Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

11. Fejezet: Mert benned nem tudnék csalódni

- Jó... - nyomom ki köszönés nélkül és dühösen vágom a földre a telefonom, ami darabokra törve pattan a vízbe és tűnik el akárcsak én a buli közepén. A fejemet hátra döntve figyelem az eget egyedül. Teljesen egyedül és magányosan.

JungKook szemszögéből:

Valamikor a reggeli órákban kelek fel az egyik közeli autó riasztójára, ami az egész utcát bezengi, mint minden reggel. Szitkozódva erőltetem magam ülésbe, végül nehezen állásba. Igaz, jó párszor vissza esnék, de sajnos nem az alkohol miatt, hanem a tegnapi agyonverés következményeképpen. Pedig nincs is jobb, mint minden szombat reggel másnaposságra kelni és hatalmasat hányni, de most csak a gyomron rúgások miatt tudnék ki adni egy s mást, na meg persze a kis adag drog miatt.

Lassú léptekkel indulnék fel a teraszra, hogy onnan a házba mehessek és ledőlhessek a szobámba, mikor autó hangját hallom meg a felhajtóról, majd megpillantom a nővérem gyönyörű, vörös színű Mercedes SLC Roadster-ét. Mit keres ő itt? Semmilyen ünnepnap nincs, se szülinap, vagy esetleg temetés. Az oldalamat ölelve sétálok ki a kocsi feljáróra, mikor rövid szűk ruhában száll ki a kocsijából. Rövid barna haja most is patentra beállítva és valami márkás napszemüveg díszíti az arcát. Kihúzza magát a kocsi mellett, majd óvatosan zárja be az ajtót. Ahogy megpillant le fagy az arcáról, az a nagyképű vigyor és elkomolyodik, kénytelen levenni a szemüvegét.

- Dongsaeng. - siet hozzám a magas sarkú cipőjében, ami hangosan kopog a pár hónapja betonozott kocsi feljárón és azonnal szemügyre vesz. Elképesztő, hogy a díva alatt egy érzékeny, empatikus ember rejtőzik. - Mi a fene történt veled? Apáék?
- Csak egy kis buli volt az este és... - veszek mély levegőt és nem is folytatom tovább. - Nincsenek itthon. A hétvégén mind ketten kefélnek a szeretőjükkel. A kijelentésemre hatalmas pofon csattan az arcomon, mire reagálni se tudok. Életében nem ütött még meg a nővérem...
- Ne beszélj így a szüleinkről. akármennyire is igazad van. Add meg nekik a tiszteletet, ha már felneveltek minket. - néz rám dühösen. - Amúgy se hozzájuk jöttem, hanem hozzád.
- Hozzám? - pillantok rá kérdően mire ő határozottan bólint, még én az arcomat simogatom. Nem mintha erőset tudna ütni a törékeny kis kezeivel, de a tegnapi ütéstől sajog az egész pofám. - Miért?
- Nem szabadna ennyi évesen drogoznod és selyemfiút játszanod, JeongGuk... Csak éppen tizennyolc éves vagy. - teljesen elakad a lélegzetem és meg se tudok szólalni. Ő mégis honnan tud arról mit csinálok szabad időmben, pénz szerzés céljából? Senkinek nem beszéltem a fizetett óráimról, még TaeHyungnak se. - Menjünk be. - ragadja meg a karom és a házba húz.

Az előszobában foglalunk helyet, természetesen ő azonnal az arcomat kezdi ápolni, még meg nem érkeznek a szobalányok és át nem veszik tőle az arcom ápolását. Fájdalmasan tűröm a sajgó és égető érzéseket, és kegyetlen fájdalmakat, amiket lekezelés közben kapok. A szememet lehunyva hagyom az ápolást, de JeongHwa kedves hangjára kinyitom a szemem.
- Hogy gondoltad, hogy ezt fogod csinálni? - kérdezi elkeseredve. Óvatosan pillantok rá és mérem végig a csinos lábaitól az arcáig, amiről azonnal anyám jut az eszembe. - Hmm? - kérdez rá újra, mivel másodpercekig nem válaszolok.

