Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

39. Fejezet: A megfosztott herceg

- Hát ti meg? - irritáló, mázos hang csendül fel mellőlünk nem sokkal. Emiatt pedig hirtelen szakad meg a csókunk és pillantunk a pár lépésre tőlünk álló srácra. - Ha ezt SeokJin megtudja...- JiHoon...

EunJin szemszögéből:
Vegyes érzelmekkel indulok el négy óra körül SeokJinhez. Fogalmam sincs, hogyan fogok vele szakítani, soha nem csináltam még ilyet. Eddig nem volt rá szükség, de most... Olyan nehéznek tűnik, de muszáj lesz. SeokJin nem engem érdemel, és én se őt, mi több, így legalább a Jimin-es incidensekről se kell beszámolnom neki. Félek, hogy mit csinálna, ha megtudná, hogy Jiminnel csókolóztam. Jin népszerű, Jimint pedig pár hónappal ezelőtt pont az ilyen népszerű barmok verték el. Nem akarom, hogy baja legyen, féltem őt. SeokJin nagyon határozott és erős személyiség, ki tudja mit tenne, ha megtudná a csókunkat. JiHoon... Megígérte, hogy egy szót se szól neki, de hát... Mindenki tudja, hogy mennyire képtelen befogni a pofáját és ha nem is mostanában, de valamikor biztos elfogja neki dalolni, akár akarja, akár nem. Leparkolás után leállítom az autót, de a kezeimet vissza helyezem a kormányra és megmarkolom. Mély levegőt veszek és előre hajtom a fejem, a szemeimet pedig lehunyom. Az utolsó randinkra igyekszem és ő ezt nem is tudja, azt hiszi ma lesz a napja annak, hogy... Kezdem magam rosszul érezni, de most nem törhetek meg. Erősnek kell lennem már csak Jimin miatt is. Nem szeretem SeokJint, hiába tette azokat, amiket Jimin mondott, azok mind másnak a javára váltak. Elrontottuk, mi soha nem jöttünk volna össze, ha nincs Jimin. Annyira hülye voltam, hagytam neki, hogy rám pazarolja az idejét, én pedig élveztem, hogy velem foglalkozik. Szörnyű vagyok...

