Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

24. Fejezet: Láttam már valahol ezeket a vonásokat

A fürdőből kilépve bevillan valami... Kiyonak azt ígértem, hogy ma találkozok vele a könyvtárban és beszélünk! Basszus... Nem hiszem el, hogy ennyire ki ment a fejemből amit megbeszéltünk... Hétfőn muszáj lesz bocsánatot kérnem tőle és elmagyaráznom miért nem tudtam ott lenni... Ha bele gondolok mennyit várhatott rám én pedig cserben hagytam...

EunJin szemszögéből:

A szekrényem előtt állva méregetem a benne felakasztott és össze hajtott ruháimat, de sehogy nem sikerül a választás. Nem szokásom randikra járni, így nem tudom mit kellene felvennem... Azt se tudom, hová megyünk pontosan, ami elég aggasztó, mivel így kételyeim vannak ruha és cipő téren. Sajnos, hiába állok lefagyva, szinte meztelenül a szekrényem előtt, mivel az idő ugyanúgy telik, én pedig nem haladok. Hosszú sóhajok közepette emelek ki egy vállfát, rajta egy térdig érő vékonyabb homok színű kabáttal. Lassan terítem le az ágyra és keresek egy farmert, hozzá pedig egy fekete fehér kockás pólót.

A ruha kiválasztása után meglehetősen hamar elkészülök. Sikerül rendbe szednem magam, hogy indulásra készen álljak, ha SeokJin megérkezik. A földszinten lévő előszobai tükörben igazgatom a hajam egészen addig még anya meg nem áll mögöttem és a tükörből mosolyog rám.

- Hova indulsz? - fűzi keresztbe a karját a mellkasa előtt, még a szemöldökét rángatja fel és le. - Csak nem randevúd van?
- De. Éppenséggel igen. - fordulok hirtelen hátra hozzá.
- Azta... És ki a szerencsés? Jimin vagy JeongGuk? - az arcán egy huncut, izgatott mosoly húzódik meg. Nagyot rántok a szemöldökömön és eléggé ledöbbenek. Randi Jiminnel, vagy JeongGukkal? Nem tudom mit gondol anya, de ez elég bizarr... - Most meg mi bajod? Valld be, mind kettő srác igazán helyes és a maguk módján rendesek is. Viszont ezt az arckifejezést látva nem ők a szerencsések.
- Egy srác a suliból, Kim SeokJin. Focizik és elég értelmes, a maga módján. - keresek egy magassarkú, fekete csizmát. Gyorsan kapom magamra és kötöm meg, a kis hokedlin ülve.
- Nem is beszéltél róla... Helyes? Izmos? Mióta beszélgettek? Ez lesz az első randitok? - kezd el bombázni a kérdéseivel, ami belőlem, csak szemforgatást és mély sóhajokat vált ki. Ezért nem akartam neki mondani, mert tudtam, hogy így fog rá reagálni. Sokkal izgatottabbnak tűnik mint én, pedig ez az én randim lesz. Bár úgy érzem sokkal jobban örülne, ha helyettem most ő készülődne el itthonról egy helyes férfival. Félek, ha újra ismerkedni kezd és csalódás éri nem állunk meg kontinensig.
- Elég helyes és edzett... Szélesek a vállai. - állok talpra és kicsit elmosolyodok. - Jó ideje beszélgetek vele, nem sokat... Csak reggelente pár mondatot. - pakolok a kis táskámba. - Rendes srác.
- Hát... Annál a majomnál csak jobb lehet...
- Ne hozd fel MinJunt... - veszek mély levegőt. - Már semmi közöm se hozzá, se pedig Tinához.
- Örülök, hogy ezt mondod... - nyúl a kezem után, amit sikerül neki megfognia és magához húz. 

