek és az ételes dobozok. Teszek be hozzá négy liter vizet és gyógyszert, meg kötszert. - dobálja össze a dolgokat egy szatyorba.
- A-Anya! - szinte azonnal ki pakolom a táskából a felesleges dolgokat. - Nem egy hónapra megyek, csak egy éjszakára. Viszek pénzt és veszek inni meg enni, ha éhes leszek. Tudok magamról gondoskodni. Nem vagyok már kis gyerek.
- Persze. - vesz mély levegőt és a füle mögé tűri a haját.
- JiHei. - sétál be lassan papám a fa botjára támaszkodva. Amint átlépi a konyha küszöbét megragadom a karját és segítek neki leülni az ebédlő asztalhoz. - Hagyd már a nagy fiad. - kuncog halkan nagyapám. A kezemet szorongatva kényszerít arra, hogy leüljek hozzá, így mellé ereszkedek.
- És mi lesz a program? - mosolyog rám ugyan azokkal a mosolygós szemekkel, amivel ajándékozott meg az élet.
- Igazából nagyobb programot nem terveztek. Elmegyünk egy művészeti galériába utána pedig vissza megyünk a szállódóba és lesz egy kis szabad időnk.
- Legalább nem valami élet veszélyes dolog lesz. - sóhajt anya kicsit megkönnyebbülve. - És másnap? Estére értek vissza, előtte mi lesz?
- Hát. Strandra akart menni az osztály nagy része, szóval miután elhagytuk a szállást csúszdaparkba megyünk.

Anyának hirtelen esik le a vérnyomása és hatalmasra nyílnak a szemei. Azonnal félre nyeli a saját nyálát és köhögésben tör ki, mire én felugrok és a hátát kezdem veregetni, hogy jobban legyen, még nagyapám halk nevetésbe kezd bele. Anya a kezét felemelve int le, hogy a hősies tettemre semmi szükség, így ellépek tőle, de aggódva nézem az enyhe ráncos arcát. Nem a kor jelei tükröződnek az arcán, csupán a stresszé és a kemény munkáé, amit értem és az édes apjáért tesz, természetesen ez alvás hiányt von maga után, ami ezt teszi a bőrével és a gyönyörű fekete hajával, így itt ott már pár ősz szál is helyet kap. Nem vagyok szubjektív anyával, de ő életem egyik legszebb nője és a ráncok, vagy a karikák a szeme alatt, csak még inkább tesznek róla, hogy úgy nézzek rá mint egy igazi nőre, aki a családjáért küzd. Szeretem az édes anyám, mert jobb mamát életemben nem kívánhattam volna nála. Régen, mikor még édes apám is a háztartásunk része volt és anyukám ugyan így dolgozott, mivel drága apám nem tudott segíteni az itthoni munkákban, mert folyamatosan a munkahelyén volt, de anyának akkor ez a munka, amit itthon végzett isteni áldás volt, mivel leköthette magát a pénzes munka hiánya miatt. Sajnos mikor apám távozott pár hónapja minden anyára maradt.

- Pihenned kellene... - szólalok meg eltérve a témától. Kérdően pillant fel rám és megtörli a száját. - Tönkre fogsz menni. Ezt senki nem bírja csinálni egyedül, teljesen kicsinálod magad, anya... Szeretnék segíteni és hozzá járulni a családi kassza megtöltéséhez.
- Ne viccelődj Jimin. - sóhajt hosszan és megrázza a fejét. - Senki nem rokkant még bele egy kis házi munkába a munkája mellett. Senki. Felejtsd el ezeket az ostoba gondolatokat, mert ezzel nagyon idegesítesz, Jimin-ah! - siet el tőlem és folytatja a táskám tele pakolását.
- Anya én segíteni akarok nektek! - lépek hozzá és a pultra támaszkodok. - Már nagy vagyok és képes vagyok dolgozni. A szórakoztató központban van egy étterem, ahol direkt fiatal munkaerőt keres iskola utáni és hétvégi beosztással. Felmosnék, leszedném az asztalokat, vagy éppen elmosogatnék és elég jó pénzt haza tudnék hozni. Neked is sokkal könnyebb lenne.
