Feketébe bújt angyal - Örökre melletted

42. Fejezet: Adj reményt!

Csupán három videót nézünk végig, mikor megtaláljuk a csapattal az interjút, ahol három srác is benne van a négyből. Amint megszólal az egyik azonnal felismerem a hangját és egyszerre csattanunk fel a barátommal.

- Ő az!
- Meg vagy te tetű... Wang WooJae.

Eunjin szemszögéből:

El se tudom mondani mennyire unom már a telet és az állandó hideget. A mindennapos réteges öltözködés, valamint a szeszélyes időjárás... Már március van, ideje lenne lassan melegednie az időnek, hogy végre búcsút mondhassak a kabátnak és a vastag sálnak. Egy dolog melegít fel, hogy nap mint nap láthatom Jimint és vele lehetek. Ilyen időben nem igazán tudunk mást csinálni mint bevackozni a meleg szobába - mikor melyikünkébe - és ott tölteni egy egész délutánt, vagy napot, ha pedig úgy adódik egy éjszakát. Vicces bele gondolni, hogy kiskorunkban nem volt baj, ha együtt alszunk, valahogy akkor mindenki aranyosnak tartotta. Mindig azt mondtak, milyen édesek vagyunk, hárman ennyire jó barátok vagyunk, most meg... Jimin anyukája külön ágyaz nekem a barátom szobájába, hogy ne aludjunk együtt. Hirtelen mekkora probléma lett az együtt töltött éjszaka, pedig nem sok minden változott, csak felnőttünk. Igaz, nem jelent akkora problémát Jimin anyukája. Szerencsére könnyen tudjuk orvosolni a helyzetet, csupán össze kell túrni a földön lévő ágyneműket és nyugodtan aludhatok a barátom mellett, aztán csak annyit kell mondanom; persze, a földön aludtam. Megértem, hogy félti a fiát, de anyát valahogy nem tudja érdekelni, pedig az egy szem lánya vagyok. Bízik bennem annyira, hogy tudja nem csinálnék hülyeséget, ellenben Jimin anyukájával, aki a fiát egy nagyra nőtt csecsemőnek látja, ezért próbálja a fénytől is védeni. Pedig Jimin nem olyan gyenge, vagy buta mint hiszi. Igaz... Van olyan esténként, hogy a jó éjt pusziból csókok lesznek, amik szép lassan elhúzódnak és csak arra eszmélek fel, hogy a kezeink simogatják a másikat. Óvatosan ér hozzám, illetve kerüli a tiltott zónákat, csak a combom simogatja, azonban tudom, szinte már érzem rajta, hogy ő szeretne tovább menni. Van, hogy én is... De jobb várni még egy kicsit. Mind a kettőnknek új lenne és nem kapkodhatjuk el. Nekem pedig már az éjszakai kalandok is elegek, boldog vagyok, hogy megnyílik nekem.

Halk sóhajok és szitkozódások közepette ülök be a kocsiba és indulok el, hogy felvegyem a srácokat. A végzős tanévünk első napján. Furcsa lesz az előző évben történtek után vissza menni oda. Milliónyi okot is feltudnék sorolni miért nem akarok ma bemenni, de nincs rá lehetőségem, hogy ne menjek vissza. Köztük az egyik, hogy ma van az évnyitó és az itt létem alatt harmadjára kell felvennem az egyenruhám, amit részleteznem se kell mennyire nem szeretek. Valamint az időjárás se túl kedvező, mivel nem szeretek ilyenkor vezetni. Nincs nagy tapasztalatom, nem igazán vezettem ilyen hidegben. Az utak még mindig le vannak fagyva, hiába nevezhetem ezt a napot a tavasz első napjának. Nem is beszelve arról, hogy a srácok beszállnak hozzám és rám bízzák magukat. Nem akarok bajt és ezért mindig eléggé rá feszülök a vezetésre, ami enyhe fejfájást vált ki belőlem, az pedig düht és ingerültséget, amiért kapom a megjegyzést JeongGuktól, hogy "Legalább nem vagy terhes, megjött". Mondanom se kell, valahogy ez nem igazan hiányzik...

Óvatosan indulok el az első úti célom, Jiminék házához. Talán csak ez az egy jó dolog van az autóban, hogy fuvarozhatom őket, főleg a barátom. Ez a kocsi sokkal több csókunknak volt szemtanúja mint JeongGuk. Akármikor viszem haza képtelenség hamar elköszönnünk egymástól, valahogy a mi búcsúnk jó pár percig elhúzódik. Nem mintha bánnám... Az ő ajkait akár meddig képes lennék csókolni, de van egy olyan érzésem, hogy ő is az enyémet.

Kicsit döcögve érkezek meg a Park ház elé, ahol mar kint álldogál a sapkás barátom, aki a sáljába kapaszkodik, nehogy megfagyjon. Viszont, ahogy lehúzódok melle szélesen mosolyodik el és siet az anyósülés felőli oldalra. Amint behuppan és hátra dobja a táskáját én kapok a sáljába és markolom meg, ezzel együtt pedig közelebb húzom magamhoz és az ajkára puszilok. Ismerem annyira, hogy tudjam ő folytatja a köszönésünk és lágyan csókol meg miközben végig simít a nyakában logó anyagba markolt kezemen. Csak másodpercek elteltével hajolok hátrébb, hogy a szemeibe nézhessek. A szájánál csak a szemét szeretem jobban, de azt mindennel.