Szorosan ölel magához még a hátamat simogatja. Annyira boldog vagyok, hogy végre helyre jöttek a dolgok kettőnk között és minden olyan mint régen. A kapcsolatunk nagyon jó, érdeklődünk egymás után és nem veszekszünk. Sajnos a meghitt anya lánya pillanatot az bejárati ajtó mellett elhelyezett kis csengő szakítja félbe. Kénytelen vagyok elengedni és ellépni tőle, hogy ajtót nyithassak. Mély levegőt veszek amint lassan tárom ki a bejárati ajtót, aminek a másik oldalán Jin kedves mosolya fogad a kezében egy kisebb csokor fekete liliommal.
- Szia. - szólal meg. - Ez... Ez a tiéd. - pillant a kezében lévő csokorra, majd nekem nyújtja. Lassan veszem el tőle és veszem szemügyre a sötét szirmokat. - Ne tedd be a szobádba, mert könnyen baj lehet belőle.
- Kedves ajándék. - kuncogok fel. - Napi szinten leakarsz rúgni a labdáddal, most meg életveszélyes virágot adsz. - elsőre megilletődik, de hamar leesik neki, hogy a szavaim csak kedves tréfák. - Gyere beljebb, gyorsan vízbe teszem. - engedem be a házba, majd átsietek a konyhába, ahol anya tevékenykedik. Leemelek egy vázát a polcról és félig engedem meg vízzel, majd bele teszem a virágot, hogy kapjanak egy kis életet. A konyha pultra helyezem, hogy fél pillanatig még gyönyörködhessek benne, azonban nem tart sokáig, ugyanis anya és SeokJin az előszobában kezdenek beszélgetni. Hogy került anya ilyen váratlanul az előszobába? Észre se vettem mikor osont ki a rám várakozó sráchoz. Pedig el akartam kerülni, hogy komolyabban beszélgessenek. SeokJin... nem biztos és nem akarom, hogy anya azt higgye, mert valószínűleg a fejében már elkezdte szervezni az esküvőt.

Gyorsan sietek ki hozzájuk, hogy mihamarabb leállíthassam anyát, nehogy valami hatalmas hülyeséget csináljon. Fürge léptekkel igyekezek ki hozzájuk, de meglepetésemre Jin feszengése helyett a nevetése fogad.
- Hát ti? - lépek hozzájuk. - Mi ennyire vicces?
- Csak beszélgettünk. - teszi a hátamra a kezét anya, ezzel nyugalmat sugallva számomra. Nem anya... ebben a szituációban ezzel semmit nem érsz... - De ideje indulnotok. A végén elkéstek az éteremből.
- Étteremből? - kérdezek vissza, majd Jinre pillantok. - Étterembe megyünk ebédelni?
- Hát... Nem... - simít óvatosan a tarkójára zavarába esve. - Mást találtam ki mára. Ha nem baj...- Dehogy is! Nem vagyok az az éttermes típus. - mosolygok rá kedvesen. - Akkor remélem pizzázunk.
- Pont ezt terveztem. - enged előre, így előtte sétálok ki a házból. Elköszönünk anyától és beülök az autójába, az anyós ülésre. Bekötöm magam, akárcsak ő és elindulunk. Az ablakon kezdek kifelé bámulni, amíg ő bekapcsolja a rádiót. Mosolyogva pillantok a munkálkodó kezére, majd az arcára.
- Van zsepi a kocsiban? - nézek körbe, még a válaszát várom.
- A kesztyű tartóban biztos van. - pillant az előttem húzódó kis tárolóra, azonban egy pillanatra se engedi el a kormányt. - Vedd csak ki, nyugodtan.

Aprót bólintok és kibillentem, hogy át tudjam nézni a benne lévő dolgokat és, hogy megtaláljam az általam keresett zsebkendőt. Kutatni kezdek benne, így sok minden kerül a kezeim közé. USB kábelek, flakonok és meglepetésemre egy óvszeres doboz. Eléggé megilletődök és egy pillanatra le sokkolok a kezemben lévő Durexes doboz láttán, amit lassan emelek ki és dőlök vissza a székembe. Halkan engedem ki a bent össze gyűlt levegőt, amire már a mellettem ülő fiú is felfigyel.
- Basszus... EunJin az nem az enyém. - szólal meg Jin jó pár perc csend után próbálva menteni a menthetőt. Homlokomat ráncolva nézek fel rá, majd vissza a dobozra. - Esküszöm, hogy az az öcsémé!
- Ez az ő autója? - dobom vissza oda, ahonnan kivettem és kiemelek egy zsepit.
- Nem... Az enyém, de tegnap este nála volt. Biztos itt felejtette. - az arcomra pillant és biztosra veszem, hogy látja rajtam, hogy nem igazán hiszem el a kitalált kis történetét. - Esküszöm... Nem az enyém. Eszem ágába nem lett volna merszem, hogy óvszert hozzak az első... randinkra. Ha tényleg alakulna valami, nem a szexre alapoznék.- Lehet totál hülye vagyok, de... hiszek neked. - zárom be a kesztyűtartót.
- És elég kedves, hogy nem gondoltad, hogy ma szexelni fogunk a kocsidban...
- Fogunk? - döbben le teljesen, azonban én csak felnevetek. - Áhh... Jól van. Jó vicc volt. - kuncog fel végül ő is.
- Kifejezetten jó.

