Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

40. Fejezet: Az igazság fáj

- Add ide a kocsid kulcsát... Többé nem használhatod. - fújtat idegesen és nyugtatásképpen teszi az öltöny nadrágja zsebébe a kezét.- De... Azt az autót én vettem. Oda nem adom. - rázom meg a fejem és az eddigi semleges arcomat düh kezdi uralni.
- Az én pénzemből van. Vagyis az enyém, és ha még sokáig akarsz az én házamban élni, akkor az én szabályaim fognak élni. Nincs buli a házamban, csajok, zsebpénz és drog. Befejeztem, hogy egy kis szaros szavaira ugráljak. A pénzedet leveszem a számládról, hogy ne költsd el valami igénytelenségre. Majd vissza kapod, ha össze kapod magad és kettesnél jobb jeggyel zárod az év végét. Még ennyire felelőtlen és ostoba vagy nem adok pénzt a kezedbe, se mást. Ha az évvégi vizsgán megbuksz, így jártál... Ilyen a kibaszott élet.

EunJin szemszögéből:
Talán még soha nem mentem ennyire vegyes érzelmekkel iskolába. A szorongás és az öröm tombol bennem SeokJin és Jimin miatt. Még az egyiküket legszívesebben kitörölném az életemből, addig a másikuk miatt bele pusztulok abba, hogy lássam. Ez az érzés kegyetlen... Főleg, hogy ma reggel nem is jön be az idézőjeles barátom, mivel leszedik a gipszét, ha a keze jónak bizonyul, így valószínűleg csak harmadig órára ér be, ami öt perc múlva kezdetét is veszi. Remélem nem tervez tornaruhába beállítani az órára. Még rá fér a kezére a pihenés. Nem elég, hogy a saját problémámon és Kiyoén kell aggódnom, de most még JeongGuk-é is a nyakamba szakad. Elmesélte a szombat este történteket, amik teljesen kiverték nálam a biztosítékot. Hogy van annak az embernek ekkora bőr a képén, hogy beállítson hozzájuk. Akármennyire is csúnya belegondolni, de JeongGuk megdolgozott a pénzért, nincs oka vissza adni. Bár ez az egész több sebből is vérzik... Hogy a fenébe jutott eszébe ez az egész? Teljesen eljátszotta magát az apjánál, most még jobban kell hajtania, hogy ne bukjon meg a vizsgán, mert nem lesz ki megmentse a seggét. Az pedig megint más dolog, hogy az a vénember letagadta, hogy kis híján eltörte a karját, és mi több; az apja nem hitte el neki. Legszívesebben elmondanám, hogy már pedig ez tényleg így volt, de JeongGuk nem akar belekeverni az egészbe. Nem mintha bármit is számítana.

- Szóval a kis szöszke mikor jön be? - támaszkodik a falnak TaeHyung, még én és JeongGuk azon szorgoskodunk, hogy minden meglegyen a mai röplabda gyakorláshoz.
- Leszedik a gipszét és jön is. Valószínűleg már ide tart. - válaszol helyettem a barátom, aki elkapja a kezemből a labdás zsákot és megindul kifelé a torna terembe. Szapora léptekkel sietek utána, nyomomban Tae-vel. - Talán hiányolod?
- És ha igen? Esküszöm annyira nem is vészes a srác. Kezdem megszokni, hogy rajtunk lóg. EunJin pedig maga egy ajándék. - kuncog fel és még mielőtt karjai közé foghatna JeongGuk előtt vágok be a terembe.
- Meglepő, hogy ezt mondod. - szólok vissza. - Nem inkább te lógsz rajtunk? Csak mert JeongGukon kívül senki se visel el.
- Nem tetszik, hogy ezt mondod. - sóhajt hosszan.
- Pedig igaza van. - add nekem igazat a barátom, aki a pályára cipeli a zsákot, majd ledobja, mellé pedig a hálót. - Minimálisan kicsit lehetnél kevésbé elviselhetetlen.

Erre már semmit nem képes válaszolni, csupán a szemeit forgatja meg, majd idegesen fújtat. Határozott mozdulattal fűzi össze a mellkasa előtt a karjait és végül még el is fordítja a fejét, hogy játszhassa a megsértődött kis gyereket. Egymásra pillantunk JungKookkal és mind ketten halk nevetésben törünk ki, bár ez nem tart sokáig, mivel megjelenik a tornatanárunk. Egy határozott, kissé férfias arcú nő, aki nem igazán termetes, de még is nagyon ijesztő személyiségű. Már csak, ha rá néz valakire a szokásos nézésével, szinte úgy érzi magát az ember mintha baltát állítottak volna a fejébe. Pedig nem hiszem, hogy bárkinek is képes lenne ártani a maga százötven centijével.

Azonnal a sípjába fúj és mindannyian egyszerre állunk fel a szokásos tornasorba, még ő végig járja az osztályt, hogy mindenkinek megnézze megvan-e a megfelelő felszerelése. Kiállítja azokat, akiknek nincs, majd le is ülteti őket a kispadra, amikor Jimin szalad be a tornaruhájában és áll be a helyére. A tanárnő meglepve néz rajta végig, még én elmosolyodok és óvatosan harapom be az ajkam, amint eszembe jut a hétvége vele. Egész nap tartottam SeokJintől, hogy mikor futok össze vele, de szerencsémre nem igazán találkoztunk, mi több még látni se láttam, bár JeongGuk kijelentette, ha csak a közelembe jön két kézzel vágja neki a falnak a szombati után. Talán ő még jobban kiborult mint én, vagy Jimin.

