We could be heroes | c.g

48. | the great war

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. n e g y v e n n y o l c .⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
somewhere in the haze
got a sense i'd been betrayed

m a d e l i n e ;

Egyetlen mondat, mégis megfagyott az ereimben a vér a hallatán. Zavartan Jennára pillantottam, de mint mindig, ő most se mutatott sok érzelmet az arcán. Az viszont egyértelmű volt, hogy fogalma sem volt, mire készül Negan. Azt csak ő maga tudhatta.

— Daniel, Max, drága barátaim — szólt Negan, a két említett felé fordulva. — Menjetek be szépen Madeline elé.

Ők pedig tették, amit Negan mondott. Gyáva mozdulatokkal bejöttek, és megálltak előttem, szorosan egymás mellett. Egészen eddig felesleges volt a jelenlétük, és nem is értettem, miért vannak itt. De ahogy átgondoltam a dolgokat, kezdett összeállni a kép - habár minden porcikám tiltakozott is ellene, és igyekezte megtagadni.

— Mire megy ki a játék? — kérdeztem csendesen, minden erőmmel igyekezve merev maradni.

Negan elmosolyodott. — Ne lődd le a meglepit, kölyök.

Megfeszítettem az állkapcsomat, és a két férfire néztem, akik pár méterrel előttem álltak. Max, a pocakos fickó halálra volt rémülve, látszólag bármelyik pillanatban sírva tudott volna fakadni, Daniel viszont kihúzta magát, és mozdulatlanul állt, egy pontra meredve. Velem együtt már ő is sejtette, hogy mi fog történni. Most már talán abban a fázisban volt, amikor megpróbálkozott elfogadni a sorsát.

Kinyílt az ajtó, én pedig alig tudtam rávenni magamat, hogy odanézzek. Azóta az este óta nem láttam Darylt, mióta elhurcolták. Makacsul kerültem, amióta idejöttem, főleg a bűntudat és a szégyenérzet miatt. Nem mertem belegondolni, hogy vajon mit gondolhatott rólam.

Erőt vettem magamon, erősen beharaptam az ajkamat és felnéztem a férfira. Egy koszos börtön ruhát viselt, a haja ápolatlan volt és hanyagul a szemébe hullt - még így is éreztem magamon a tekintetét. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban megvető volt az a pillantás, vagy csak én éreztem annak. Biztos ami biztos, Daryl határozottan betegnek tűnt.

— Te mi a francot keresel itt? — kérdezte hidegen és elutasítóan, mintha elárulták volna.

— Daryl... — szólítottam a nevén, de Negan azonnal közbeszólt:

— Á-á! Nehogy egymás karjaiba dőljetek, kisgalambok. Nem egészen azért vagyunk itt. Simon, Daryl pajtásunkat is tessékeld be!

Simon rögtön belökte hozzánk Darylt, akivel így már szemtől szemben álltunk, mégis annyira távol voltunk egymástól. A férfi alig állt a lábán, de mint mindig, most is próbálta tartani magát, és erősnek látszani. Végtére is, még nem törték be. Megszakadt a szívem, és minden erőmet be kellett vetnem ahhoz,, hogy ne sírjam el magamat.

Negan összecsapta a két tenyerét, mint egy izgatott ötéves.

— Gondolom, mindannyian kíváncsiak vagytok, hogy ebből most mit akarok kihozni. Figyelj kölyök, nem is fogok köntörfalazni, és habár ez most kemény lesz, de azt akarom, hogy ölj meg valakit!

Mondhatnám, hogy meglepett a kijelentés, de ember legyen a lábán, akit váratlanul érne ez Negantől. Mégis megremegtek a lábaim, és az ajkaim önállóan formálták a válaszomat, még mielőtt a férfi kifejthette volna a kérése részleteit.

— Nem. — A hangom megremegett, de így is határozott maradt. Nem kellett ránéznem, tudtam, hogy most is vigyorog. — Nem fogok embert ölni. Pláne nem olyat, aki semmivel sem ártott nekem.