Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

56. Fejezet: Jimin

- Akkor... maradsz? - fordul felém, még a távkapcsolóval bezárja a terasz ajtaját. - Mert akkor... a bejáratit is zárom. Szóval...
- Maradok, azt beszéltük meg, nem?
- De... - mosolyog kedvesen. - Reméltem, hogy ezt mondod...

Jimin szemszögéből:

SeokJin telefonját tartom az ujjaim között és a titkos számról érkező üzenetet vizsgálom a képpel együtt, amitől egyre rosszabbul és rosszabbul érzem magam. Ő is csak némán ül mellettem a volán mögött és időnként hosszan sóhajtozik. 

- Szóval... Szerinted? 

- Ezzel kapcsolatban nagyon rossz érzéseim vannak... Miért nem kérdezted meg ki ő? 

- Szerinted miért? - vesz mély levegőt. - Mert kurva ijesztő és bizarr ez az egész. Mit kellene erre vissza írnom? Vagy mi van ha beszélgetni kezdene velem? 

- Jó ez... ez igaz, de... Basszus... Nem akarom elhinni, hogy más telefonján is... ilyen képek vannak róla... - rázom meg a fejem és vissza nyújtom neki a készüléket. Elveszi a kezemből és még utoljára ő is szemügyre veszi a képet, majd megrázza a fejét. - Van valami ötleted ki lehetett? 

- Nem... fogalmam sincs. Ennyiből nem igazán tudtam rájönni. Az egyetlen amit kiderítettem, hogy honnan csinálhatta a képet és hogy nem olyan telefonnal készítette mint a miénk. Ennyit tudtam meg ma este, de ez összességében, semmi. 

- Nem lehet az, aki látta a sztorid EunJinről? Máshonnan nem láthatta a képet, csak oda tetted ki, nem? 

- De. Csak Instagrammon volt kint, de... Onnan levezetni, hogy kilehetett az. Mikor töröltem durván száz felett járt az emberek száma, akik látták. És már nem tudom megnézni kik voltak, meg ha tudnám, akkor is. Száz plusz embert megkeresni és kikérdezni milyen telefonja van. Lehetetlen. Az se biztos, hogy a mi sulinkból valaki. 

- Egy... Egy ember lehetett... 

- Miért érzem, hogy vissza kanyarodunk oda, ahol tavaly december előtt jártunk...? - hangja elcsorbul, szinte megtörik a szavak alatt és aggódva figyel engem. Azonnal ez ugrik be neki, azok az események? Az akkor történt dolgok...? Csak így? - Ne nézz így rám, de... Sokat agyalok az utóbbi időben ezen az egészen. EunJin... Amikor kijött az öltözőből és megütött, majd a mellkasomhoz bújt... Már előtte is voltak furcsa dolgok, de az utolsó döfés a kémia óra volt. Én... Én nem láttam még úgy nőt. Soha. Szóval... Kiyohoz kapcsolódik ez a kép is? 

- Úgy... Úgy hiszem. - bólintok aprót és mély levegőt veszek. 

- Hívd fel. Beszélni szeretnék vele is, de... nem tudok írni neki. Valószínűleg letiltott. Ezt vele is megakarom beszélni, mert... ő van a fényképen. Be kell avatnotok ezek után. Valaki engem is megtalált és... Tőlem mit akarhatna? 

- Nem tudom SeokJin... De... De most... már késő van. Nem kellene zavarunk... Nem hívhatom fel... Istenem... Több mint biztos, hogy fel se venné nekem a múltkori... szakításunk végett. Nem akarom, hogy SeokJin tudjon róla, hogy utána nekem essen.

- Ne szórakozz már Park Jimin. Ez szerintem kurvára fontos, főleg, ha még mindig játssza a magánkopót. Ez a dolog kicsinálta lelkileg, az érezhető és te nem akarod felhívni, mert elmúlt tíz? Komolyan? Vagy... Ne... - nevet fel kicsit gúnyosan mire én megforgatom a szemem. - Csak nem? Szakított veled? - néz rám gúnyosan. Szinte azonnal meg is elégelem ezt az egészet és szállnék is ki, ha nem zárná rám a kocsit, hogy véletlenül se tudjak elmenekülni tőle. - Nem. Nem mész sehova. 

- SeokJin... - nézek rá vissza és bennem egyre nagyobb lesz a félelem vele szemben. - Engedj el. 

- Nem. Először is. Mond el mi történt, aztán hívd fel, mert akárhogy dobott ki, ezt neki is tudnia kell.