Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

2. Fejezet: A seggfej

Sietve rohannak el mellettem, majd fel löknek. Utánunk fordulok és amint meggyőződtem róla, hogy elmentek vissza fordulok a fiú felé aki a szemüvegét keresi szipogva. Oda lépek elé és a lehajolok a szemüvegéért. Elé guggolok, szinte halálra rémül. A pólómmal törlöm le az arcáról a könnyeit , majd vissza adom rá a szemüvegét.

- Minden oké, Jimin? - pislogok rá.

Résnyire nyitott szájjal mered rám, majd enyhén bólint. Elmosolyodok és leülök elé a fenekemre. Meglepődik azon, hogy maradok. Ő maga is megtörli a már száraz arcát.

- Mi bajuk volt veled? - kezdek a kezemmel játszani, majd a kis kövekkel magam mellett.
- Mindig ez van... - halkan motyogja el és lenéz a kezeimre. - Csak feljöttem és ők utánam jöttek...
- Azt észre vettem. - kuncogok. - De biztos csináltál valamit amiért az a srác... JeongGuk is megdobált órán. Ennyire utálnak?
- Nem értem mi bajuk van velem... - vonja meg a vállát az előttem térdelő fiú. - Egyszerűen gyűlölnek.
- És miért nem állsz ki magadért? Simán felállhattál és vissza vehetted volna a szemüveged. De nem. - sóhajtok és lehunyom a szemem, majd megrázom a fejem. - Te tűrted, hogy lepofozzon pár kis csaj...
- Papa mondta, hogy tűrni kell a fájdalmat és, ha egyszer megütik a bal arcom nyújtsam oda a jobbat is... - a hangjára kinyitom a szemeimet és az arcára nézek. Az orrához nyúl és megigazítja a szemüvegét.
- Szerintem nagyapád nem pont így értette, azt amit mondott. - elhúzom a szám és össze ráncolom a homlokom. Megpróbálok kényelmesen elhelyezkedni, így a mellkasom elé húzom a lábaimat és rájuk ejtem a karjaim.  - Ki kellene állnod magadért.
- Így is megfognak verni suli után a fiúk... - oldalra fordítja a fejét, hogy ne kelljen rám néznie. Erősen zavarban van miattam, pedig én vagyok az, aki megmentette. Valószínűleg nehezen bízik bennem a többiek miatt.
- Minden nap megvernek azok a barmok?

Hosszas hallgatás után sem válaszol a kérdésemre. Csak remegő ajkakkal bámulja a sulit körül vevő dombokat és hegyeket. A tekintete átkalandozik egy madár párra, akik elcikáznak a fejünk felett és az őszi fuvallatot kihasználva, magasabbra repülnek a kis élőlényeket. Az én hajamba, valamint Jiminébe is bele kap. Óvatosan nyúlok az arcához és magam felé fordítom a fejét az állánál fogva, hátha vissza tér rám a figyelme és képes koncentrálni a beszélgetésünkre. 

- N-Ne! - löki el a kezem és kivörösödik a hófehér arca, amin már alig látszódnak az ütések. - Ne érj hozzám... Így ne... - mered újra a dombokra. - Inkább üss meg...
- Nem akarlak megütni. - nevetek halkan. Ennyire vissza taszító lennék a fiúk szemében? Még egy ilyen kaliberű srác is azt kéri, hogy inkább üssem meg, minthogy figyelmesen, finoman érjek hozzá... - Az egész suliból eddig te vagy az egyetlen, aki nem irritál. Ha idegesítesz akkor hidd el, arcon foglak ütni és nem úgy mint ezek a cafkák.
- Mi a neved...? - tereli a témát és halkan suttogja el a nekem szánt kérdést.
- Heo EunJin. - fel állok a földről és leporolom a fekete ruhám, hogy ne látszódjon a piszok rajta. Oda nyújtom neki a kezem. Rá néz a végtagomra, majd az arcomra és szégyenlősen fogja meg a csuklom. Álló helyzetbe húzom, majd elindulok vissza felé.
- Cigi szagod van. - szól utánam.
- Problémád? - fordulok vissza felé többnyire flegma hangsúllyal.
- Tönkre teszi a tüdőd. - indul utánam az ujjait piszkálva. - Nem kellene...
- Közel vagy ahhoz, hogy megüsselek. - mély levegőt veszek, majd kifújom a levegőt. - Ne szólj bele abba, amit szeretek csinálni, vagy hidd el... megtanítalak repülni.
- S-Sajnálom. - hajol meg és az egész teste remegni kezd. Mint aki teljesen komolyan gondolta amit mondok neki.
- Csak vicceltem. - halkan nevetek és indulok le a tetőről.

A tömött folyosón indulok vissza a terembe, ahol mindenki nevetgél és beszélget a barátjával, vagy barátnőjével. Vissza dogom a fülembe a fülhallgatóm és elindítom a zenét a telefonomon. A női mosdó felé veszem az irányt. Hamar megtalálom a fehér ajtós lány vécét. Benyitok és kirángatom a fülemből a zeném. A nyakamba akasztom és a csaphoz lépek, ami felett a tükörben nézegetem meg magam és a hosszú hajamat igazgatom. Vajon tényleg annyira borzalmas lennék? Sóhajtva fordulok sarkon és az egyik vécé fülkébe sétálok. Bezárom és körbe nézek a kis vörös színű falakon, sok hülyeség van felfirkálva alkoholos tollal, a nagy része valakinek szól. Akárcsak valami valóságos üzenőfal. A monogramok, és az üzenetek, amik többnyire bántóak. Talán pont emiatt utálja mindenki a középiskolát. Néhány barom kitalálja, hogy saját birodalmat épít ki, ahol kiélhetik magukat és életük csúcsán lehetnek, még a többiek tűrnek és reménykednek. Gúnyosan elmosolyodva ülök le a vécére és végzem el a dolgom. Amint kész vagyok lehúzom a vécét, majd lépnék ki - az elég tisztának tűnő - fülkéből, még valakik be nem lépnek a mellékhelység ajtaján. Cipő kopogásra, és aljas megjegyzésekre nem leszek figyelmes.