We could be heroes | c.g

23. | moment

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. h u s z o n h á r o m .⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
are you falling in love? 
i've the feeling you are

Maggie viszonylag könnyen leszervezett nekünk egy üzletet Hilltoppal: ott helyben, rögtön megkaptuk az ellátmányuk felét, azzal a feltétellel, hogy meg kellett ölnünk az úgynevezett „Megváltókat", akik annyi ideje terrorban tartották őket. Voltak kétségeim ezzel az egésszel kapcsolatban, de ezeket akkor sem osztottam meg senkivel sem, mikor már a cuccokat pakoltuk be a lakókocsiba. Olyan sok volt, hogy szinte be se fértek - valószínűleg ezért sem gondolt bele senki, hogy ez mennyire veszélyes alku lehet. A sok ideje várt segítség elvakította őket. De nem ismertük a Megváltókat, és én nem értettem, minek kell ilyen egyszerűen veszélyre vállalkoznunk. Eddig is meghúztuk magunkat valahogy, de ezzel az üzlettel sokkal rosszabban tudtunk volna járni, mintha továbbra is csak magunk maradunk és nem alkudozunk. Az ember veszélyes dolgokat tud tenni a túlélés érdekében, és mi is pont erre készültünk.

— Szerinted ez jó ötlet? — kérdeztem Ricket, miközben mindketten egy-egy dobozt cipeltünk, benne különféle konzerves kajával és palackozott vízzel. Egy pillanatra mintha elgondolkodott volna, majd miután bepakoltuk a cuccokat a kocsiba, teljes testtel felém fordult.

— Jelenleg nincs jobb lehetőségünk. Meg vagyunk szorulva, valahogy ki kell húznunk Alexandriát a mélypontról. Ezekkel itt — biccentett a rengeteg doboz felé, amiket már bepakoltunk —, sikerülhet.

A férfi szavai valamelyest megnyugtattak, de még mindig szorította a mellkasomat a rossz előérzet.

— Reméljük, hogy nem fizetünk értük túlságosan nagy árat — mondtam halkan, majd sarkon fordultam az újabb dobozokért.

━━ ★♡★ ━━

Maggie és Glenn megnézették a babát. Nem voltam ott velük, hiszen én akkor segítettem felpakolni a lakókocsiba, de egész hazaúton a képet tanulmányoztam, ami készült, és nem bírtam elfojtani a vigyoromat. Mindenkinek reményt adott a látvány, mintha felcsillant volna a szemükben valamilyen szikra. Én pedig különösen fel lettem villanyozva tőle. Tudtam, hogy Glenn és Maggie remek szülők lesznek, és ha voltak valakik, akik ebben a világban is egy nagy, boldog családot tudtak alapítani, akkor azok ők voltak. A tény, hogy ennek mi is a részesei lehettünk, hihetetlenül boldoggá és bizakodóvá tett.

Amikor visszaértünk a városba, mindannyian fáradtak és túlterheltek voltunk. Gyorsan kipakoltuk az ellátmányt és bevittük őket a raktárba, ott pedig Olivia dolga volt rendszerezni és besorolni őket. Bár nem mondhatnám, hogy annyival nyugodtabb volt a szívem. Az agyam folyamatosan a Megváltók körül zakatolt. Lehet, hogy csak túlreagáltam, de akkor is kiakasztott, hogy mindezért, a csapatunknak egy csomó veszélyes emberre kell majd rárontania. A kudarccal is számolni kellett: elvégre, mi van akkor ha nem sikerül? Mi van akkor, ha utána a Megváltók minket tekintenek majd ellenségként?

Sőt, mi van akkor, ha ott helyben megölik Rickéket, amikor ők rájuk rontanak?

Nemlegesen megráztam a fejemet, mikor észhez tértem. Egyenesen megtiltottam magamnak, hogy ilyesmikre gondoljak. Nem lett volna szabad.

Amikor végre elszabadultam a sok tennivaló után, célba vettem a házunkat. Semmi másra sem vágytam jobban, csak néhány óra alvásra, vagy legalább pihenésre. Nem hittem volna, hogy ez a dolog ennyire fárasztó lesz. Jó érzés volt ott lenni Hilltopban a többiekkel, hiszen végre úgy tudtam érezni, hogy hivatalosan is egy csapat - sőt, a csapat - tagja vagyok, de ugyanakkor letapadtak a szemeim, mire végeztünk.