Hatalmasat sóhajtok a kormányra borulva, képes lennék egész nap ebben a pózban pihenni, ha a telefonom nem kezdene csörögni. Lomhán nyúlok érte, hogy megnézzem ki keres, de hát tudom jól... Ki más mint SeokJin. Elgondolkodok, hogy kinyomjam-e vagy felvegyem, úgy is itt vagyok a ház előtt, csak fel kell lifteznem. Végül, csak némítom a hívást és kiszállok. Bezárom az autó ajtaját, majd felmegyek a lakásba. Passzolnám ezt a helyzetet, mivel fogalmam sincs, mikor és hogyan kezdjek bele. A vacsora után? Vagy előtte kellene? Melyik lenne kevésbé kínos, vagy rossz? Milyen hülyeségeket beszélek... ez mindenhogy rossz lesz és kínos, bármit is teszek. Nehezen - mintha csak ólomból lenne – emelem fel a kezem, hogy megnyomjam a csengőt. A lakáson belül szólal meg a dallamos hang, valaki pedig gyors léptekkel indul meg az irányomba. Futni támad kedvem, messzire el innen, de már késő. Nyílik az ajtó, én pedig kétségbe esetten, földbegyökerezett lábakkal állok a barátom előtt. Nagyot nyelek, ahogy elmosolyodik és szavak nélkül hajol, hogy az ajkamra csókot adjon. Nehezen, mondhatni fájdalmasan csókolok vissza, de csak Jiminen jár a fejem, hogy jelenleg az ő háta mögött „játszok".
- Gondoltam, hogy itt vagy azért nem vetted fel. - húz azonnal beljebb a lakásba, ami mint most is üres és csak halk zene szól a nappaliból. Mondta, hogy a hétvégén nem lesz itthon senki se rajta kívül, de még is meglep. Akárcsak az intenzív étel illata, amiben jól érződik a szójaszósz és a hús. Jin nagyon jól főz, nem véletlenül ennyire ismerős ez az aroma. - Igen... Ez...- A kedvenced. - mosolygok. - Beszéltem anyukáddal és elkértem a receptet. Remélem olyan lesz mint ahogy szereted. - simogatja végig a kezem, mire kicsit elmosolyodok. - Na. Gyere és moss kezet, aztán együnk. Nyitok egy bort. - siet a konyhában lévő hűtőhöz, hogy elő keresse a bort. - Ez mind kedves, de... beszélnünk kellene. - sétálok lassan utána, de mintha meg se hallana. Csak legyint egyet és dugóhúzót kapja elő a fiókból.- Majd evés közben is tudunk beszélni. - mosolyog rám. - Miénk az egész este... Ha már iszol nem vezethetsz.- Akkor jobb lenne most beszélnünk. - nyelek nagyot és a célzásom miatt azonnal megáll és felém fordul. - SeokJin én...- Mondjad... Hallgatlak. - dobja le a pultra a már megtalált fém eszközt.- Sokat gondolkodtam... És... - veszek mély levegőt. - Hazudtál nekem. Többször is. Nem olyan vagy, akivel én.. tudok beszélgetni, a véleményünk soha nem egyezik és ami nekem fontos, te azt semmibe se nézed. Nekem ez... nem megy tovább. - hatalmas kő esik le a szívemről a mondandóm végén. Annyival könnyebb most minden, legalább is nekem. - Szeretnék szakítani.- Mond, hogy nem értetten jól. - nevet fel gúnyosan és rá támaszkodik a pultra. - Mond, hogy kurvára csak viccelsz velem! - emeli meg a hangját és ököllel csap a kezei alatt lévő márvány szerű lapra. Újra kellemetlenség és fájdalom lesz úrrá rajtam. A mellkasom teljesen össze szorul és rá se bírok nézni. - Tudod... elnéztem neked, hogy játszod az elérhetetlent, akit nem lehet megkapni. Vártam, hogy valamikor csak lesz akkora bőr a pofádon, hogy végre beadod a derekad, de nem... te játszottál velem! - emeli meg újra a hangját és mire észbe kapok hangos csörömpölés üti meg a fülem, a vacsoránk pedig lassan folyik szét a fehér padlón. - Egy kis szűz ribanc vagy. - Ne merj velem így beszélni... - nézek egyenesen a szemébe. - Én normálisan mondtam el neked, azt ami már nyom egy ideje, és te képes vagy így beszélni velem?
Áttrappolva a szétfolyt tésztán és szószon lép hozzám, majd a falnak lökve kapja el a karom, amit erősen meg is szorít. Fájdalmasan szisszenek fel és pillantok le a kezeimre, majd nézek fel a szemébe. Kicsit sikerül csak rántanom a karomon, de hiába; a szorítása túl erős, ahhoz, hogy kiszabaduljon a kezem.
- Úgy beszélek veled, ahogy akarok ebben a szituációban... - sziszegi el és a fejem mellett csap a falra a szabad kezével. - Egy ilyen cafkával! - Ez... fáj SeokJin.. Eressz el! - szólok rá erényesebben. Továbbra is tartom a szemkontaktust, mire az ő arcán újra a gúnyos mosoly jelenik meg, amitől már most hányingert kapok. - Nem hallod, mit mondok...? - De... csak rohadtul nem érdekel. Szerinted nekem nem fáj, hogy szórakoztál velem? - Én soha nem szórakoztam veled... - Tudod hányszor akartalak megérinteni...? Végig simogatni a bőröd és megcsókolni azt? Úgy kényeztettelek volna, mint még senki más, aztán pedig olyat szexeltünk volna... - Elég! - vágok azonnal a szavába elvörösödött arccal. Hiába próbálkozik bármivel is én nem tudok ezek után úgy ránézni mint eddig. - Közveszélyes vagy... és teljesen örült... Félek tőled, szóval engedj el és hagyd, hogy elmenjek anélkül, hogy bármelyikünknek is baja lenne. Én ezt nem így akartam, Jin. Nem akartam, hogy ez legyen belőle, érted? Gondoltam, hogy normálisan is megtudjuk beszélni, de te vagdalózni és sértegetni kezdtél engem. - Igazad van... - enged el és hátrál tőlem, majd ingerülten törli meg a száját az alkarjával. - Takarodj el innen. Nem akarlak itt látni.
Ezelőtt pár perccel, még csókkal köszöntött és édesgetve hívott beljebb, kérve, hogy aludjak ma vele, most meg nekem támad, mint egy veszett állat. Azok után, hogy Jimint kihasználva szervezett randikat, hazudott nekem és megpróbált elválasztani a barátaimtól még én vagyok a rossz... Ez az egész teljesen nevetséges és érthetetlen, így mielőtt bárit is mondhatna kirohanok a lakásból. A lift helyett gyalog sietek le a lépcsőkön, hogy azonnal bepattanjak a kocsiba. Fájdalmas könnyekkel telik meg a szemem, amiket nehezen sikerül vissza tartanom. Fogalmam sincs mi miatt törnek elő belőlem, de talán ennek hála, csak még jobban érzem magam. Milyen undorító már...