We could be heroes | c.g

35. | afraid

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. h a r m i n c ö t .⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
you're too mean, i don't like you
fuck you anyway

Elég sokat beszélgettem Calebbel az éjszaka, így nagyjából három órát aludtam az este, ami éppen elég volt ahhoz, hogy ne essek össze másnap. Aludtam már kevesebb időt is, sőt virrasztottam egyszerre több napon keresztül. Ez meg sem kottyant.

Habár nem éppen a legjobb dologra kellett felébrednem. Egy hangos puffanás, én pedig már szinte ki is ugrottam az ágyamból, kócos hajjal és az összehúzott szemmel, amit viszont alig bírtam nyitva tartani. Amikor megláttam Maddyt, ahogy nyugodtan áll előttem és semmi baj sincs körülöttünk, egy kissé megnyugodtam. Viszont ismét felszökött a pulzusom, amikor realizáltam, hogy nincs rajta póló.

— Bocsi. Leesett az öv — mormogta azon a tipikus, rekedtes reggeli hangján, majd gyorsan lehajolt és felvette a nadrágövet. — Öhm... Rebecca, a horkoló kislány meg az egyik haverja azt gondolták, hogy vicces leönteni az embert egy vödör vízzel ébresztésképpen. Tévedtek. Nem volt vicces. És utálom őket. De Raven adott tiszta ruhát... habár, eléggé morcos volt. Igen, a szokásosnál még morcosabb.

Ennyi információt hirtelen be se tudott fogadni az agyam, szóval csak kómásan bólogattam és próbáltam nem a lányon pihentetni a szememet. Eddig még nem igazán öltözködtünk egymás előtt, és ezúttal is meglehetősen kínosnak bizonyult.

Valószínűleg ő nem is jött rá, hogy csupán egy melltartó van rajta, csak akkor, amikor furcsállni kezdte, hogy miért bámulom őt ennyire. Majd amikor ráeszmélt, egy heves mozdulattal megfordult és magára kapkodta a felsőjét.

— Öhm... még ott akarsz ülni egy darabig, vagy esetleg ki is szándékozod kelni az ágyból? — mosolyodott el, mire megcsóváltam a fejemet és lassan felálltam. Majd hirtelen körbe ölelte a vállamat és megcsókolt; először csak lassan, majd utána begyorsított. Amikor már én is kezdtem volna ráérezni, és becsatlakozni az őrjítő dologba, amit művelt velem, ő elvált tőlem és belecsípett a karomba. Egy fájdalmas sóhaj hagyta el az ajkamat, ő pedig nevetve hátrébb lépett tőlem.

— Jobban tetszett volna, ha az előbbi dolgot fejezed be — mormogtam sértődötten.

— Áh, ez így viccesebb volt — mondta diadalittasan, majd szórakozottan rám kacsintott és kilépett a ház ajtajából. — Egyébként nagyjából húsz perc múlva indulunk. Raven üzeni, hogy senkire sem fog várni, szóval jó lenne, ha sietnél — szólt még vissza hangosan.

Észrevettem, hogy az ágy, amin Maddy aludt, el van áztatva vízzel, ami még a padlóra is lefolyt. Magamban nevettem azon, hogy valószínűleg ilyen csínyeket Judith is meg fog kísérelni, elvégre mi is rengetegszer szórakoztunk vele Maddyvel, de apa mindig ránk szólt, hogy hagyjuk békén őt a gyerekes csínyekkel és nőjünk fel végre. De mi meg se hallottuk az apai szigort. Alig vártam, hogy a húgom nagyobb legyen és igazi csatába kezdhessünk, ami azon alapul, hogy ki tudja jobban megszívatni a másikat. Habár Maddy helyében én sem örültem volna egy ilyen dolognak. A kisgyerekek szerencséje az volt, hogy a lány haja megúszta, elvégre arra igazán kiborult volna, ha az is vizesen végzi.

Elég hamar rá kellett jönnöm arra, hogy ebben a mesében nem csak a barátnőm volt az áldozat. A következő mozdulatommal a kalapomért nyúltam volna, amit az éjjeliszekrényre tettem le még az este, magam mellé. De nem volt ott. Az egész szobát átkutattam, mindenhova benéztem, de nem találtam meg.

— Jó reggelt — nyitott be Caleb kettő kopogás után.

— Szia — néztem rá feszülten. — Öhm, bocsi az ágy miatt.