Az út további része elég jó hangulatban telik. Hamar feloldódunk és szinte folyamatosan beszélgetünk valamiről, ami vagy nagyon lényegtelen, vagy fontos és erős téma, azonban mi elvicceljük. SeokJin egészen a belvárosban lévő pizzázóig vezet, aminek a parkolójában meg is áll. Kikapcsolom az övem, hogy bemenjünk, amikor leint, megállásra bír. Kérdő pillantások ezreivel lepem el, még kipattan a kocsiból és egyedül rohan be a pizzériába. Nem teljesen értem mit csinál és percekig türelmetlenül várom még meg nem jelenik egy hatalmas pizzás dobozzal és egy műanyag zacskóval. A vigyorát látva mosolyodok el és áthajolok a sofőrülésre, hogy kitudjam neki nyitni az ajtót. Vissza ereszkedek a helyemre.

- És most? - kuncogok fel, amint beül mellém és a kezembe nyomja a pizzát. - Hova megyünk? - Az erdő felé gondoltam. - indulunk tovább, amint bekötöttük az öveinket. Mosolyogva bólintok. A suli utcája előtt elhaladva indulunk felfelé az erdő irányába. Az ablakból nézelődök, mikor észre veszem a táblákat az erre felé lévő templomokról.
- Milyen furcsa, hogy mennyi keresztény templom van Busanban. - jegyzi meg.
- Valahogy én jobban szeretem a Budhista templomokat. Sokkal szebbek.
- Ez igaz. - bólintok. - Bár vannak gyönyörű templomok abban a vallásban is. Mint például a Hagia Sophia.
- Mi? - kuncog fel. - Egy ortodox bazilika volt Törökországban, de most már mecset és csak múzeumként üzemel. Egyszer nagyon szívesen elmennék megnézni, mert elképesztően gyönyörű épület... Hatalmas és tágas csarnoka van, elképesztően szép belső kialakítássál. Képzelj el egy hatalmas kupolát. amin még látszódnak a gyönyörű mozaikok... A levert ikonok helyett pedig kalligráfiák vannak. - mesélem neki teljesen extázisba esve.
- Azta... Te ezt nagyon vágod. Te tényleg figyelsz rajzórán. Ennyire érdekel a művészet?
- Igen. - vallom be. - Rajzolni és festeni is szeretek, csak... Az utóbbi időben nem sok időm volt rá. Pedig nagyon is szeretem csinálni, és a művészettörténelmi része is nagyon érdekel. - pillantok a kezemben lévő pizzára.
- Tanulj vele tovább. Ha jól megy könnyen felvehetnek Szöulban Nemzeti Művészeti egyetemre. Az pedig nem kis teljesítmény lenne. Csak le kellene lépned Busanból.

Ahogy ezt ki mondja nagyot dobban a szívem. Lassan kevesebb mint egy évem marad dönteni az életemről... Bevallom, hülyeség volt, hogy már tavaly nem gondoltam át... Az utolsó előtti évemet élem a középiskolában és semmi elgondolásom nincs a továbbiakról. Úristen... Fogalmam sincs mi lesz az életemmel! Jimin mérnöki vagy menedzsment szakra akar tovább menni, valószínű Szöulban, de nem kizárt, hogy itt marad a Busanin. JeongGuk... ha megfogadná Jimin tanácsát, akkor nézne egy magán egyetemet, ahol valami egyszerű szakot választana. - EunJin? Minden rendben? - hallom meg tompán Jin hangját, ami nehezen rángat ki a kétségbe esett gondolatomból. - Percek óta beszélek hozzád, de nem reagáltál. - Sajnálom, csak elkalandoztam. - fújtatok idegesen, majd az ajkamra harapok. - Te tudod, hova mész tovább?
- Persze. - vágja rá. - A tavaszi meccsektől függ az ösztöndíjam a Sport egyetemre, Szöulban. Már láttak párat és hallottak rólam. Elég meggyőző voltam számukra.
- Szent isten SeokJin... - teljesen ledöbbenek. Megszólalni sincs erőm, vagy bármi értelmeset mondani. - Ez elképesztő...
- Ugyan... Még semmi nem biztos és apám nem szívesen támogatja a focis karrierem, vagy bármiféle karrierem, ami a sporttal kapcsolatos. Szóval muszáj, hogy érdekeljen az üzleti élet, ugyanis azt apám szívesen finanszírozza nekem. Így van egy B tervem is. - kínos nevetés hagyja el a száját, majd megtörli a homlokát, még a kanyargós úton megyünk felfelé.
- A Művészeti Egyetem se pár ezer won lenne... Ha fel is vesznek... Nem lesz pénzünk fizetni a tandíjat.
- Akkor muszáj teljes ösztöndíjat kapnod. - mosolyog rám. - Ha ennyire jó vagy az elméleti részéből, az már hatalmas pont! Neked pedig mi ne sikerülne?
- Köszönöm, Jin... - lassan sikerül egy halvány mosolyt erőltetnie az arcomra, és kicsit elvonni a figyelmem.

