We could be heroes | c.g

8. | softcore

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. n y o l c  .⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
i might need you or i'll break
are we too young for this?

c a r l ;

Négy nap telt el azóta, hogy Madeline beköltözött a házunkba és gyakorta becsatlakozott a csapatunkba. Ez nem sok idő ugyan, azonban egy kicsit mégis olyan volt, mintha a kezdetektől velünk lett volna. Mármint, annyiban biztos, hogy egészen hamar be tudott illeszkedni. Azért természetesen betartottuk a tisztes távolságot - legalábbis elméletben.

Viszont hamar meg kellett állapítanom, hogy a lány brutálisan értett ahhoz, hogy hogyan kell kiismerni az embereket és a bizalmukba férkőzni. Még Abraham is azt mondta rá, hogy „egész menő kiscsaj", holott őt elég nehéz volt levenni a lábáról. Daryl és Carol elég hidegek voltak vele. Darylt szemmel láthatólag szimplán csak idegesítette a lány, és a számára nem is kellett konkrét ok, ami ezt az érzést kiválthatta belőle. Viszont az tagadhatatlan volt, hogy így is próbálta óvni őt. Előfordult párszor, hogy amikor Maddy elhagyta a házunkat, és ez Daryl fülébe jutott, kiült a saját házuk verandájára, hogy szemmel tartsa őt. A gyerekek meg a kiskamaszok valahogy mindig megpuhították őt, és noha voltak ellenszenvei Madeline iránt, ez az ő esetében sem volt másképpen.

Carollal kapcsolatban arra tudtam gondolni, hogy egyáltalán nem lenne ínyére érzelmileg közel kerülni még egy gyerekhez, így ezért tartott távolságot. Vagy esetleg az Anderson család miatt nem nézte jó szemmel Maddyt - hiszen Sam már éppen eléggé az idegeire ment.

De a lányt nem igazán érdekelte az ő ellenséges viselkedésük. Ahogy észrevettem, ő nem hajtott az emberek figyelmére és szimpátiájára, inkább csak megpróbálta megtartani azt, ha kiérdemelte magának.

Legfőképp Glenn-nel és Maggie-vel alakított ki jó kapcsolatot. Velük egész sokat láttam, illetve gyakran találkozott Jessie-vel és Sammel is - Daryl főképp ilyenkor tartotta rajta a szemét, arra az esetre, ha Pete megjelenne. Ronnal sosem láttam őt, ami valahol furcsa volt, valahol mégsem. Valóban úgy gondoltam, hogy a srácnak van valami gond a fejével, talán megőrjítette a bezártság vagy valami ilyesmi, és ezt Maddy is észrevehette, ezért inkább kerülte. Habár az igazi okokról nekem fogalmam sem lehetett.

Ez a négy és fél nap eléggé kellemetlen volt számomra. Azon az este a faházban sokat beszélgettünk, és valahogy felkeltette bennem azt a furcsa érzést, ami miatt azt gondoltam, hogy bízhatok benne. Ezt elég hamar megbántam - nem arról volt szó, hogy bárkinek beszélt volna arról, amit akkor elmondtam neki. Viszont végig bennem volt az, hogy ez a lány többet tud, mint amennyit akarom, hogy tudjon. Pontosan ezért, próbáltam elkerülni őt és megfeledkezni arról, hogy egyáltalán létezik. Tudom, ez nem volt valami szép, de fogalmam sem volt, hogy kéne ezt az egészet kezelnem. Fogalmam sem volt, hogyan kéne úgy igazán összebarátkoznom vele, és emiatt leragadtunk az ismerkedős fázisban. Elkerülni őt viszont alapból nehéz feladat volt, elvégre amikor elvittem Judith-ot a szokásos sétákra, mindig összetalálkoztunk. Ő gondolom a faházba ment, ahova én nem mentem ki többet, direkt azért, hogy ne fussunk össze, vagy pedig át a szomszédos házba, Maggie-ékhez. Állandóan összenéztünk, de egyikünk sem mondott semmit. Nekem pedig örökösen bűntudatom volt, elvégre biztosan rájött, hogy próbálom őt levegőnek nézni, de azt gondolom nem tudta megfejteni, hogy miért.

A mellettem lévő szoba üres volt, így oda költözött be. De ezzel is probléma volt, hiszen nyikorogtak az ágyak, a falak pedig meglehetősen vékonyak voltak. Én szerettem elég sokat forgolódni esténként, Maddy pedig szeretett jó nagyokat aludni, de nem tudott, mivel áthallatszott az ágyam nyikorgása. De ő nem akart hozzám szólni - vagyis nem hiszem, hogy tudta volna, mit mondjon -, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy hogy kérjek tőle bocsánatot, eleve azért, mert ignoráltam több napon keresztül, illetve amiért még aludni sem hagytam. Elég nevetségesek voltunk - főleg én, de nekem ez így megfelelt. Legalábbis erősen igyekeztem, hogy megfeleljen.