We could be heroes | c.g

4. | family line

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. n é g y .⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
i was a kid but i wasn't clueless
someone who loves you wouldn't do this

Aznap esett az eső.

Azután nem sokkal kezdett el esni, hogy hazaindultam a faházból, otthagyva Carlt. Természetesen nem én lettem volna, ha nem kapott volna el, így futnom kellett hazáig, hiszen csak a kedvenc, lenge ingem volt rajtam. Egészen másnapig esett, hatalmas pocsolyákat hagyott maga után, amikben a gyerekek előszeretettel ugrándoztak, miután a szüleik rájuk erőszakolták a gumicsizmájukat. Anya régen azt mondta, hogy amikor esik az eső, valójában a felhők sírnak. Én pedig mindig azon gondolkodtam, hogy épp miért szomorúak.

Mikor hazaértem, Jessie éppen reggelit csinált. Tojásrántottát. Elég ritka volt, amikor tojást tudtunk enni, hiszen Alexandriában ez eléggé luxus dolognak számított. Alig voltak tejtermékeink, illetve a tojásokat is be kellett osztanunk, amióta az a néhány tyúk meghalt.

Sam a szobájában volt - nem tudom miért, de állandóan korán kelő típus volt -, Ron pedig szintén az igazak álmát aludta, még mindig az ágyamban. Így kaptam egy enyhe szívrohamot, amikor bementem a szobámba. Hihetetlen gyorsasággal cseréltem le az átázott ruháimat, majd felvettem egy szürke, itthoni melegítőt, illetve egy egyszerű, babarózsaszín felsőt. Mindkettő túl nagy volt rám, így elég viccesen néztem ki, de nem nagyon volt lehetőségem válogatni. A vizes ruhákat betettem a szennyesbe és lesiettem a konyhába. Éhes voltam és nem is volt kedvem azt nézni, ahogy Ron alszik.

Lent Jessie fogadott. Rögtön meg akartam tőle kérdezni, hogy hol van Pete, de nem tettem. Nem hallottam hazajönni tegnap este, és ahogy bejártuk az egész várost Carllal, akkor sem láttam őt sehol. Néha rám hozta a frászt azt illetően, hogy merre kóvályog - nem mintha a biztonságáért aggódtam volna, de tudtam, mire képes.

— Hol voltál? — kérdezte Jessie, éppen a rántottát kevergette, hogy ne égjen oda a tojás. Megköszörültem a torkomat, ahogy leültem az asztalhoz.

— Öhm, Carllal voltam.

Nem néztem a nőre, az asztalon lévő szalvétatartót birizgáltam, de ahogy kimondtam a srác nevét, éreztem, hogy egy másodpercre rám pillant.

— Ó — mondott csak ennyi, mire ránéztem, de most ő nem fordította rám a tekintetét. — Az apja kedves embernek tűnik.

— Találkoztál az apjával?

— Igen, mondtam is neked. Az ő haját vágtam le.

Elgondolkodtam, majd amikor beugrott a történet, valamelyest elképedtem.

— Rick Carl apja? Ő a vezetőjük, nem?

— De igen — kuncogott a csodálkozásomon. — Biztos szerzel náluk egy-két jó pontot, ha az ujjaid köré csavarod a fiát.

Jessie-nek gyakran voltak ilyen megnyilvánulásai. Az elején Mikeyval is egyfolytában össze akart boronálni.
Habár ez a megszólalás a mai kis összezördülésünk után elég vicces volt.

— Hát, Carl jó fej — motyogtam. Eszem ágában sem volt kikotyogni, hogy Carl hogyan viselkedett velem. — Meg amúgy van egy húga. Ő nagyon aranyos.

— Sam mesélt róla. Na és hol voltatok?

— Hát... csak úgy sétáltunk... körbe vezettem, meg ilyenek.

Még Jessie sem tudhatott a helyemről. Pont ez volt a lényege. Így muszáj volt füllentenem egy kicsit, amiben habár mindig is túl jó voltam, sosem volt az ínyemre.