Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

27. Fejezet

- Mindenki bújjon el!

A parancsszó elhangzásakor egy melegséget ontó tenyeret észleltem derekamon, azonban alkalmam sem adódott elraktározni a külvilágból érkező információkat, máris a kanapé irányába toloncolt engem az Angyal, habár mozdulatai gyengédnek bizonyultak.  Lépteink kimértek voltak és gyorsak, miként az imént említett heverő takarásába szaladtunk. Ahogy egyetlen pillanat erejéig körbetekintettem a nappali helyiségében, ráeszmélhettem, mindenki ideiglenes búvóhely után keresgélt a hatalmas szobanövény, a fotel, avagy a hatalmas televízió képében. Ujjaimat egybefűztem Hercegem tagjaival, nem óhajtva elveszíteni őt szapora utunk során, ezáltal ő finoman megszorította sajátjához mérten aprócska kezem. Éppen volt esélyem letérdelni a dívány párnáinak menedékében, máris felhangzott egy súgott mondat, mi Isaac szájából származott.

- Ne feledjétek a jelszót! - mindössze eme mondat formájában figyelmeztette a társaságot.

- Milyen jelszót? - íriszeim pánikban égve pillantottak Szerelmemre, ki mellettem guggolt mély lélegzeteket produkálva.

- Amint Nana kimondja: "Keressük meg a zsírkrétákat!", mindenki előugrik, és kiáltjuk a szokásosat. - informált.

- Vettem. - bólintottam határozottan.

- Hiányzik Apuci. - a bejárati ajtó túloldaláról sóvárgó szavak hangzottak fel, így tüstént Hercegem irányába pillantottam.

Ajkain méretes mosolya ült, míg szemeiben elfojtott könnyek csillantak meg minden egyes pislogás megkísérlése során. Tenyeremet frissen szőrtelenített arcára simítottam, magamra vonzva smaragd ékköveit. A lehető legközelebb hajoltam hozzá egy, az orra hegyére címzett csók erejéig, ekkor ujjaival megkapaszkodott a felsőtestemet melegítő kötött pulóver anyagában.

- Hamarosan hazaér a munkából, Manó, és akkor láthatod. - nyugtatta a csöppséget dédnagymamája, Eve. - Addig nagypapa, valamint én itthon maradunk veled. - folytatta.

- Színezünk? - érdeklődött Maggie.

- Persze. - e beleegyező szót kísérően lehettünk mindnyájan fültanúi a bejárati ajtó kitáródásának.

A nyílászáró csendes nyikordulása alátámasztotta számunkra, érdemes volt bemelegíteni izmainkat, mielőtt rejtekhelyeinkről előmerészkedve ugrottunk volna fel hatalmas zajt eredményezve. Az előszoba légteréből monotónia szökött a nappali helyiségébe a kislány téli holmijainak levetése által, ekkor Kedvesem, s én egymásba fűztük tekintetünket. Úgy szorítottuk egymás kezét, mintha pusztán életünk múlott volna rajta, ezáltal vékony ujjaim aránylag elsápadtak. Alsó ajkamat fehér fogsorom közé szorítva próbáltam felülkerekedni izgalmamon, mi több ürügyből fakadt. Szívem egy ütem mellőzése mellett tette le voksát, mikor lassú lépteket hallottam irányunkba közeledni. Minden egyes porcikámat felkészítettem a tarolásra, ezáltal arcizmaimmal is játékot űztek, kellően megmozgatva azokat a jövőbeni énekléshez.

- Gyere, Kincsem, keressük meg a zsírkrétákat! - szólította fel dédunokáját, ezzel burkolt parancsot adva ki a vendégek számára.

- Meglepetés! - egyetlen századmásodperc erejéig sem áldozva a hezitálás oltárán ugrottunk elő búvóhelyünkről, mintha pusztán egyetlen emberként mozgó tömeget testesítettünk volna meg.

Az egész helyiség az emberek ünneplő szavaitól zengett, melyhez társult Maeghan örömteli visításának melódiája is. Ujjaimmal továbbra is Harry-be kapaszkodtam, ki kézfejemet szájával azonos magasságba vonva hintett egy nedves csókot bőrömnek felületére, ekkor forró cseppeket fedezhettem fel csuklóm irányába csordogálni. Egyetlen kérdés felvetését sem tartottam indokoltnak, hiszen tudtam, éppen könnyeit eregette büszkeségében. A kis Királylány személyében elém táruló látványtól az engem éltető szerv szapora kalapálásba kezdett mellkasomnak bal felén, ugyanis szeplőktől ékes orcái elé emelte aprócska tenyereit, míg rubinjai elnyíltak egymástól megilletődöttségében. A tengerkék íriszek sugározta mérhetetlen öröm képe Szerelmem pilláin sűrűn sorakozó meleg gyöngyöket eredményezett, melyen reakciónak fokozásában a harsányan felszólalkozó vidám kacaj segédkezett.