We could be heroes | c.g

7. | elastic heart

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆. h é t .⋆｡⋆˚｡⋆｡˚｡⋆.
you did not break me
i'm still fighting for peace

— Miért hiszitek el csak úgy, amit mondok?

Miután túlestünk a kellemetlen bemutatkozásokon azokkal, akikkel még nem találkoztam, ez volt az első kérdés, amit ki tudtam nyögni, miután nagyvonalakban elmondtam, miért is vagyok itt.
Maggie és Glenn összepillantott, Rick pedig hosszan kifújta a levegőt. Carol nem reagált semmit, csak kívülről szemlélte az eseményeket, mintha ott sem lett volna. Michonne nem vette le a gyanakvó szemeit rólam, ellentétben Carllal, aki alig nézett rám. Még voltak néhányan a szobában, de őket nem nem igazán érdekelték az események, vagy simán ki akartak maradni belőle. Nagy részüket még nem is láttam soha sem ezelőtt, és valószínűleg ők sem engem.

— Nem hisszük el csak úgy — szólalt meg egyszer csak Michonne. — Vannak bizonyítékok.

Nem feleltem, csak megemeltem a szemöldökömet egy kissé.

— Sam kért egy pisztolyt, emellett elég gyanús dolgokat mondott Carolnak az apjáról, és én... én figyelem Jessie-éket egy ideje. Egyértelmű, hogy van valami a háttérben... és ahogy viselkedtél tegnap Maggie-ékkel, a dolgok, amiket mondtál nekik Pete-ről...

— Mi? — kerekedtek ki a szemeim, ahogy az említettekre néztem. Ők bűnbánóan hajtották le a fejüket. — Szóval csak ezért akartátok, hogy ott aludjak? Mert sejtettétek, hogy valami nem oké, és bennem kerestetek megerősítést?

— Igen, azért akartuk, hogy itt aludj, mert sejtettük, hogy valami nem oké — felelte Glenn higgadtan.

— És aztán rögtön kielemeztetek a csapatotoknak?

— Segíteni akartunk — védekezett Maggie. — És te is ezért jöttél most ide, nem? Segítségért.

Mélyen kifújtam a levegőt. Igazuk volt, be kellett látnom, és valóban nem kellett volna, hogy elárulva érezzem magamat, de nehéz volt magamban ezt legyűrni.

— Oké, tegyük fel, hogy igazat mond — lépett közelebb egy férfi. Barna, ápolatlan haja belelógott a szemeibe, mély, elutasító hangjába pedig teljesen beleborzongtam. — Mégis mit akarunk kezdeni vele?

— Tegyük fel? — ismételte Maggie. — Miért hazudna?

— Gőzöm sincs. Talán ez egy csapda, és egy gyereket használnak fel. Kinézem belőlük.

— Ha Alexandriában nem is bízol, bennem ne kételkedj — motyogtam. — Egyszer Pete ellökött, amikor a fiúkat védtem, és egy szék karfájának estem. Még ott a nyoma a derekamon. Akarod látni?

Talán cinikusan hangozhatott a kérdés, de teljesen komolyan gondoltam. Megértettem a bizalmatlanságuk miértjét, és tényleg kész voltam bizonyítani az igazamat. Daryl szemeiben mintha valami valahol megenyhült volna, ámbár még mindig ellenségesen vizslatott.

— Semmi szükség rá — válaszolt végül Glenn, majd Darylre fordította a figyelmét. — Daryl, figyelj... — kezdte, de ő félbeszakította:

— Komolyan kérdeztem! Alig illeszkedtünk be. Nem játszhatunk rögtön istent.

— Ha kell, én megteszem — közölte Rick rezzenés nélkül.

— Mármint... mit teszel meg? — akartam tudni zavartan.

— Madeline — hajolt közelebb hozzám Glenn, aki a velem szemben lévő kanapén ült, Maggie mellett. A hangja bársonyos és gyengéd volt. Teljes mértékben az a fajta ember, akibe már az elején sok bizalmat tettem. — Miért nem szóltál eddig senkinek? Te és Jessie, miért hallgattátok el ezt ennyi ideig?