Nem tudom elképzelni, hogy én valaha is egy művészeti egyetemre járjak. Ott... Ott olyan emberek vannak, akik a napjuk nyolcvan százalékát azzal töltik, hogy hatalmas festményeket készítenek, de én... Össze kell szednem magam és ki kell találnom valamit, mert bele őrülök, ha tervek nélkül indítom az új évet. Ha nem is művészeti képzést akarok... akkor olyat, amivel Jimin közelében lehetek.
Pár óra elteltével még mindig a kocsijában ülünk és az óriás pizzát eszegetjük, amit ő vett. A szélvédőn kifelé nézve nevetgélünk egymás viccein, vagy éppen éneklünk egy-egy ismerős zenére. Folyton találunk olyan témát, ami mind kettőnket érdekel, így képesek vagyunk róla hosszan beszélni. Mire észbe kapok és a kocsi órájára pillantok, eléggé meglepődök, hogy lassan fél négy és a nap kezd eltűnni a hegyek mögött. Soha nem szerettem a télben a korai sötétedést, valahogy mindig össze zavart.

- Nagyon jól laktam... - veszek mély levegőt az utolsó falat után. - Köszönöm az... ebédet? - kuncogok fel a mondatom végén amit ő se bír ki reakció nélkül.
- Túlzás volt ekkora pizza? - csavarja le a kólás üvege tetejét, majd elég rendesen meghúzza.
- Ami azt illeti... - pillantok a dobozra. - Hízókúrának tökéletes volt, szóval, ha holnapra hatalma úszógumijaim és tokám nő nagyon megverlek. - hangosan nevet fel, majd bólogatásokkal nyugtázza, hogy ha ez tényleg bekövetkezik, akkor nyugodtan megtehetem. - Ah... Olyan jól esne most egy cigi...
- Akkor nyugodtan gyújts rá. Engem nem igazán zavar.
- Próbálok leszokni és minél kevesebbet cigizni. - veszek mély levegőt. - Reggel már cigiztem és most nem is hoztam magammal.
- Akkor, most megy a leszokás. De hogy-hogy? - kezd kicsit pakolni a kocsiban, hogy kényelmesen elférjünk. A dobozt a hátsó ülésre dobja, a kólákat, pedig a pohár tartóba teszi.
- Engem is zavar és... Jimint is. Túlságosan is oda figyel az emberre, az a kis buta... - kellemes, meleg érzés tölt el, ahogy a szőke, kissé húsos fejére gondolok. A mosolygó szemeire, meg a vastag ajkára... Hiányzik, hogy nincs itt... Hiányzik a nevetése és az érdekes, de aranyos humora... Basszus...
- Oda figyel az egészségedre. Kedves tőle. - bólogat kicsiket.
- Nem akartam róla beszélni. Sajnálom. - fordítom felé a fejem, még ő elmosolyodik. - Mi az...?
- Ilyenkor kifejezetten szép vagy... Mikor bocsánatot kérsz... - lágyul el a hangja, ami teljesen váratlanul ér, és kicsit meg is hökkenek. Azt is mondhatnám zavarba esek a nézésétől, amivel jelenleg tökéletes szemkontaktust tart fent. - Ez a nézés...
- SeokJin... - szólalok meg nehezen, de több szó a számra se jön, csupán a bamba értetlen nézés, amivel az egyre közeledő szemeit figyelem. - Most...
- Igen... Megakarlak csókolni... - ez a kijelentés teljesen kiüt. Tényleg jól érzem magam vele... Túl jól is... Kedves és van beszéd témája, ami hatalmas pozitívum, mert már több órája együtt vagyunk és nem volt tíz másodpercnél rövidebb beszédszünetünk, csak éppen akkor, mikor teljesen máshol járt az agyam. Jin... Rendes srác... Jimin pedig szó szerint oda adott neki egy randira, ami számomra nagyon is olyan, hogy ő semmit nem érez irántam.

