Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

3. Fejezet: Könyv

 A kajára néz, majd amint a kezébe veszi a villát sóhajt. Rám néz, de csak másodpercekre. A tányérba dobja a villát, majd fel áll. A kezébe veszi a tányért. - Ma egyedül ennék... - indul felfelé a lépcsőn a szobájába. Csak meredek a tányéromon lévő ételre még meg nem hallom az ajtó csapódást. Másodpercek alatt tűnik el az étvágyam és harapok az ajkamra, vissza tartva a bennem összegyűlt feszültséget.

- Velem se történt semmi... - motyogom magamban, majd a kezembe veszem a villát annak ellenére, hogy már egyáltalán nem kívánom az ételt. - Jó étvágyat...

Mivel nem akartam, hogy anya vigyen a suliba, így egyedül indultam el az iskolába. A tegnapi után nem igazán volt kedvem anyával egy légtérbe lenni, és ismerem már annyira, hogy tudjam; örül, ha nem kell velem lennie. Ha nincs velem, akkor nem kell az apámra emlékeznie, vagy arra az incidensre, ami Szöulban történt. Nekem is jobb, ha kerülöm őt... Szeretem, ha egyedül lehetek és élvezhetem a magányom. Jobb a békesség. 

A nyugalmam érdekében veszek elő egy száll cigarettát és gyújtom meg. A gyújtót vissza ejtem a táskámba, majd a bagóba szívok. A tüdőmbe engedem a füst egy részét és annak, aminek nincs helye azt lassan engedem ki. Csupán egy szálat szívok el az iskoláig, majd egy kukát keresve abba dobom el az elnyomott csikket.  A tegnap bejárt utamon megyek be az iskola utvarára, ahol most is, már kora reggel zajlik az élet. Átsétálok a kis hídon, majd a foci pálya mellett lépdelek be az iskolába. Elő keresem az órarendem és végig futom szemeimmel. Matematika... Halk sóhaj csúszik ki a számon és felfelé indulok a harmadik emeletre, ahol az óra kerül megrendezésre. Lassú léptekkel, egyesével szedem a lábaimat kellemes lépcsőfokon elhaladva a fokokon ücsörgők mellett, akik időnként pillantanak rám, vagy mérnek alaposan végig. A matek terembe sétálok, és ugyan ott foglalok helyet, mint az osztályban. Jimin még nem ért ide, szóval az ő székére dobom a táskám miután kipakolok belőle. A vázlatfüzetemet nyitom ki a következő üres oldalán és egy kemény ceruzával kezdek vázlatolni. Lassan rajzolgatok és halkan, szinte magamban dúdolom a tegnap este többször is meghallgatott számot. Szépen és pontosan haladok a rajzzal, amikor az asztal megbillen és egy erősebb vonallal rontom el a már majdnem kész vázlatom. Magamban mondok el pár csúnya sort, de próbálom vissza fogni magam, hogy ne adjak hangot az idegességemnek. Kicsit felemelem a fejem és egy rózsaszín, hosszú mandula alakú műkörmöt pillantok meg az asztalon pihenni, pár centire a füzetemtől. A nem túl hosszú, de vékony ujjakat pár arany és ezüst beütésű gyűrű díszíti. Pár darabon nagyobb, színes és színtelen kövek tündökölnek, de van olyan, ami teljesen üres és csak a forma vonzza magára az ember tekintetét. Ahogy feljebb érek a szememmel megakad a látószervem pár merev karikán a kezén, amik teljesen passzolnak a kék színűkkel az egyik gyűrűjéhez. Teljesen felemelem a tekintetem és a lány arcára találok, amin elég vastag alapozó réteg húzódik, egy kilónyi púderrel. Nem túl vastag ajkai egy halvány, és egyben egyáltalán nem kedves mosolyt formálnak. Már csak ezért sem tudnám kedvesnek venni ezt a mosolyt, mivel az egész arc felépítése gonosz és a szeme se árulkodik semmi jóról, inkább negatív és bosszantó érzelmekkel áraszt el akár meddig nézek a barna szemeibe, amikre a dús, fekete szempillák vigyáznak. Most, hogy kicsit jobban szemügyre veszem a hosszú, festett szőke haját eszembe jut, hogy ez a csaj maga az ördög, mivel tegnap ebédszünetben ő ütötte meg Jimint. Valószínűleg, ő JeongGuk játszó partnere, ahogy a vécében kivettem a szavaiból. 

- Szia. - emeli el a kezét a padról, majd oldalt ül az asztalra, ügyelve, hogy a szoknyája egy centivel se legyen feljebb az utcalányos határon. Elegánsan és nőiesen húzza ki magát, emellett teljesen kitolja az amúgy nem kicsi melleit. A haja alá nyúl és kecsesen dobja hátra a hosszú tincseit. Jól érezhetően betanult nála ez a mozdulat sor és a testtartás.
- Szia... - fáradtan sóhajtok és visszapillantok a füzetemre, miután meglátom a szemében, hogy nagyon is érdekli, mit rajzolok. Egy könnyed mozdulattal takarom le a füzetem lapját, hogy ne lássa az éppen készülőfélben lévő rajzom, amit neki hála javíthatok ki. - Valami gond van? - pillantok vissza az arcára, ezzel visszavonom magamra a figyelmét.
- Nem, csak tudod... tegnap te voltál, aki leállított minket mikor... - pillant körbe óvatosan. Ügyel arra, hogy ne mondja el, olyanok jelenlétében, akik bármit is tehetnének vele és a többiekkel. Bár erősen kétlem, hogy az osztályban lenne ilyen ember. - Szórakoztunk. Ez nagyon rosszul esett.
- Tényleg? - emelkedem el a padról és hátra dőlök a székben, ami egy kicsit megbillen, de nem bizonytalanít el. Tudom, hogy az ilyen emberek csak felül akarnak kerekedni rajtam, hogy ők legyenek a dominánsabb felek. Vele is ezt tette JeongGuk, és most ő is ezzel próbálkozik nálam. Micsoda állati ösztön... Ha az ember valakiben riválist lát, vagy csak elnyomva érzi magát a másikat taszítja le a porba.  - Nem nézhettem a szórakozásotokat. Nekem egy kicsit lealacsonyító volt, amit Jiminnel csináltatok. Nem bírtam megállni, hogy ne csináljak valamit.
- És délután? Azt is szándékosan térítetted ki... - gondolkozik el a nevemen, ezzel egy kis kancsítás jár, de hamar rendbe szedi magát.
- EunJin, de sajnos nem tartozok elszámolásnak olyannak, aki még a nevemet se volt képes megjegyezni. Nem tartozik rád, hogy mit csinálok és kivel suli után, szóval, ha én Jiminnel mentem haza, akkor ez van.