57. | castle on the hill

172 11 2
                                    

.⋆。⋆˚。⋆。˚。⋆. ö t v e n h é t .⋆。⋆˚。⋆。˚。⋆.
i can not wait to go home


A következő pár nap elég mozgalmasan telt el.

A honvágyam egyre nagyobbá nőtte ki magát, de sem én, sem pedig River nem tudott hazamenni. Jézus ellopott egy adóvevőt a Szentélyből, amikor értünk jött (a mai napig nem értem, hogy hogyan vitte véghez mindezt teljesen észrevétlenül), így ennek a segítségével értesültünk Negan és a Megváltók minden további cselekedetéről. Többek között innen tudtuk meg azt is, hogy keresni kezdtek bennünket, így ha hazamentünk volna, csak célponttá tettük volna Alexandriát és Roselake-et. Szóval kénytelenek voltunk Hilltopban maradni mind az öten, akik megszöktünk a Szentélyből.

Egyszer el is jöttek ide Simon vezetésével, de időben elbújtunk az alagsorba, így szerencsére nem találtak ránk. Viszont ekkor más okból is tettek látogatást - Dr. Emmett meghalt, pontosabban kivégezték, így a testvérével helyettesítették őt. Magyarán elvitték az orvosunkat. Jenna természetesen kiakadt a hír hallatán, miszerint a mentora, aki mindenre kiképezte, életét vesztette. Viszont össze kellett szednie magát, elvégre ameddig nem találtak új orvost Hilltopnak, neki kellett beállnia Dr. Carson helyére.

Kiderült, hogy ameddig mi a szökésben voltunk, Negan Alexandriában tett látogatása nem éppen vált kedvezővé a számunkra. Megölte Spencert, aki gyakorta készen állt Rick árulására. Rosita ezt követően rálőtt Neganre, de helyette csak Lucille-t sikerült eltalálnia. Negan, nem tudva, hogy honnan volt az a golyó, megölette Oliviát. Végül pedig Eugene bevallotta, hogy ő készítette, így elhurcolták magukkal. Ha eddig nem lett volna mégis egyértelmű, hogy fel kell lázadnunk és kezdeni valamit a Megváltók ellen, most már szerintem mindenki meg lett volna róla győződve, hogy ez a helyes döntés, és az egyetlen megoldás.

Rickék rögtön felszólították Gregoryt arra, hogy segítsen legyőzni a Megváltókat. De ő persze tiltakozott, és egyenesen irtózott az ötlettől. Azt hajtogatta, hogy semmivel sem tartozik nekünk, és, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetne a helyzetünk, így nem is érti, hogy miért rohanunk önként a saját halálunkba. Persze nem is vártam tőle mást, sem én, sem pedig a többiek. De akkor is mindannyiunkat felbosszantott a férfi elutasítása és arrogáns stílusa. Mintha kész tény lett volna, hogy a tervünk bukásra van ítélve. Alábecsülni minket sosem volt egy túl okos döntés.

Viszont rögtön utána jött egy örömhír: Hilltop valamennyi lakosa, szembe menve Gregoryval, hajlandó volt harcolni Maggie-t követve. Ez adott egy kezdeti lelkesedést, és Maggie, Enid, Will, Jenna, Jézus, és én arra törekedtünk, hogy a legjobb képességeink alapján készítsük fel őket a harcra az elkövetkezendő napokban.

Jézus összeismertetett minket egy új közösséggel, a Királysággal, aminek a vezetője egy magát királynak nevező Ezekiel nevű férfi volt... tulajdonképpen az egyetlen dolog, ami igazán megmaradt bennem az csak annyi, hogy volt egy tigrise.

Mint kiderült, ők is a Megváltók elnyomása alá kényszerültek. Felvázoltuk nekik a helyzetet, de nem értünk el semmit. Noha láttam Ezekiel királyon, hogy komolyan elgondolkozik az ötleten, másnap mégis azzal állt elő, hogy nem vezeti felesleges halálba a népét. Szóval a Királyságról egyelőre le is mondtunk. Amilyen hirtelen jött, olyan hamar foszlott szerte ez az ötlet.

Gabriel jóvoltából összehozott minket a sors még egy közösséggel, habár én velük nem találkoztam, csak Rick mesélt róluk. Tulajdonképpen egy szeméttelepen éltek, és alkut kötöttünk: ők segítenek, ha mi pisztolyokat adunk nekik. Rick és Michonne hamar összegyűjtötte őket, így az alku véglegesen meg is lett kötve. Így pedig egy fokkal jobb volt a helyzetünk, habár még mindig nem a legjobb.

We could be heroes | c.gTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang