Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

23. Fejezet: Te beszéltél rólam?

- Sajnálom Mrs. Seong. Nem igazán utazok most már ebben az egészben. Attól tartok valaki mást kellene megkeresnie. - lassú léptekkel érem el a bejárati ajtót és nyitnám ki, azonban a következő mondata az egész testemet remegésbe kényszeríti.
- Nyolcszázezer wont fizetek az egész alkalomért. - ejti ki könnyedén a szavakat, én pedig teljesen lesokkolok és megtorpanok.
- Mennyit...?
- Jól hallottad... Nyolcszázezer won.
- Szombat este találkozunk

EunJin szemszögéből:

A telefonom erős rezgése kezd ébresztgetni a zsebemben. A rezgéshez hozzá tartozó kemény elektromos gitár és dobj hangja késztet rá, hogy kinyissam a szemem és elő halásszam a farmerom zsebéből a mobilom. A szememet törölgetve próbálom felfogni a kijelzőn világító nevet, azonban hiába erősködök elolvasni, nem sikerül, inkább csak felveszem és a fülemhez emelem az eszközt, majd a hátamra fordulva durván még utoljára megtörlöm a szemem, majd egy mozdulattal kisöpröm a hajamat az arcomból.

- Igen? - szólok bele rekedtesen, többnyire nyomott hangon.
- Szia. Tudod. JeongGuk vagyok. Tudod az a srác, aki tegnap este haza vitt és még a szobádba is becipelt. - kuncog fel halkan, majd folytatja. - És nem mellesleg lekapcsoltam a fürdődben a lámpát, ami bizonyára egész este égett. - lassan pillantok a résnyire nyitott mellékhelység felé és hosszan sóhajtok, majd a hajamba túrok. Nem is emlékszem arra, hogy tényleg ő hozott volna be, valószínűleg tényleg nagyon mélyen aludtam. - A cipődet az ágy végéhez tettem le. Hamarabb is eszembe juthatott volna, szóval sajnálom ha kicsit homokos lett az ágyad.
- Ugyan. Köszönöm, hogy haza hoztál. - fordulok le az ágyról és lassan engedem le a lábaimat. - Ti haza értetek? Nem volt baj?
- Dehogy is. Minden rendben volt. - hangos dudálást hallok a vonal másik végéről és össze ráncolom a homlokom. - Baszd meg...
- JeongGuk, te vezetés közben telefonálsz velem? Elment az összes, illetve megmaradt eszed? Legalább mond, hogy ki vagyok hangosítva.
- Hát... Most már igen.

Teljesen igaza volt Jiminnek... Erre az emberre még egy kavicsot se bíznék, mert abban is képes lenne kárt tenni, vagy megölni vele mást. Már nem egyszer ültem JeongGuk mellett a kocsiban és elmondhatom, hogy szinte minden alkalommal halálközeli élményeket okozott a sofőri teljesítményével. Hogy a fenébe mehet át valaki a KRESZ vizsgán, vagy mi több; hogyan kaphat jogosítványt az, aki nem ismeri fel a zsákutca jelzés tábláját, vagy véletlenül helytelenül használja a körforgót és áthajt a közepén. Ha én lennék az apja már rég elvettem volna, sőt szét vágtam volna azt a laminált, kemény kártyát.

