Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

92. Fejezet

Egykoron még pusztán Nagymamám házaként kikiáltott otthonomban a lehető legkomfortosabban éreztem magamat, így nem véltem szégyellnivalónak a tényt, pusztán egy citromsárga fürdő alsó fedte testemet. A július utolsó napjaiba való beballagás afféle forróságot tartogatott, melyet akarva sem tolerálhattam volna egy halom ruha alatt rejtőzködve. Hosszan elnyúló évek után először lakhattam olyan helyen, mely kerttel rendelkezett, ezért iparkodtam minden másodpercet kihasználni, mi egy jó kerti széken adatott meg ízletes limonádém, és finom szendvicsem mellett. Jobb kezem határozottan fogta a vajkést, mellyel a másik tenyerem tartotta kenyeret kentem meg némi sajtkrémmel, mire végül a szalámi tette fel a pontot Szerelmem számára. Összezárt ajkaim dúdoló hangok előtt állítottak gátat, amily melódia ritmusát csípőm ringatózva követett. Az alkalomadtán fütyörészésemmel ötvöződő dallamok az egész helyiségben alapzajként híresültek el, sejthetően a nyitott ablakon át szállva ki az utca békéjébe.

Az éppen elkészítendő szendvicset befejezve ízesítettem meg azt némi sajtreszelékkel, és a másik kenyeret annak tetejére helyezve védelmeztem a feltétet. Eme egyedet társai mellé helyeztem a súlyos porcelántányérra, majd a mosogatóhoz léptem. A zöld szivacsot kezembe tessékelve tisztítottam meg késemet a krémtől, mi annak recéi közé is betuszkolta magát. Mellkasom vibrált halk énekelgetésem kiindulópontjaként. Mintha tudomást sem szereztem volna az engem körbeölelő világról táncoltam át magamat a helyiségen. Tenyeremre ráhelyeztem a szendvicseknek nyughelyet adó edényt, és a folyosó felé vezetett utam. Riadalom sújtott, mikor Nagymamám alakjába kis híván beleütközve csaknem elejtettem az ételt. Szabad tagom bal mellemre siklott, elfedve a fecskepár egyik tagját. Nana valódi ijedelemmel karöltve sóhajtozott, igazolva, nem pusztán saját jókedvem merült a feledés homályába.

- Nagyon megijesztettél, Drágám. - jelentette ki.

- Te pedig engem, Nana. - ingattam fejemet, próbálva rendezni lélegzetvételeimen. - Jól vagy? - kezem vállára vezetődött, megbizonyosodva arról, nem rémült meg túlságosan.

- Igen. - mosolyát felém vetette. - Hallottam az éneklésedet, de nem sejtettem, hogy majdnem egymásnak ütközünk. - vallotta be csendesen. - Oh, látom, elkészültél a szendvicsekkel. - hirtelen témaváltása elfeledtette vele az előbbi váratlan pánikot. - Maggie már kérdezte, merre lehetsz velük. - gyengéd nevetése folyamán szorítottam meg felkarját törődően. - Ugye nekem tettél paradicsomot? - érdeklődött a nálam jóval alacsonyabb idős hölgy, kinek alakját pusztán most mértem fel.

Narancssárga pólóruhája alól visszértől szenvedő vádlijai bukkantak ki, amily ruhadarabhoz itthoni, már viseltes papucsát társította. Lábkörmeinek felszínén megcsillant egy-két vízcsepp, némán igazolva, feltételezhetően ő maga is bemerészkedett a kislányomnak felfújtatott gyerekmedencébe, megízlelve a langyos fürdőt. Ősz tincseit egy hatalmas csat segítségével rögzítette nyakszirtjénél, noha elülső rövidebb hullámai szarkalábak borította szép arcába kandikáltak. Korát akarva sem tagadhatta volna le, ám az én szememben sohasem létezett nála gyönyörűbb idős hölgy, s tudtam, nagypapám is hasonlóan látta volna. Vékony csuklóját azon színes gyöngyökből fűzött karkötő ölelte körbe, mi gyermekem kezei révén készült el közvetlenül a nyári szünet előtti utolsó ovis napon.

- Nana, azt mondtad, mármájttal legyen megkenve. - emlékeztettem őt, zavarodottan vonva össze szemöldökömet.

- Nem, én felvágottal, és paradicsommal kértem. - tiltakozott, ama szendvicset óhajtva, melyet magamnak készítettem el.

- Biztos vagyok benne, hogy mármájt volt, még ki is vetted a hűtőből nekem, nehogy kimaradjon. - arcán váratlanul suhant át a kétségbeesés, amint meghazudtoltam őt.