Mire észbe kapok már teljesen közel járunk egymáshoz, szinte lehunyt szemekkel hajolnék az ajkáért, már érzem a forró levegővételét az ajkaim felületén, amikor a telefonja hangos csörgésbe kezd, így szinte azonnal elugrunk egymástól. Az ajkamra beszippantva fordulok az ablak felé, még ő felkapja a telefonját. A hajamat kezdem a kezeimmel piszkálni. Majdnem megcsókoltam, Kim SeokJint... Pár miniméteren múlott... Ide hallom az ideges levegő vételét, még a telefon folyamatosan csörög. Erőt véve magán veszi fel és szól bele.

- Szia... Mi a baj öcsi? - érezni lehet a hangján a haragot és az ingerült rezgéseket. Úgy érzem ő nagyon is akarta az én csókom... - Nálam van a kocsi, igen... Mi? Nem! Figyelj, most éppen randim van és... Nem érdekel JiHu! Jelenleg egyáltalán nem érdekel. Ma reggel tiszta kupi volt a kocsim és az óvszeredet is itt hagytad... Igen, ez az én autóm! Na figyelj én leteszem, mert jobb dolgom is van, mint veled vitatkozni... Jó! Remek! - hallom, hogy a telefonja a műszerfalon landol, így azonnal a hang felé fordítom a fejem. - Sajnálom...
- Nem... Nem semmi baj. - rázom meg a fejem. - Minden rendben? Valami baj van?
- Nem csak az öcsém... Elkényeztetett kis görcs. Tudja, hogy ezt az autót én kaptam, én és nem mi, de többet használja mint én. Nem is lenne baj, ha fizetné a javítást, a kerékcseréket, valamint a benzint. Viszont ő semmiben nem veszi ki a részét, csak használja! Azt hiszi, hogy mióta meg van a jogsija, ez a kocsi az övé is. - mély levegőt vesz és próbál teljesen lenyugodni, ami láthatóan elég nehezen megy neki, ugyanis eléggé kibukott. Nem tudom mit mondhatnék neki. Nekem soha nem volt testvérem, ami úgy tűnik hatalmas pozitívum, mert nem hiányozna ha a húgom a dolgaimat használná. - Bocsi a kiakadás miatt... Csak ideges leszek tőle.
- Semmi baj. Előfordul az ilyen. - mosolygok rá kedvesen, majd a kezéért nyúlok, amit óvatosan fogok meg. - Nem baj?
- Dehogy is... Jól esik ez most. - kicsit sikerül jobb kedvre derítenem, így szerencsémre enged magán és nem lesz olyan merev. Újra mélyen néz a szemembe, ami ismét heves levegő vételt és libabőrt okoz. - Hol is tartottunk...?

Már majdnem össze ér a szánk, amikor össze szorítom a szemem és elfordítom a fejem. Az ajkai az arcomat érik, ami neki is feltűnik és egy apró, azonban domináns puszit nyom a bőrömre. Lassan hajol el, majd a szabad kezével, simít végig a puszi helyén, így még jobban megremegek. Megijedtem...? Várjunk csak...? Akarom az ő csókját...?
- Lassan haza viszlek... - suttogja bársonyos hangján, mire lassan nyitom ki a szemem és bólintok. Nem csalódott, nem haragszik. Boldog és feltüzel, pedig egy csók helyett, csak puszit adott az arcomra. - Megértem. Túl gyors voltam. - kuncog fel, de továbbra is elveszve figyeli az íriszeimet.
- Csak egy kicsit. Ez az első randink és bevallom nagyon rosszul érezném magam, ha most megcsókollak.
- Totálisan megértem. - bólint és elindítja a kocsit. - Nekem már ez is tökéletes volt.
- Nekem is...