- Honnan tudod, Noona? - küldöm el a szobalányt magamtól egy kézintéssel.
- Az egyik barátnőm édes anyja mesélte, hogy hallott egy Busani srácról, aki isteni az ágyban, igaz elkéri az árát, de felejthetetlen élményt ad egy nőnek. Természetesen ahogy meghallottam a neved tudtam, hogy csak te lehetsz az a selyem fiú, aki idősebb nőket elégit ki.
- Csak szex... - sóhajtok hosszan ás elfekszek a kanapén. - A barátnőmmel is ugyan ezt csinálnám.
- Csak a barátnőd veled egy idős lenne, vagy a te korosztályod és nem kérnél utána pénzt. - enyhén idegesen engedi ki a bent rekedt levegőt. - Belegondoltál, hogy mi lesz, ha...
- Ha? - vágok közbe a mondatába. - Hagyjál már JeongHwa. Te beszélsz nekem erről, mikor egy tíz évvel idősebb hapsi ágyában alszol nap mint nap és dug meg mikor kedve van.
- Én szeretem azt a férfit akivel együtt élek, JeongGuk. - kezd idegesen járni a keze a térdén. Általában mindig ideges lesz, mikor erre kerül a téma, türelmetlen és lobbanékony, valamint mindig a nevemen hív...
- Persze... A következő gyerek lesz vagy mi? - nevetek fel hangosan, mire teljesen lefagy és meg se szólal. Azonnal talpra pattan és kirohan a teraszra. A homlokom ráncolva nézek utána, majd felállok és kisétálok hozzá. - Mi van? - támaszkodok meg a korláton.
- Egy figyelmetlen tapló vagy... Az van... - pillant rám a szemeit törölgetve. - Évek óta tudod, hogy meddő vagyok... Ennyire nem vagy képes odafigyelni az emberre?



Jimin szemszögéből:

Szorosan ölelő karok bársonyos érintésére kelek lassú pislogásokkal, megremegve. Lassan nyitogatom a pilláimat és homályos látás miatt kicsit hunyorítva keresem a szemüvegem, majd amint meglelem magamhoz veszem. Óvatosan teszem az arcomra és pillantok az engem ölelő vékony karokra. Hatalmasra nyílnak a szemeim és teljesen belevörösödök a helyzetbe. Ismét az az ismerős érzés, bizsergés kezd uralkodni a testemen, akárcsak tegnap táncolás közben, így kénytelen vagyok felülni és leemelni magamról a kezét és mellé tenni. Kínzó lassúsággal mérem végig a hosszú, meztelen lábait, a kikandikáló hasáig, majd sima, hibátlan karjáig. Akaratom ellenére nyalom meg a szám, mikor a nyakához érek. A sértetlen, hófehér nyakáig, aminek hatására annyi kéjenc gondolat tölti meg az agyam mint még soha. Az izgatottságtól össze gyűlt nyált a számból egyszerre nyelem le nehezen, majd megrázom a fejem, bízva benne, hogy a gondolatok magamra hagynak. Az üres boros üvegre pillantva azonnal fájni kezd a fejem és enyhe rosszullét kap el. Betakarom EunJint és óvatosan állok fel mellőle, hogy véletlenül se keltsem fel, ha már ilyen édesen alszik. Kicsit megbotlok az ágy mellett felhalmozott ágynemű kupacban, ami az én nyughelyem lett volna az este, azonban másképpen alakultak a dolgok. Igazából... Csak úgy elaludtunk egymás mellett, így gondolom egyikünknek se volt célja, hogy engem száműzzünk a kényelmes ágyról. Lassan veszem a kezembe az üres boros üveget, amit alaposan szemügyre veszek, majd amint rá eszmélek, hogy ezt tegnap ketten ittuk meg hosszan sóhajtok.

