Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

30. Fejezet: Képtelen vagyok rá

- Jaj Jimin-ah! - karolja át a nyakam. Lehunyom a szemeim, így elveszek a bársonyos ölelésébe, amiben mindennél több szeretet és odafigyelés van. Miért ilyen könnyű kifejezni a szeretetet egy olyan embernek, aki tudja, hogy mit érzek és miért olyan nehéz egy olyannak, aki nem tudja, mi több bizonytalan az érzéseit illetően. Ha tudnám, hogy ő is szeret, vagy azt, hogy tudja mit érzek iránta, akkor könnyebb lenne? Hogyan tudok úgy szeretni valaki, hogy abba bele fájdul a szívem. - Én is szeretlek... Ha ennyire fontos neked... Rendben. Menj el, de ígérd meg, nem iszol.

- Ígérem.

EunJin szemszögéből:

Már két nap telt el Kiyo incidense óta én pedig próbáltam a lehető legkevesebbet kommunikálni bárkivel is. Leginkább csak feküdtem és minimális kapcsolatteremtést követtem el bárkivel is, aki fel hívott, vagy üzenetet írt. Senkivel nem volt kedvem többet beszélni, mint pár perc. Annyian kerestek és akartak velem beszélni az iskolából mint még soha. Rólam írtak az iskola fórumán, hogy milyen hihetetlen voltam aznap.

Próbáltam teljesen kiverni a fejemből mindent, és csak a tanulásra koncentrálni, azonban akármeddig ültem a jegyzetek, meg a könyvek felett semmire nem jutottam, valami elterelte a figyelmem. Sokszor Kiyon járt a fejem, de volt amikor azon a pár napos bulin és az is előfordult, hogy a srácokon agyaltam. Hallottam Jimin kéztöréséről, amit hihetetlennek tartok. Képtelenség, hogy beverte és eltört két ujja. Biztos más is történt, csak nem meri elmondani nekem. vagy nem akarja. Aggódok miatta, mivel az utóbbi időben nagyon furcsán viselkedik és egyre jobban féltem. Vajon ezek után eljön NamJoonhoz? Ha ő menne... Én mindenképp elmennék, de nélküle nagyon üres lenne, akárcsak JeongGuk nélkül. Talán jó kikapcsolódást jelentene mind a hármunk számára, ugyanakkor SeokJin is jönne, így tudnánk még beszélgetni is, ami... elég jó lenne.

Negyedszerre kezdek bele az irodalom könyvem lapozásába, de egy kukkot nem jegyzek meg belőle, csak a képeket, valamint oldalszámokat. Kezdeném előröl az egészet, de a telefon megzavarja a békés lapozgatásomat. Halkan nyöszörögve nyúlok az íróasztalomon csörgő telefonomért, amit a kezembe véve Jin neve fogad. Fogalmam sincs meddig hagyom csörögni az ölembe ejtve a mobilom. Fel kellene vennem, igaz? De mit akarhat? Végül rá veszem magam és a fülemhez emelem a készüléket, ahonnan halk motoszkálás hallatszik.

- Szia. - szól bele bátortalanul, ami eléggé meglep. Általában nem ilyen a hanglejtése, sokkal dominánsabb és merészebb azonban most...
- Szia. Minden rendben?
- Mi? Ja persze. - nevet fel enyhén kínosan. - Csak... Féltem, hogy nem akarsz beszélni velem. Ennyi az egész. Az eset óta nem igazán beszéltünk és szerettem volna hallani a hangod, hogy tudjam jól vagy-e. Szóval, jól vagy?
- Persze. - mosolyodok el, majd szinte tudat alatt simítok végig a saját karomon, amivel a telefont tartom. - Igazából nem az rázott meg és kavart fel, hanem a rendőr. Elég nyomulós volt és kikészített. Próbálom elvonni a figyelmem, de nem megy, csak ez az egész kattog a fejemben. Istenem... nem akarlak ezzel fárasztani.
- Épp ellenkezőleg. Örülök, hogy ezeket elmondod, valamint... Pont emiatt kerestelek. Nem lenne kedved elmenni valahová? Hátha sikerül kicsit elvonnunk a figyelmed.
- Nem tudom Jin. Nincs kedvem emberek közé menni, jobb a négy fal között. - fordulok le az ágyról, ahonnan lassan állok fel.
- Akkor... Miért nem jössz át? Csinálnék valami ebédet, vagy vacsorát. Elég jó vagyok a konyhában. Bármit szívesen megcsinálok neked, vagy együtt csinálhatnánk.
- Rendben. Benne vagyok. - nevetek fel. - Csak ne kelljen főznöm. Rettenetesen béna vagyok.
- Oké. - kacag fel jó kedvűen ő is. - Üzenetbe leírom a címet és a menüt.
- Alig várom. - indulok a fürdőbe. Rám fér egy kis kikapcsolódás végre. Talán másra is tudnék majd gondolni, nem pedig erre az egészre. Kitisztítom a fejem és talán még arra is rá veszem magam, hogy elmenjek NamJoonhoz.

Jimin szemszögéből:

Meredten szemezek a forgószékemen ülő JeongGukkal, aki az arcán egy kajla mosollyal szórakozik a matekkönyvemmel az ölében. Próbálom magam feldolgozni a témától teljesen eltérő váratlan kérdését. Nem mintha annyira hihetetlen lenne, csupán furcsállom, hogy a négy falon kívül, kettesben akar velem programot csinálni.

