Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

50. Fejezet: Az igazság ezüst tálcán tálalva (+16)

A lábaim a szavait hallva megadják magukat, nem bírnak tovább, ahogy a gyomrom se. A térdeimre esek és a sarkamra ülök, a kezem pedig reflexből kapom a szám elé, ahonnan szinte azonnal vissza köszön az a kevés étel, amit ebéd közben eszegettem. Ezt már nem vagyok képes tovább tűrni, csak nyeltem és nyeltem a szavait. Túl sokáig tartottam vissza...
 

EunJin szemszögéből:

Több mint egy hét telt el a képes incidens óta, én pedig azóta be se tettem a lábam az iskolába. Anya sokkal jobbnak látta, ha ilyen állapotban nem megyek emberek közé és nem vagyok annak a férfinak a közelében, valamint messze elkerülöm SeokJint, akit jelenleg képes lenne MinJunnal összekötözve egy árokba dobni és kiéheztetni. Őszintén megmondva, igaza van. Hihetetlen módon haragszom a volt barátomra, aki ennyire aljas módszert talált ki, hogy rossz legyen nekem. Pedig tudja, hogy semmi nem oké az iskolában, de ő ilyen helyzetbe kényszerít. Tudom mennyire haragszik rám, nagyon is tisztában vagyok vele, de ezt nem érdemeltem meg. Egyáltalán nem. Ez mindennél aljasabb volt és Jimin viselte meg utánam a legjobban. Miután JeongGuk haza vezetett a kocsimmal és bekísértek elsírta magát. Talán úgy fél órán keresztül zokogott kétségbeesetten. Azt hajtogatta, hogy minden az ő hibája, miatta került ki a kép, és nem csak az az egy van. Valaki egész éjszaka fotózott és küldözgette a képeimet. Bár volna egy tippem, hogy ki lehetett és nagy az esély rá, hogy csak, és kizárólag SeokJin birtokolja azokat a képeket, mert csak ez volt a célja, hogy drámát gerjesszen. Sikerült is neki. Gratulálok JiHoon, Láthatta mennyire megtörtem, ahogy azt is, hogy a kémián mindenki szeme láttára hányom össze magam. Ha csak vissza gondolok elkap egy szégyenhullám és legszívesebben megölném magam, hogy eltűnjek ebből az életből. Még jó, hogy nem tudtam enni, csak pár falatot a srácok kajájából, ha többet eszek az sokkal csúnyább látvány lett volta. Bár... Így se volt valami szép. Sikerült elérnie HyunWoonak, hogy teljesen tönkre menjek testileg és lelkileg. Megtört engem, pedig csak hozzám se ért, csupán terrorban tartott. Sokkal gyengébb vagyok mint Kiyo... A nézését se vagyok képes kibírni, ha velem történne meg... Én vajon tényleg befejezném?

Hosszú és nyúzott sóhajok közben ropogtatom meg a vállaimat, majd a mellettem lévő tálcára nyúlok, ahonnan egy falat kis kekszet kapok be. Kevés víz társaságában erőltetem le a torkomon, majd hátrébb dőlök. Jó ez a kis pihenés itthon, bár sehogy nem tudom kikapcsolni az agyam. Folyamatosan pörgök, talán jobban is mint a suliba. Most semmi nem tud lekötni. Vagyis hát... Egy dolog most kifejezetten jól esne, de nem tudom mennyire lenne rá vevő az illető. Talán az pár percre ki tudna kapcsolni. Most más lenne, mint a múltkor. Az az első volt, túlzottan vigyáztunk egymásra és nem tudtunk igazán koncentrálni az egészre. Jó lenne megint érezni azt az érzést, hallani a hangját, érezni a teste melegét. Hiányzik ő is és a szex is. Vele. Viszont ma nem lehet az enyém, csak később ugrik át mesélni, így nem hiszem, hogy nekünk bármi ilyesmire is lesz időnk. Mire feleszmélhetnék valaki óvatosan kopogtat az ajtómon, valószínűleg ha alszok nem akar felébreszteni.