- Na még mit nem! - csap idegesen a pultra, amire eléggé ledöbbenek és megremegek. A számat beszívom és elemelem a kezem a pultról. A tüzesen izzó, anyai ösztönökkel megtelt szemeit nézem, melyből árad a harag, hogy ilyen fiatalon munkába akarok állni. Megfagy a levegő a konyhába, természetesen egy szót se bírok kibökni, nagyapám pedig nem szívesen szólna közbe egy tomboló amazon monológjába. - Én nem fogom megengedni neked, hogy kiváló tanulmányi átlagoddal egy... étteremben dolgozz!
- De anya ez csak...
- Semmi, de anya! - vág a szavamba fen hangon. - Ezt is EunJin találta ki, igaz? Mindent az a lány talál ki neked... Először a hajad, a ruháid. - mutat végig rajtam a törékenynek tűnő kezeivel. - Most munkát akar neked keresni. Legközelebb megszabja mit ehetsz és mint nem?! - kérdezi fennhangon, kis gúnnyal a hangján, ami elég rosszul esik tőle. - Az én fiam vagy... - csorbul el a hangja a mondat végére.
- Anya... - hirtelen illan el minden rossz érzés, amiket a szavaival tett, helyette szomorúság és has görcs lesz úrrá rajtam. Sose szerettem sírni látni, vagy szomorúnak. Mikor apával elváltak próbált erős maradni, mert tudta mélyen, hogy mind kettőjüknek ez lesz a legjobb, de hallottam... láttam mikor elsírta magát, annyira megőrjítette a helyzet, aztán már csak rá tett egy lapáttal papa betegsége. Veszek egy mély levegőt és átnyúlok a pulton, majd megfogom a kezét.
- Én csak... - emeli a fejéhez a szabad kezét és az orr nyergét kezdi masszírozni csukott szemekkel. Hosszan, keserűen sóhajt akadozó lélegzettel. - Le kellene feküdnöm... Felhúztam magam...
- Sajnálom... Nem kellett volna felhoznom ezt az egészet... - megbánóan hajtok fejet, és menekülésképpen a pult márvány borítását vizsgálom.
- Nem, bogaram... Ez az egész nem felétek irányult, csupán... féltékeny vagyok... Olyan sok időt töltesz EunJinnel, kezdem azt érezni, hogy téged is elveszítelek, mert sokkal jobban hallgatsz rá, mint rám valaha.
- Ez nem igaz anya. EunJin... ő... a legjobb barátom és segíteni próbál nekem, hogy olyan legyek, akit nem nevetnek ki, löknek fel, vagy vernek meg a kinézete és a viselkedése miatt. Csak erőt add nekem...
- De te nem ilyen vagy. Te úgy vagy jó, ahogy régen voltál. - emeli rám a tekintetét. - A kócos barna hajaddal és a hatalmas szemüvegeddel, nem pedig... Így. Jimin én nagyon szeretlek és aggaszt amit EunJin tesz veled...
- EunJin nem csinál semmit! - emelem meg kicsit a hangom, mire anyukám teljesen ledöbben. Ahányszor EunJin lesz a téma itthon nem bírom ki szó nélkül. Fontos nekem, ahogy én is neki. - Ő az, aki mellettem van és segít, te pedig ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy ő rosszat akar nekem!
- Park Jimin! - emeli meg nagyapám a hangját, amitől sokkal jobban megijedek mint anyám kiabálásától, pedig nem volt olyan hangos, mint az egyetlen nőé a házban.
- Most azonnal kérj bocsánatot édes anyádtól, mert így egy nővel se beszél egy férfi!
- Apa... - csóválja meg a fejét anyám. - Hagyjad...
- De JiHei...
- Nem. Bevallom féltékeny vagyok, mert talán EunJin sokkal jobb nő mint én valaha leszek Jiminnek. Én nem tudtam segíteni neki, mikor bántották az iskolában se most se régen, de Ő többet javított a helyzetén nálam, pedig az anyja vagyok... Úgy érzem ez a lány túl fontos neked, tisztán érzem mennyire szereted. - emeli felém a szomorú tekintetét. - Szerelmes vagy abba lányba, Jimin-ah?