- Nos? - szólal meg pár perc elteltével. - Ezt gyorsan befejezzük és elmegyünk vásárolni. A plázában sok pipi szokott lenni. Kicsit kikapcsolunk, vásárolunk neked új cuccot és végre elmész a kontaktlencsédért. Talán másra is fogsz gondolni mint EunJin... - teszi le az asztalomra a könyvem. A kijelentésére nagyot ugrok és teljesen zavarba esek. Ennyire érezhető...?
- Én... Másra is szoktam gondolni... - hajtom le a fejem és a begipszelt kezemet kezdem nézegetni. Ez is miatta van... Ha nem idegesítem fel magam, akkor...
- Most is! - szól rám. - Jimin-sshi, te folyamatosan EunJinre gondolsz és hagyod, hogy azzal a dísz fasszal legyen? Ne csináld már!
- Ne hívd így SeokJint. Ő igazán kedves és nem az ő hibája, hanem az enyém... Minden tanácsot én adtam neki, magam ellen dolgoztam, vagyis...
- Várj! Te adtál neki tanácsot? Mivel kapcsolatban? Életedben nem randiztál, csókolóztál, vagy szexeltél. Mégis milyen tanácsot adtál egy ilyen srácnak, aki rohadt népszerű a csajok körében? Hogyan okoskodjon zárt helységben? Vagy esetleg... Mit csinálj, ha kínos helyzetbe akarod magad hozni? - nevet fel kínosan.
- Hogy... hova vigye EunJint... Baszki. Akkora idióta vagyok, JungKook. - túrok az épp kezemmel a hajamba. Hosszan engedem hátra a kezem, még a tincseim vissza nem zuhannak a homlokomra.
- Nem hiszem el... - rázza meg a fejét. - Te tényleg szerelmes vagy belé... Igazam van? - csorbul el a hangja és vissza ereszkedik a székembe. Rá emelem a tekintetem, így az ajkamra harapva bólintok egy aprót. Végképp ledöbbentem, még a száját is eltátja, azonban nem mond semmit. Miért érzem, hogy ez neki is nehéz, hogy őt is nyomja valami, amiről nem akar beszélni?
- Te is... Te is szereted...? - kérdezem meg félve, mert ismerem mennyire robbanékony természetű. Először tétovázik és lesüti a szemeit. - Mond el. Tudni akarom, hogy te is azt érzed-e amit én, vagy... csak azt mint mikor vissza jött.
- Igen... Azt érzem amit te, Jimin-sshi. A mellkasom szét akar robbanni és minden gondolat fáj, ami róla szól, mert tudom, hogy ő rám soha nem fog így gondolni és szép lassan kezdek beletörődni. Muszáj lesz úgy szeretnem, hogy mással boldog, mert nekem az jelentené az igazi örömöt. Pedig hidd el... Semmikép nem akarnám mással látni, de ha boldog nekem bőven elég, csak soha többet ne sírjon. Főleg ne miattam és a tetteim miatt. Szerintem nekem még rosszabb mint neked, mert nekem nála semennyi esélyem nincsen...
Lemerevedve figyelem minden szavát. Életemben nem hallottam még így beszélni. Ilyen nyíltan és... tisztán, de ez mindennél őszintébb volt. Ő még nálam is jobban szeretheti, és ezek mellett soha nem lesz mellette, hiába is próbálkozna bármivel is. Még is elfogadta.
- Én... soha nem leszek képes elfogadni, hogy mással van. - lábad könnybe a szemem, mire az ágyra dobom a vastag keretes szemüvegem, majd az alkarommal törlöm le a könnyeimet. - És képtelen vagyok nem szeretni! - kezdek végül hangos sírásba a karomba bújva. Soha nem zokogtam még így senki előtt se, főleg nem előtte, aki anno - lassan fél éve - mindennapos könnyeket váltott ki belőlem. - Képtelen vagyok!
- Shii... - érzem, hogy lesüllyed mellettem az ágy, majd izmos karok fognak szoros ölelésbe, ami csak még hangosabb sírást vált ki belőlem, pedig épp meg kellene nyugodnom. - Na... Chimchim... Nyugodj meg, jó...? - húz közelebb magához elég erőszakosan, így szinte a nyakába fúródik az arcom, közben pedig a hátamat simogatja. Talán a zavartság váltja ki belőle, de teljesen abba marad a sírásom és a drága kölni illata tölti meg a tüdőm, ami eléggé tetszik. Nem JeongGuk nyaka, hanem a parfüm elég macsós illata. - Lenyugodtál? Kezd buzissá válni ez az egész... És csikized a nyakam az orroddal.
- Sajnálom. - hajolok el tőle. - Köszönöm...
- Azt, hogy össze bújtunk? - nevet fel. - Ne várd, hogy rád vessem magam.
- Nem is várom. - mosolyodok el halványan. - Nem tudtam, hogy ilyen vagy. Jól esett...
- Jó, de ne híreszteld. - kócolja össze a hajam végül. - Na irány. Veszek neked pár cuccot, hogy jobb kedved legyen. De előre szólok, hogy a számlám végleges, szóval csak okosan nézelődj.
- Mi?! Nem! - rázom meg a fejem. - Mehetünk, de én fizetem a saját dolgaimat, nem te. Nem várom el, hogy dolgokat vegyél nekem.
- Muszáj felvidítanom a kis kurvám. - nevet fel gonoszan, majd hozzám vágja a szék hátuljáról a pulcsim. - Meg amúgy is... Sok dolgot kell még megbocsájtanod nekem és ha miattam jobb kedved van, enyhül a lelkiismeretem. Szóval öltözz és menjünk, mert még cigit is kellene vennem. - lép az ajtóhoz.
- Köszönöm, Kookie. - húzom magamra a cipzáros bő pulcsim, ami eléggé felmelegedett, mert JeongGuk már négy órán át neki dőlve tanult.
- Ne hívj így. - dörmögi el fel rántva az orrát, de tisztán érzem, hogy tetszik neki a becézés, mert ezt senkitől nem kapta eddig meg.