A hajamba túrva sétálok le a konyhába. A kukába dobom az üveget, majd keresek egy poharat és hideg vizet engedek bele. A pultra támaszkodva iszom meg.
- Remélem azért védekeztetek. - hallok meg egy ismerős és erőteljes hangot a hátam mögül, mire képtelen vagyok elvörösödve a nő felé fordulni. Meghökkenek, mikor meglátom, hogy ez a nő EunJin édes anyja, természetesen ő se tudja vissza fogni a meglepődését. Ledermedve fut át az agyamon, hogy ez a nő azt hiszi, hogy én és EunJin...
- Jimin-ah? Én meg se ismertelek...
- J-Jó reggelt. - hajolok meg zavartan. - Nem tudtam, hogy itthon tetszik lenni...
- Nem rég értem haza. - teszi le az üres bögréjét a konyha pultra, majd végig mér. - Ti az este ittatok és szexeltetek?
- Nem! - vág közbe EunJin és lesiet a lépcsőn. - Csak itt aludt és ennyi. - határozottan húz hátrébb az anyukájától és a hajába túr. - Soha nem feküdnék le Jiminnel. - kicsit össze szorul a gyomrom és elszomorodok. Az ő szemébe is csak egy béna nyomi lehetek?
- Persze. - sóhajt Mrs. Heo, de egy pillanatig se képes EunJin szemébe, vagy csak rá nézni. Ez a stressz közöttük minden napos és aggasztó... Ahányszor itt vagyok veszekednek és csak feszültség tombol közöttük. - Te az idősebb férfiakat szereted. - fordul a csap felé. Kérdően rántom feljebb a szemöldögök, majd a lányra pillantok, aki megszégyenülve áll mellettem. - Jimin-ah-t ne rontsd el a hülyeségeiddel...

EunJin nem bírja tovább és felrohan az emeletre. A nevét kiabálva sietek utána és még időben kapom el a bezáródó ajtót, így sikeresen betudok menni.
- Menj el! Most! - parancsol rám, közben a kezeimbe kezdi nyomni a ruháimat.
- Miért? Mit csináltam? - kérdezem szomorúan és megilletődve. A tekintetét fürkészve próbálok kiszedni belőle valamit, de hiába. Nem néz rám, és szóra se méltat, csak azon van, hogy minél hamarabb magára hagyjam.
- Csak takarodj el innen. Azonnal! - tolna kifele az ajtón a mellkasomnál, de megtörik és a ruháim földre ejtése után a karjaimba omlik össze, majd sírásba tőr ki. - Miért nem vagy képes elmenni...? - kérdezi nehezen. Nem sokszor láttam EunJint sírni. Se régen és főleg nem most.
- Mert érdekel mi van veled... A legjobb barátom vagy... - kezdem a hátát simogatni és az ágyra ültetem. - Elmondod, ha szépen megkérlek miért mondta ezt az anyukád?
- Nem szeretném, hogy tudd... Csalódnál bennem és lenéznél...
- Soha nem lennék rá képes.

A karját simogatom, ezzel egy megbízható légkőrt teremtve neki, így képes teljesen hozzám bújni. A szabad kezemmel óvatosan húzom ki a könnyes arcából a fekete hajszálait, majd a szemeit törölgetem a pólómmal. Mély levegőt vesz és halványan mosolyodik el, de csak pár másodpercre.
- Én még... Soha nem voltam úgy fiúval... - vallja be, de nem néz a szemembe.
- Azt hiszed ezért elítélnélek?
- Nehéz erről beszélni, Jimin... - nyomja a mellkasomnak az arcát. - Majdnem lefeküdtem anya ex pasijával, mikor még együtt voltak... de már nem vagyok szűz. - vallja be halkan suttogva, mire teljesen ledöbbenek és meg se tudok szólalni. Mindenre számítottam, de erre egyáltalán nem.
- De... De... akkor te... - szólalok meg nehezen. - A... A férfi az...
- Nem. Esküszöm meztelenül se látott, csak a mellemhez ért hozzá. Semmi több... - hajol hátrébb és feláll mellőlem, majd kénytelen rágyújtani egy cigarettára. - Az egyik barátom... Ő csinálta, de... de csak ujjal... - fordul el tőlem, hogy véletlenül se lássuk egymást. Képtelen vagyok erre az információra bármit is mondani, mert annyira... elképesztő, hogy az már nekem sok. - Nem kellett volna elmondanom...
- Nem! - állok fel. - Én... Én örülök, hogy elmondtad ezeket nekem, mert bízol bennem. Kicsit váratlanul ért, de én nem tudlak elítélni. Képtelenség. - fordítom magam felé, így a szemembe tud nézni és én is az övébe. Vörös, könnyel telt szemekkel szívja a cigijét és közben fel fel pillant rám, majd az arcomba fúja a füstöt, mire bele borzongok a helyzetbe.

- Azt akarom, hogy te legyél az első...
- Tessék...? - kérdezek vissza ledöbbenve.
- Te vedd el a szüzességem, mert benned nem tudnék csalódni...