We could be heroes | c.g

25. | people you know

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. h u s z o n ö t .⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
and what hurts the most
is people can go from people you know
to people you don't

2/4

A következő úton még több ember állított meg minket. Lehettek vagy harmincan, és mindegyikük különböző fazon volt, mint az eddigiek. Olyan volt, mintha sosem fogynának el. Mintha végtelen számuk lenne. Mintha rajtunk kívül minden egyes ember Megváltó lett volna, mi pedig a szánalmas egerek voltunk a labirintusban, és úgy ugráltunk, ahogy ők fütyültek.

Az azt követő utat egy gerendasor állta. Kiszálltunk a kocsiból hogy közelebbről is szemügyre vegyük, de úgy tűnt, nem tudunk vele mit csinálni. Mindannyiunkat idegesítette, hogy milyen egyszerűen tettek minket nevetségessé, és milyen könnyedén keresztezték a terveinket.

Ahogy a gerendasor előtt álltunk felsorakozva, hirtelen lelógatták azt az embert, aki még a legelső találkozásunkkor a földön hevert. Kalimpált és rugdalózott, ahogy a lánc körbe tekerte a nyakát, ezzel fojtogatva őt.

Aaron felemelte a fegyverét, de Abraham leintette.

— Ne.

— Ellőhetem a láncot! — akadékoskodott a férfi, de Rick is csak a fejét rázta.

— Felesleges próbálkozás. Mindössze lőszer pazarlás — mondta, mire Aaron beletörődve a helyzetbe, leeresztette a puskát. Lehajtottam a fejemet, ahogy a férfi megfulladt.

Aztán váratlanul forróvá változott a levegő. Megfordultam, de automatikusan hátrébb léptem, ahogy a lángoló gerendákkal néztem farkasszemet.

— Ugye jól bánsz a társaiddal? — hallottuk odafentről a bajszos Megváltó hangját. — Mintha csak az utolsó napod lenne. Vagy az egyik társad utolsó napja. — A szórakozottság a hangjában egyre jobban feljebb nyomta bennem a pumpát. De nem volt semmi, amit tenni tudtam ellene, így csak megfeszítettem az állkapcsomat és csendesen tűrtem. — Jobb, ha indultok! Kezd forró lenni a helyzet.

— Gyorsan! Beszállás! — utasította Rick, mi pedig visszasiettünk és beszálltunk a lakókocsiba.

Bent azonnal leültem a kanapéra. Sasha levetette magát mellém, és a térképet kezdtük el tanulmányozni. Maggie már szinte lángolt, mi pedig minden másodpercben csak még reményvesztettebbek lettünk.

— Na, most mi legyen? — tette fel a kérdést Abraham. Összepillantottunk Sashaval, de láttuk a másikon, hogy egyikünknek sincsen semmi ötlete.

— Orvosra van szüksége — jelentette ki Rick az egyértelműt.

— Még két út jöhet szóba északra — követte ujjával Sasha a térképet.

— Amiken valószínűleg már várnak ránk — tette hozzá Aaron.

— Előttünk járnak — szólt Eugene egy kis idő után —, és mögöttünk is. Csak, hogy nem ránk várnak konkrétan. Hanem erre a csotrogányra. És gőzük sincs a csotrogány jelenlegi utaslétszámáról. — Ekkor komoran Rickre pillantott, és gyengéden az ablak felé biccentett. — A Nap mindjárt lemegy.

Senki nem szólt semmit. Rick rosszallóan hallgatott.

— Várjunk, most azt akarod mondani, hogy gyalog kéne mennünk? — húztam össze a szemeimet, az ujjaimat birizgálva.

A férfi semmitmondóan pillantott rám.

— Nincs más megoldás. Keresztül kell vágnunk az erdőn. Csak ott nem számítanak ránk. Az úton egészen biztos, hogy nem jutunk át.