We could be heroes | c.g

19. | me gustas tu

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. t i z e n k i l e n c  .⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
what i'm gonna do? i'm lost
what time is it, my heart?

Levegő után kapkodva riadtam fel a rémálmomból.

Az első dolog, amit észrevettem, hogy Carl nincs mellettem - pontosabban fogalmazva alattam. Fogalmam sem volt, hogy hogyan sikerült elaludnom az ájult fiún, vagy, hogy mennyit aludtam egyáltalán. Csak annyit tudtam, hogy képtelen vagyok normálisan lélegezni és úgy izzadok, mintha egy befűtött kályha mellett szunyókáltam volna kettő egész napot.

Óvatosan felálltam, majd nagy levegőket véve egy kicsit beletúrtam a hajamba, hogy valahogy normálisan elrendezzem. A könnycseppek rászáradtak az arcomra, és a szemeim is egész biztosan úsztak a vérben.

Kisétáltam a szobából, és ekkor vettem csak észre, hogy odakint korom sötét van. Felsóhajtottam, ahogy rájöttem, hogy az egész napot végigaludtam. De talán jobb volt ez így. Nem bírtam volna elviselni a gondolataimat, amik nem akarták elhagyni a fejemet.

— Szia — köszöntött Michonne, amikor a konyhába érkeztem. A szemeimet dörzsölve ültem le az egyik székre, majd bágyadtan visszaköszöntem neki. — Jól vagy? Nem nézel ki túl mesésen.

— Azt hiszem, ez elég sok mindenkiről elmondható — motyogtam. — Rémálmom volt.

— Akarsz beszélni róla?

— Nem.

Egyáltalán nem akartam, hogy Michonne tudjon a Jessie-vel és Sammel kapcsolatos rémálmaimról. Nem tudott volna segíteni, emiatt pedig csak saját magát emésztette volna. És én is pontosan tudtam, hogy ők még egy darabig fel fognak tűnni az álmaimban. Kénytelen voltam legyűrni az ezzel járó keserű, mardosó érzést.

— Madeline — szólított a nevemen komoran. — Sajnálom, hogy megöltem őt. Tudom, hogy olyan volt, mint a fogadott testvéred, de muszáj volt.

A nőt valódi bűntudat övezte, tökéletesen látszott rajta.

— Nem, Michonne. Higgy nekem. Semmi gond. — Ennyit voltam képes mondani a témáról. A nő talán megértette, hogy tényleg nem azért mondom ezt, hogy neki jobb legyen, és nem firtatta a dolgot. — Hol van Carl? — jutott hirtelen eszembe, mire ő belekortyolt a pohár vízbe, amit a kezében szorongatott.

— Fent, a szobájában. Rick felvitte őt. Egész nap vele volt, és most alszik. Én vigyázok Carlra — sóhajtott fel —, csak egy pohár vízre volt szükségem.

— Michonne, aludnod kellene.

— Megvagyok.

— Nem. Menj aludni, majd én vele maradok — álltam talpra. — Egész nap aludtam, az a leglogikusabb, ha én vigyázok rá.

— Igazából nem vigyázni kell rá. Cserélni kell a kötését és-

— Tudom, Denise elmondta. Michonne, kérlek! Én akarom csinálni.

A nő nem sokáig gondolkodott. Rám nézett, kifújta a bent tartott levegőt majd féloldalasan, valamelyest anyásan elmosolyodott. — Na jó. Oké.

Átvettem a pizsamámat, fogat és arcot mostam, majd ránéztem a már alvó Judith-ra is, ameddig Michonne összeszedte a cuccait Carl szobájából, amiket átvitt. Amikor beléptem, éppen a kötéseket rendezgette az éjjeliszekrényen.

— Lassan ki lehetne cserélni a kötést.

— Értem.

— Ha bármi baj van, tényleg, bármi, csak kelts fel.