- Te egy kibaszott idióta vagy... Elég sok büntetésed van, elfogod érni, hogy elveszik a jogsid és adhatod el a drága luxus kocsidat. - lököm el magam az ágyról és talpra erőltetem magam. - Mond inkább miért hívsz.
- Mivel kocsival vagyok és elég kajás, így beugrok egy gyors étterembe és veszek reggelit. Vagyis, gondoltam elugrok értetek és meghívlak titeket. Jimint már hívtam és benne van az ötletben.
- Jó, akkor... vegyél fel harminc perc múlva. Gyorsan össze szedem magam. - tipegek a szekrényemhez még mindig az álmaimban ragadva. Menekülésképpen simítok végig az arcomon, bár rajtam most csak egy jó forró vizes arcmosás segíthet.
- Rendben. Mit szeretnél enni?
- Sült krumplit és vaníliás tejturmixot. - mosolyodok el a kedvességén. Szóval megveszi nekünk a reggelinket és furikázz minket... Végén a hatalmas pöcsből egy jó szívű, cukor pofa lesz? - Egész pontosan mi ez a nagy jó cselekedet? - szorítom a vállam és a fülem közé a készüléket, ezek után kezdek keresgélni a szekrényeben valami vállalható ruhát, ami kicsit hűvösebb időben is tökéletes lesz.
- Muszáj jót is tennem, hogy ne a pokol kénköves tüzén égjek el a gyönyörű és különleges halálom után. - kuncog fel. - Túl meleg lenne nekem odalent.
- Hűha. - kuncogok fel és az ágyra hajítók egy türkizkék és fehér színekben tündöklő kötött nagy pulcsit, hozzá egy magasított derekú fehér farmert és egy bő pólót. - És mi számodra a különleges halál? Két meztelen fiatal csaj társaságában, kilencven évesen elhalálozni egy szál cigivel a szádban?
- Képes vagy a fejemben olvasni! A jövőmet véletlenül nem látod, drága orákulum?
- Nem, de azt biztosan elmondhatom, hogy a halálodnak köze nem lesz a beteges elképzelésedhez. Maximum hatvan évet fogsz élni, ha így folytatod, mi több meztelen lányok helyet csupán egy öreg szőrös kutya lesz a társaságodban. - indulok meg a fürdő felé, ahol az ajtó keretnek dőlök, még ő nevetés közben keservesen jajgat. - JeongGuk... Köszönöm, hogy felveszel. - döntöm a fa lapnak a fejem.
- Ugyan. Ez a legkevesebb amit érted tehetek. - szinte látom magam előtt, ahogy kedvesen elmosolyodik. - Siess. Fél óra perc és ott vagyok.
- Rendben. Szia.

Azonnal kinyomom a telefonom és neki is kezdek a készülődésnek. Gyorsan kapom össze magam, majd pakolok kicsit össze a táskámba, amire ma szükségem lehet, majd robogok is le a lépcsőn, ahol anyába botlok. Mosolyogva fordítja felém az eléggé nyúzott és megviselt arcát. A szemei mélyen beesve az arcába mérnek végig, alatta erős karikákkal. Kedves vigyora engem is elmosolyogtat, ehhez pedig csak még egy fokkal jobb kedvre derít a halvány lila köntöse, meny gyengéden van megkötve a vékony derekán, valamint a szőrős fehér papucsa. Mindegy mennyire túlhajszolt, ugyanakkor nevetséges a viselete, de ő a világ leggyönyörűbb nője. Főleg a mackós bögréjével, amiből gőzölög az alvás előtti teája. Valószínűleg egy, esetleg két órája érhetett haza, és most éppen alváshoz készülődik.

- Jó reggelt. - érek le hozzá és óvatosan puszilok az arcára, ami talán meg is lepi egy pillanatra. - Minden rendben volt az este?
- Jó reggelt. Persze. Nem sok ember jár ilyenkor az irodában, szóval nem annyira izgalmas. Mi több, azt is mondhatnám kifejezetten unalmas... - szürcsöl bele málna teába, aminek erős illata üti meg az orrom. - Nem fogsz elkésni? Vagy végre rá veszed magad és használod a vadonatúj kocsidat?
- Még mit nem. - fújtatok idegesen, miközben a cipők felé veszem az irányt és egy bokacsizmát emelek le a többi közül. - Soha a mocskos életben nem fogok beülni abba az autóba.
- Akkor add el. A tiéd. Csinálj belőle pénzt és tedd félre, vagy... vegyél belőle egy másik autót.
- Egyáltalán minek vet nekem egy kocsit? - huppanok le a kis székre az ajtó mellett. Elnyomva magamban a dühös érzelmeket erőltetem magamra a lábbelimet. - Azt hiszi ezzel mindent elnézek neki?
- Apád... - azonnal felkapom rá a tekintetem és dühösen szúrom fel a szememmel. - SunJin mindig ilyen ember volt. Mindent az anyagi dolgokkal próbált kompenzálni, minden aprócska kis hibája miatt, még a házasság előtt és utána is. Reméltem, hogy a születésed után változtatni fog a szokásán... Hát sajnos nem így lett. Mindig a fiatalabb nők voltak a gyengéi...
- Nem értem, hogyan tudtál szeretni egy ilyen... - veszek mély levegőt. - ...férfit. Tudtad milyen és te még is hozzá mentél, megszültél engem.
- Bevallom... Önző voltam. SunJin rettenetesen helyes fiú és később férfi volt, valamint tehetséges, én pedig mindennél jobban akartam őt magamnak. Buta voltam, hogy azt reméltem változnak majd nála a dolgok, ha családja lesz és mint mondtam, nem változott semmit. Pedig én mindent eldobtam miatta... A munkámat és a szüleimet is, hogy loholhassak utána. Nagyon hülye voltam, mert időnként volt egy két kedves szava az emberhez... - hajtja le a fejét, közben pedig a teáját kezdi vizsgálni.
- Anya... - erőltetem magam állásba és elé lépek. Óvatosan, bátortalanul kezdeményezek felé testi közeledést, amit ő viszonyoz. Szorosan ölelem magamhoz, még ő az egyik kezével simít végig a hátamon.
- Ideje indulnod, EunJin. - hátrál el tőlem, amint dudálást hallunk meg kintről. - Szerintem érted jöttek.
- Valószínű. - kapom fel a táskám, majd az ajtóhoz szökkenek. Résnyire nyitom ki, viszont azonnal vissza fordulok hozzá. - Délután jövök.

