Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

53. Fejezet: A lábnyomaidban járok

Nincs időm rá reagálni, igazából nem is tudok. Bent akad a levegő és hirtelen azt is elfelejtem, hogyan kellene oxigénhez jutnom. Lesokkolódtam és annyira, de annyira üressé váltam. Ezt akartam...? Erre a magányra vágytam most? Jobb így...? Úgy érzem, most... igen. Talán ezzel kicsit végig gondolja ezt a helyzetet és sikerül tovább lépnie. Muszáj neki és most nekem is. Le kell zárnom ezt a dolgot magamban és ki kell derítenem mikor lesz a temetés... Vinnem kell egy csokrot.

EunJin szemszögéből:

Az ebédlő asztal fényes tetejét firkálgatom a tollammal, még JeongGuk a maga előtt lévő feladatot próbálja megoldani, de nehezen megy neki. A lába gyorsan jár, folyamatos ütemet üt és közben a nyakára simít, majd végül ledobja a tollát és rám néz.

- Nem tudok most erre koncentrálni. Azok után amit az előbb meséltél... Hogy a faszba történt mind ez? - teszi fel nekem egyenesen a kérdést és az arcomat kezdi figyelni. Kicsit rántok a vállamon és lefektetem a fejem a fa felületre a firkálmányom mellé, majd lehunyom a szemeimet. - És tegnap előtt óta nem is keresett? Még csak egy üzenetet se írt?
- Semmit... Én meg... Nem akartam zavarni, és... eléggé valóságossá vált, hogy szakítottunk. - mondom halkan és újra rá nézek. Az arca dühös lesz, de mintha egy kicsit megkönnyebbültebb lenne. - Írnom kellene neki...?
- Hát... Te tudod EunJin, de igazából szerintem most neki kellene keresnie. Elvégre te hagytad ott. Nem? Hülyeségeket mondott neked...
- Csak azt mondta amit érzett. Miattam tette amit... Ez pedig az én hibám és erre ő se cáfolt rá.
- Nem. Nem a te hibád. - kap a kezemért, amiben a tollamat tartom, így az eszköz kiesik az ujjaim közül és az ő bőre nehezedik rám. - Ez nem a te hibád és nem Jiminé. Nem tehet róla egyikőtök sem, mert ez az eset nem rajtatok múlt. Ő így is úgy is... kikészítette volna magát és előbb, vagy utóbb megtette volna. Végzett volna magával, ehhez pedig egyikőtökre se volt szüksége. Jimin pedig hülye, ha úgy gondolja, hogy ez bármelyikőtök hibája. Főleg, ha a tiéd...

Jól esnek a szavai... és az is, hogy ő így gondolja, nem pedig úgy mint Jimin. Erre lenne most szükségem, valaki közelségére, kedvességére. Nem pedig arra, hogy nyom nélkül eltűnjön... Örülök, hogy JeongGuk most itt van velem, és támogat. Pedig jelenleg nekem kellene őt, mert hétfőn dolgozatot írunk és alig tud valamit, pedig ez a jegy sokat számít ebben az évben.

- Köszönöm... De most folytassuk, mert ilyen tempóban soha nem fogod megtanulni az anyagot és még a felénél se tartunk. Ez egy elég nagy dolgozat lesz és... Jimin nem hiszem, hogy most segíteni fog neked. Én pedig matekból nem vagyok a legjobb, nekem is meg kell néznem a dolgokat. - veszek mély levegőt és mielőtt elvenné a kezét az enyémről a hüvelykujjammal végig simogatom az eres kézfejét. Eddig nem is figyeltem meg, legalább is az utóbbi időben nem néztem mennyire erős kezei vannak. Sokkal férfiasabbak mint Jiminé. A kézfeje tetején megakad a szemem a bütykein, amiken itt-ott le van kapva a bőr. - Mi történt?
- Mi? Ez? - pillant ő is a kezére, majd kicsit meglepődik. - Lehet a tegnapi edzéskor történt. Bokszzsákot püföltem. Valószínűleg az az oka. - teszi vissza az asztalra, majd az én kezemre néz. - Neked mindig ilyen pici és vékony volt a kezed?
- Az én kezem nem kicsi. Normális a mérete. A te kezed túl nagy. - veszem vissza a kezembe a tollam, de mielőtt folytatnám az írást elkapja a csuklóm és a saját tenyerének nyomja az enyém. - Mi az?
- Látod? Kicsi.
- Nem. Csak a te kezed erős és hosszúak az ujjaid. - kuncogok fel halkan. - Nem fair.
- Nem csak hosszúak, de jól is dolgoznak. - kuncog fel ő is és mielőtt bármit mondhatnék felnevetek. Napok óta most jön ki először ilyen őszinte reakció, így az ő mosolya is még mélyebb lesz. - Na. Ezt a nevetést már szeretem. Ha ezt tudom, hogy az ilyen perverz viccekkel ehhez hasonló dolgokat lehet belőled kiváltani.
- Ez egy szar vicc volt. - kuncogok tovább és a fülem mögé tűröm a hajam. - Nagyon gyenge.
- Még is nevettél rajta. Szóval pont erre a szar, gyenge, perverz viccre volt szükséged. Lehet most egy kis... szex is segítene a dolgodon. - mosolyog tovább és még halkan fel is kuncog.
- Lehet. - rántok kicsit a vállamon. Elhalkul és kérdően pillant rám. - Nem. Ez nem vicc. Igazad van. Úgy érzem, hogy most az és a pia nagyon is segítene a helyzeten. De ez már lehet hülyeség.
- Mi? Dehogy is. Szerintem is a legjobb feszültség oldás a szex és az alkohol. Akkor semmire nem gondolsz. Vagyis... velem mindig ez volt. - néz vissza a füzetjére és leír valamit. - Ez így jó? Úgy érzem értem végre. - tolja az orrom elé és elkezdem leellenőrizni.
- Öm... Nem. - pillantok rá miután átfutottam az írását. A mosolya eltűnik és mély levegőt vesz. Feszülten tűri fel a pulóverre ujját a karján. - Először az elméleti részével kellene megküzdenünk. Lehet úgy könnyebben megmaradna a képlet.
- Kurvára egyes lesz ez a dolgozat. Egy egyetemre se fognak felvenni... - dől rá a karjára. Úgy érzem most eléggé össze van törve, pedig annyira erősnek mutatja magát. Rossz őt ilyen állapotban látni. Hetek óta ki van készülve szellemileg és fizikailag is. Sok ez neki is, de ő mellettem még is annyira erős. Példát kellene róla vennem, túl jól csinálja. Pedig neki is annyi oka lehetne kibukni még sem teszi, helyette támogat. - Szar ez az egész...
- Na... - ülök közvetlen mellé és a hátára simítok, mire kicsit megmoccan és rám pillant a tincsei alól. - Nagyon sokat javultak a jegyeid, és jól megy a tanulás. Ez egy nehéz anyagrész és valószínűleg a vizsgán is kérdezni fogják. Csak jobban rá kell feküdnünk mind a kettőnknek és nem lesz baj. A hétvégén, majd... foglalkozunk vele, mit szólsz? Ma is itt maradunk ameddig tudunk és gyakorlunk.
- Nem jó... Holnap délutánra kell mennem, vasárnap pedig egész nap bent vagyok a kávézóban. Ez így... Kampó. Itt is csak ötig maradhatunk. - vesz mély levegőt.