We could be heroes | c.g

71. | take me to church

őszintén ez egy elég béna rész, csupán trauma dumping és rick-being-a-dad jelenet található benne (HA MÁR A SOROZATBAN NEM IGAZÁN KAPTUNK BELŐLE), de skippelni nem ajánlom mert van benne fontos infó... ah mindegy élvezzétek :""))<33

egyébként most a timeline egy kis ideig a hetedik és a nyolcadik évad között kap helyet, mert szeretnék néhány részt a saját karaktereimnek szentelni, mielőtt belecsapunk a nyolcadik évadba :)) 120 részes lesz a könyv, nem kell aggódni, remélhetőleg az elkövetkezendő 5 évben a végére jutunk lol (őszintén sajnálom)

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. h e t v e n e g y.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
the only heaven i'll be sent to
is when i'm alone with you

Reggel egészen korán volt még, amikor felébredtem. A redőny le volt húzva, így legnagyobb szerencsémre nem igazán szűrődött át a napfény. Álmosan felnyögtem, megdörzsöltem a szemeimet, majd felültem - volna, ha Carl nem találta volna olyan kényelmes párnának a mellkasomat. A lehető legóvatosabban lelöktem magamról a fejét, mire ő egy sértődött morgással fordult át a másik oldalára.

Nagyjából mindenki aludt még, mindössze csak egy matrac volt üresen. Calebé.

Kellett néhány perc, hogy rászánjam magamat arra, hogy felkeljek. A másnaposság halvány szikrája máris gyötörni kezdett. Egy kissé fájt a fejem, és olyan érzésem volt, mintha lázas lennék.

Lassú, apró léptekkel szeltem át a köztem, és a konyha közötti távolságot. Halk neszeket hallottam, és amikor közelebb értem, finom illat csapta meg az orromat a whiskey helyett. A konyhapultnál Caleb állt, látszólag ügyködött valamin, de túl kába voltam ahhoz, hogy rájöjjek, min.

— Jó reggelt — szólt egyszer csak suttogva. Felásítottam, majd leültem az asztalhoz.

— Neked is. — Meg kellett erőltetnem magamat ahhoz, hogy ne csukjam le a szemeimet. — Mióta vagy fent?

— Nem tudom, húsz perce? — felelte, de inkább kérdésre sikeredett, mintsem válaszra. — Éppen palacsintát csinálok.

— Oh, tényleg. El is felejtettem, hogy te vagy a csapat anyja.

Erre ő csak elmosolyodott, majd vizet öntött egy pohárba, és az orrom elé tolta.

— Igyál sokat! Mármint, vizet. Jó a másnaposság ellen.

— Köszi, anya — mormogtam, ahogy belekortyoltam a folyadékba. Habár a fejfájásomat nem csillapította azonnal, egészen biztosan felébredtem tőle. — Soha többet nem iszok.

— Egyáltalán nem ittál sokat.

— Nekem soknak tűnt.

— Hát... — köszörülte meg a torkát. — Egyesekhez képest szinte csak pár korty volt.

— Mattre gondolsz? — kérdeztem csendesen. Nem válaszolt. — Megemlítette az apját...

— Ne menj oda, Maddy.

— Alkoholista volt?

A fiú látszólag lehőkölt. Csak néhány másodperc múlva tudott akármit is reagálni.

— Konkrétan két perce ébredtél! Szeretsz belecsapni a dolgok közepébe, mi? — hányta a szememre, majd egy nagyot sóhajtott. — Nem tőlem fogod ezt megtudni.