- Gyere. - szólok ki és megigazítom a lábaimon a takarót. Az ajtó azonnal nyílik és egy sötét hajú fej kukkant be, majd lassan tárja kijjebb az ajtót, hogy beléphessen rajta. - Szia...
- Szia. - mosolyodik el JeongGuk és nyitva hagyva az ajtót lép közelebb hozzám. - Hogy vagy?
- Megvagyok... - rántok kicsit a vállamon. - Már három napja nem hánytam. Azt hiszem ezt nevezhetjük jó hírnek. - mosolyodok el halványan.
- De még mennyire. - ül le hozzám és a lábamra teszi a kezét a takarom anyagán keresztül. - Ettél is? Mert csak úgy ér a három napos hányás mentesség, ha közben eszel is.
- Ma ez a második csomag kekszem. - pillantok a kis zacskóra. - Ettem levest és sokat ittam mellé. Szóval mondhatni jól bírom. Pár nap és megyek vissza...
- A dolgok egyre jobban csillapodnak bent. Páran még csámcsognak, de már csak idő kérdése és mindenkinek csak egy szürke homály lesz a képed. Szóval nincs miért izgulnod...
- Mindenki egy kurvának tart bent, igaz? - pillantok le a sütis zacskóra, amibe bele is nyúlok és veszek egy darabot.
- Nem, csak... Tudod jól milyenek. Igazából a srácoknak tetszett a kép, a lányok meg csak féltékenyek... Aztán ebből jön, hogy negatív dolgokat mondanak. SeokJin pedig alig mer a szemeink elé kerülni. Mondhatni menekül előlünk és nagy ívben távol marad. Szerintem belátta, hogy hülyeséget csinált. Mondjuk... Én szóltam volna KunJaenek. Kapja meg a büntetését érte, ha ekkora féreg ő is.
- Nem... Én nem vagyok olyan mint ő. Nem fogom tönkretenni az életét. - veszek mély levegőt. - Tudom, hogy megüthetné érte a bokáját és akkor keresztbe tennék a továbbtanulásának. Legalább látja, hogy én nem akarom őt támadni. Remélhetőleg eljut az agyáig...
- Túl rendes vagy... - paskolja meg a lábszáramat, majd kicsit megmarkolássza. - Én Jiminre is kiakadtam... Nem védett akkor meg. Nem állt ki érted az öltözőben, mikor a képről volt szó. Csak a kisebb rosszat választotta. Mintha az annyira rendben lett volna.
- JeongGuk. Nem tudott mit csinálni. A legjobbat akarta nekem. Nem hibáztatom azért amilyen. Lehet... Időnként jól esne, ha kiállna értem és... keményebb lenne, de ő nem ilyen. Ő gyengédebb ennél. Szóval... Te se haragudj rá, kérlek. Idővel majd sokkal férfiasabb lesz és bátrabb. Annyi támadást kapott az évek alatt, és már rengeteget fejlődött. Sokkal erősebb.
- Erősebb vagy nem, akkor is. Én mindig... Mindig melletted állok és megvédelek... - hajtja le a fejét és hosszan sóhajt. - Pedig nem az én barátnőm vagy...
- JeongGuk... - ülök feljebb és közelebb helyezkedek hozzá. A lábamon pihenő kezére teszem a kezem és óvatosan simogatom végig a bőrét. Jól érezhetően ránt a kezén egyet a meglepődéstől, majd mielőtt bármit mondhatnék újabb kopogás üti fel a szoba zavaros hangulatát, amire mind ketten oda pillantunk, majd a kezei gyorsan csúsznak ki az enyémek alól, hogy az ölébe ejtse a másik mellé. KunJae lép be az ajtón és mosolyogva pillant ránk mielőtt köszönne.
- Sziasztok. Ugye nem zavarok?
- Dehogy is. Mi a helyzet?
- Ma voltunk Kiyoval az új iskolájában. Mivel a szülei még dolgoznak, így felajánlottam, hogy ma én intézem vele ezeket a dolgokat, még le nem jár a megfigyelési idő. Aztán úgy voltunk, hogy mielőtt haza vinném elhozom hozzád. - az ajtó kijjebb nyílik és Kiyo lép beljebb rajta.
- Kiyo. - mosolygok rá szélesen, még ő hozzám siet és mellém ül, hogy szorosan magához ölelhessen. - Jó téged újra látni...
- Téged is... - motyogja a fülembe, majd távolabb hajol és találkozik a tekintete JeongGukéval, akivel pár centire ülnek egymástól. Óvatosan húzódik odébb az én irányomba és nagyot nyel. - Szia.
- Szia. - köszön neki, majd jobbnak látja és feláll, hogy átüljön az íróasztalomnál állomásozó gurulós székembe. Kiyo tart tőle. Meg is értem. Sokat piszkálta anno ő is, bántotta és erőszakos volt vele, ha arról volt szó. A telefonját kiveszi a zsebéből és az enyém mellé teszi az asztalra.
- Mesélte KunJae, hogy mi történt bent... Nem gondoltam volna, hogy SeokJin ilyen. Főleg veled. Te soha senkinek nem ártottál, sőt. Nálad nem is ismerek kedvesebb és törődőbb embert.. Nagyon megvisel? Hogy érzed magad?
- Megvagyok... Már sokkal jobb. - mosolygok rá kedvesen. - Én is sok dolgot nem gondoltam volna róla, de látod... Bárkiben csalódhatunk...