JeongGuk szemszögéből:

Egy lazább zakót és sötét farmert dobok le az ágyra amint kisétálok a gardróbomból és lomhán betolom az ajtaját. A fehér pólómat igazgatom még alaposan szemügyre veszem a kiválasztott ruha darabokat, amikbe hamar ugrok bele. A zakóm igazgatása közben sétálok vissza a sötét kis gardróbba, hogy megnézzem magam a tükörbe, hogy elég jól nézek-e ki. Amint meggyőződők róla, hogy igen - miért is ne lenne így? - elmosolyodok és a zsebembe nyomok jó pár darab kotont. Még egyszer belövöm a hajam, majd lesietek a lépcsőn és a megbeszélt étterembe indulok kocsival. Eléggé izgultam a ma este miatt, pedig már nem egyszer volt ilyenben részem, de ez az összeg, amit ma kapok messze a legnagyobb lesz, és én jó pár napig inaktív voltam, valamint... az is akartam maradni. Elhatároztam ma... Ez lesz az utolsó ilyen aktusom bárkivel is, aki ennyire idős, nem ismerem és még fizet is. Nem szabad belőle újra rendszert csinálnom, mert végén komoly bajok fognak belőle származni.

Sikerül az étterem előtt parkolót fognom, így egész közel állok meg a bejárathoz. Lassan szállok ki, majd az ajtónak dőlve kutatom fel a zakó zsebemben lévő cigarettás dobozt, amiből azonnal kihúzok egy szálát és rá gyújtok. Idegesen járó lábbal szívom el az egész rövidnek tűnő cigit, majd eldobom és rá taposok. Az étterem hatalmas ablakai előtt sétálok el, közben pedig folyamatosan leskelődök, hogy látom-e bent ülni valahol az idős nőt, de nem. Biztos késik, ami elég érdekes, mert nem szokott késni, eddig egyszer se történt meg mikor találkoztunk, mi több húsz perccel hamarabb ott volt. Bármi közbejöhetett neki, és biztos feltartják.
Befordulok az étterem ajtaján és azonnal belebotlok a recepciós férfiba, akin elegáns öltöny van, a derekán pedig egy fehér kötény. Alaposan mér végig, majd a tekintete vissza tér a szemembe.
- Segíthetek? - pillant az előtte kinyitott laptopra.
- Az egyik ismerősömnek van egy asztal foglalás Mrs. Seong néven. Valószínű ő később ér ide.
Keresgélni kezd a laptopjában, majd hamar meg is találja a foglalást és elmosolyodik. Megkér, hogy kövessem, majd az asztalhoz kísér. Bevallom, hogy nem semmi helyet foglalt ez a nő... Szép kilátás van a hátsó udvarra, ahol még jó pár asztal és kisebb szökőkút is kivilágítva működik. Mosolyogva helyezkedek el és nézelődök kifelé. Percek elteltével cipők kopogása üti meg a fülem, amire felemelem a tekintetem, gondolván, hogy végre SuMin az, de nem. Pár öltönyös férfi lépked felém, mivel egyik se ismerős nem törődök velük csak lehajtom a fejem és a menüt kezdem bújni. Az első főételt sikerül elolvasnom, még valaki az asztalra nem támaszkodik. Lassan emelem fel a fejem és győződök meg róla, hogy a férfiak hozzám jöttek. Alaposan kezdem tanulmányozni az asztalra támaszkodott férfit, aki hatvanas éveiben járhat a ráncai és az őszülő haja alapján. A mögötte várakozó másik öt férfi pár évvel fiatalabbak lehetnek. Ismerősek a vonalai, olyan mintha láttam volna már valahol... De nem emlékszem hol...
- Jeon JeongGuk? - kérdezi határozottan, egy pillanatra se véve le rólam a szemeit.
- Igen... És maga?
- Mr. Seong.
A név hallatán nagyra nyílnak a szemeim és hirtelen azt se tudom hová nézzek. Most már tudom, hol láttam ezt az arcot... SuMin hálószobájában az egyik éjjeli szekrényen... Szentséges isten...
- Én... Megtudom magyarázni... - szólalok meg nehezen, azonban szinte azonnal a szavaimba vág.
- Remélem is... Na gyere szépen. - kapja el a felkarom és felállít. - Majd kint megbeszéljük...