Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

61. Fejezet

Meglepően lelombozódott kedvvel kullogtam ki lila köntösömben ama konyhába, melyet a kinti sötétség nyomán semmiféle fény nem tarkított. Az óra mutatói alig érhették el az ötös számot, én máris ébren időztem, nehogy elkéssek mai megbízásomnak helyszínéről. A több, mint hatvan perccel odébb található városban még sohasem jártam ezelőtt, ebből adódóan belekalkuláltam tervembe fennálló eltévedésemnek lehetőségét is. Lábaim fáradtan csoszogtak a parkettaburkolaton, oly megviselten mozogtak sajgó izmaim. A jobb egyedet fekete zoknim ölelte lazán körbe, habár úgy érzékeltem, az anyag sarka elfordulva került bokámnak magaslatába. A bal tag mezítelenül követte társát utam során, míg én néma ásításommal próbáltam kitisztítani leterhelt elmémet. Ujjaimmal fesztelen madárfészekre hajazó frizurámnak dús erdejébe túrtam, megtépázva az enyhén ápolatlan szálakat. Ugyan samponomnak vaníliás esszenciájáért esdekeltek hevesen, mégsem adódott alkalmam megmosni őket. Alternatíva után keresgélve határoztam el magam egy farmeranyagból készült newsboy sapka viselése mellett, mellyel sosem véthettem hibát.

A megfelelő helyiség küszöbén áttornázva magam nyúltam el vakon bal karom irányába, máris világosságot teremtve a hűvös falak között. A mennyezetre függesztett lámpának sugarai csaknem kiégették retinámat, ebből fakadóan tüstént hunyorogva konstatáltam, tegnap estéről néhány piszkos tányér hevert a mosogatóban. A világos taposón egyik nedvesebb konyharuhánk terült el, hanyagul zuhanva a szekrény elé. Eredeti terveimen változtatva lépdeltem el a textíliához, s lehajoltam érte, hogy azt a mosogatótálcára rakhassam. Felegyenesedésem során valamiféle tárgy kúszott perifériás látásomba a mikrohullámú sütő előtt megpihenve, ekkor nyomban szemügyre vettem azt. A hófehér szalvétát fekete tűfilcnek tintája tarkította meglepően sietősen, mégis kecsesen levetett betűk formájában. Ujjaim nyomban megcsípték annak sarkát, és magamhoz közel húzva fogtam bele a sorok elolvasásába bágyadt szemeimmel.

"Mackó,

gyönyörű, és sikeres napot kívánunk neked. Nem tudom, ha reggel felkelsz, milyen hangulatban leszel, de tudnod kell, nagyon-nagyon szeretünk téged. Te vagy a mi támaszunk, a napsugár az életünkben, ezért arra kérlek, mosolyogj, s mutasd meg a  csinos kis gödröcskéidet a világnak! Könyörgöm, vezess majd óvatosan Luton-ig, majd vissza is! Nehéz lesz kibírnunk csütörtök tízig, hogy újra lássuk egymást, de együtt képesek vagyunk rá, tudom. Ölelünk, csókolunk, imádunk téged,

A te egyetlen Királylányod, és Királynőd.

U.I.: Készítettem ki neked pár ruhát a kanapéra, nehogy a sötétben kelljen kotorásznod a szekrényben. Remélem, jók lesznek majd. Szeretlek. - D"

Tenyeremet arcomra lassan simítottam fel, érzékelve, talán nem is húzódhatott volna méretesebb vigyor ajkaimra. Kedvesem kérésének eleget téve csillogtattam meg fogaimat, továbbá ama két árkot, mi számat keretezte ízlésesen. A szívemben felgyúló szerelem lángja afféle tüzet csiholt bennem, képtelen voltam szavakba önteni, Daenerys Becker pontosan mit is jelentett számomra, ugyanis amennyiben őt az "életemként" neveztem volna meg sem sikerült volna megfelelően körülírnom létezésemben betöltött szerepének fontosságát. Minden gondolatom köré falazódott, amennyiben nem álmaimban marasztaltam őt magam mellett, illetve kizárólag miatta szerettem volna jobb emberré válni egészen azóta, hogy először érintettem bőrének bársonyosságát. Mielőtt ő mindennapjaimnak értékes - ha nem a legértékesebb - tagjává nőtte ki magát, fogalmam sem volt arról, az igazi, feltétel nélküli, valamint halálos szerelem mekkora ajándéknak számított, amennyiben azt megoszthattuk valakivel. Ugyan olykor nézeteltérések zsúfolódtak napirendünkbe, mégis jobban szerettem őt mindennél, amim volt, s mindennél, aki voltam.