Kedves mosolyt villant felém, amit én viszonyozok, majd el is hagyom a házat. Magam után illedelmesen bezárom az ajtót és a fekete kocsit veszem célba. Azonnal megcélzom az anyós ülés felőli ajtót, de mielőtt sikerülne kinyitnom a sötétített üveg leereszkedik és Jimin huncut vigyora villan elém. Megterhelve sóhajtok fel mosolyogva, így kénytelen vagyok hátra ülni a két ülés közé.
- Én mondtam neki, hogy az a te helyed, de nagyon akaratos volt. Nem tudtam vissza tartani. - nyújtja hátra a dobozos kaját, valamint az átlátszó, műanyag poharas turmixot JeongGuk.
- Ejha. - kuncogok fel és az ölembe veszem a dobozt, a pohártartóba pedig a tejturmixom. Gyorsan kötöm be magam, mivel azonnal elindulunk. - Büszke vagyok rád, Jimin.
A kijelentésemre kicsit ugrik, majd felém fordítja a fejét. Meglepetten pislog rám a hatalmas, sötétbarna szemeivel. Annyira ártatlanul és kedvesen tud az emberre nézni. szinte megszűnik a világ, ahogy elmélyülök a gyönyörű íriszeiben.
- Komolyan mondod? - töri meg az órákig érződő pár másodpercnyi néma szem kontaktust.
- Igen. - kezdek lassan eszegetni a sült krumplimból és a meglepetésként érő csirke falatokból. - Örülök, hogy végre ki állsz azért, amit szeretnél és a legfontosabb, hogy magadért.
Büszkén, kicsit vöröses arccal mosolyodik el, majd fordul előre és ő is folytatja a - minden bizonnyal - csirke szárnyak fogyasztását. Egy darabig némán eszeget, még nem egy apró tüsszentés szökik ki a vastag ajkai közül.
- Össze ne fikázd a műszer falam, Park Jimin! - háborodik fel JeongGuk és fél kézzel nyúl a Jimin előtti kesztyűtartóba, ahonnan egy zsebit emel ki, majd szó szerint a barátjának vágja. - Tudod mennyi idő végig sikálni és fényesíteni? Valószínű sok idő... Szóval kíméld meg ettől azt, aki ezt csinálja.
- Mennyire együtt érző vagy. - forgatom meg a szemeimet remélve, hogy látja a vissza pillantóból.
- Ugye? - kacag fel mielőtt a szájába tömne egy csirke falatot maga mellől. - Egyikőtök se kenje össze az ülést. - motyogja teli szájjal.
- Te pedig vigyázz, nehogy az egod a szélvédődre kenődjön fékezéskor. - lököm meg a térdemmel a székét, amit már Jimin se bír csendben tűrni és játékosan kacag fel, én pedig elolvadok tőle.