- Merre volt, Park Jimin? Késett az órámról. - áll meg Jimin előtt és alaposan végig nézi, ami kicsit kellemetlenül esik nekem és a fogaim közül kicsúsznak az ajkaim.
- Kórházban voltam. Levették a gipszem, de ha gondolja hozok igazolást. A táskámban van. - indulna meg érte, de még előtte leinti a tanárnő.
Elkezdődik a szokásos bemelegítő kocogás, amit nehezen sikerül lihegés nélkül bírnom, bár ahhoz képest nem is rossz, hogy mióta cigarettázok. A futás után nyújtás, majd gyakorló feladatok jönnek, ahol Jiminnel állok párba. Zavar, hogy mellettem van, érzem az illatát, hallom a hangját, de nem csókolhatom meg. Régen is ezt váltotta ki belőlem...?
- Na? - emeli fel az épp kezét mosolyogva, mire én a kezembe kapok egy labdát és neki dobom. Könnyen kapja el és kuncog fel.
- Úgy látom jobb, mint újkorában. - vigyorgok rá, amire ő zavart fejlesütéssel reagál le. - Örülök, hogy jól vagy, de ne erőltesd meg, kérlek.
- Vigyázok rá. Nem kell aggódnod.
Megrázom a fejem és el is kezdődik a feladatok gyakorlása. Különböző ütés fajtákat csinálunk egymásnak passzolva a labdát, amikor hangosan csapódik ki a torna terem szárnyas ajtaja.

Egyszerre pillantunk mind oda a nagy hangra, egyenesen a fiúra, aki betrappol az ajtón, majd szét pillant és amint észre vesz megindul felém. SeokJin arca a dühtől eltorzult és csak akkor jövök rá, hogy nem is én vagyok a célpontja, hanem Jimin, mikor nagyot lök rajtam és nem vagyok képes megmaradni a lábamon, így a földre esek és felsértem a térdem. Meglepődve pillantok utána, ahogy a barátom elé lép és ökölbe szorított kézzel vágja arcon annak ellenére, hogy a tanárral együtt JeongGuk is ordít neki. Jimin az arcát szorongatva támaszkodik neki a bordásfalnak és mielőtt bármit is tenne az a vadállat talpra állok és hozzájuk lépek.

- SeokJin! Elég! - szólok rá, mielőtt újra megütné, de ez csak annyit ér, hogy új célpontként bemérve ront nekem és kapja el a vállaimat.
- Nekem egy ilyen kis kurva ne pofázzon! - üvölt az arcomba, amire kénytelen vagyok lehunyni a szemem, de csak pár másodperc, mert valaki nagy erővel ugrik neki és taszítja le a földre.

Lemerevedve nézek utána, és eszmélek rá, hogy aki a segítségemre sietett, az JeongGuk és most a volt barátom derekán ülve készül arra, hogy arcon vágja, de még mielőtt bármit is tehetne TaeHyung ugrik utána HoSeokkal és YoonGival. Nehezen sikerül hármuknak szétválasztani őket, de HoSeok még így is kap egyet az orrára SeokJintől, aki a nagy küzdelem során arcon könyököli. Amint tisztes távolságra rángatják őket egymástól az apró növésű tanárnő ugrik közéjük, de a csata hangos kiabálással és ízléstelen káromkodással, sértegetéssel folytatódik. Az egész veszekedést a nő határozott üvöltése szakítja meg. Jól láthatóan ideges, szinte szét pattan a dühtől, ahogy SeokJin és JungKook is. Vörös arccal, kidagadó erekkel néznek egymásra, mintha bármelyik pillanatban képesek lennének megölni egymást. Jimin óvatosan lép közelebb a barátunkhoz, akit két ember is vissza tart, hogy nehogy hülyeséget csináljon. Halálra rémülve állok és felváltva pillantok rájuk.

- Most azonnal takarodj ki az órámról Kim SeokJin! - ordít ismét a tanárnő. - Nem viselem el, hogy a magadfajta nagy arcú férfiak beállítsanak és kiverjék a balhét a tanóra kellős közepén! Nem tűröm ezt a viselkedést senkitől se!
- Jól van... Értettem. - löki el magától a fiút, akinek szép lassan szivárog a vére az orrából, majd a hajába túrva pillant körbe, még a tekintete meg nem áll rajtam. Jól érzem, hogy mondani akar valamit, de mielőtt bármit is kiejtene a száján a nő újra kiparancsolja és szavak nélkül távozik, úgy ahogy jött. Úgy érzem megtudta JiHoon-tól. Éreztem, hogy elfogja neki mondani, csak kivárja a megfelelő pillanatot, hogy láthassa SeokJin kirohanását.
- EunJin. - néz rám a tanárnő még mindig vörös arccal. - Menj fel a fiúkkal a következő órátokra, miután össze szedtétek magatokat. Nem várom el, hogy ilyen állapotban itt maradjatok. Óra végén jelentem a történteket az igazgatóiban.

Mind a négyen egybe hangolt, néma bólintással válaszolunk. Mély levegőt veszek és elindulunk kifelé az öltözőbe, de még egy gyors pillantást vetek JiHoonra, aki diadal íves mosollyal az arcán áll és figyel minket a kis csipet-csapatával együtt. Nem hiszem el, hogy valaki képes ennyire beleszólni más életébe, mi több jót nevetni az egészen, mintha ő írná a forgatókönyvet.
Egyedül tűnök el a lány öltözőben és első dolgom, hogy a vécébe menjek megmosni a térdem, amit felhorzsolt a SeokJintől kapott lökés. Nem mintha fájnak, csupán kellemetlen, ennyi az egész. Még jó, hogy általában van nálam sebtapasz, így azzal ragasztom le, hogy ne kenjem össze a farmeromat. Ledobva a rövidnadrágot, valamint a fehér pólót veszem vissza a normális, mindennapi cuccaimat, majd lassan indulok ki.