Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

18. Fejezet (+18)

*Daenerys szemszöge*

- Mert most én parancsolok, Baby. - hajdani kedvesem magabiztosságának szemtanújaként olyasfajta tűz gyúlt bensőmben, mi helytelen cselekedetek megkísérlése ösztönzött, én mégsem léphettem eme vágyak teljesítésének érdekében.

- Mi ütött beléd? - tenyeremet nyomban orcájára simítottam, melyen a borotva vélhetően a mai reggel folyamán vándorolt végig, elpusztítva borostájának érdességét.

Érzéki érintésem hatására szemhéjai csodálatosan smaragd íriszei elé omlottak komótosan, sötétségbe vonva az említett ékköveket. Izmai megfeszültek tenyeremnek csekély súlya alatt, emellett légzésének ütemében is jelentős negatív változást véltem felfedezni, ahogy a tüdejéből kijutó meleg levegő a homlokomon húzódó bőrfelületet korbácsolta fel. Hosszú, fekete pilláinak vetületében a szálak árnyéka kecses táncot lejtett, színesítve arcának nyugtalan egyhangúságát. Forróságot ontó tenyere a lehető leglágyabban siklott fel oldalamon, ahol bézs színű kabátom anyagán át tapinthatta meg jobb mellemnek külső oldalát. Ugyan pajzsom makulátlanul végezte dolgát, tapintásainak áldozataként mégis pillangóknak milliói éledtek fel gyomromnak börtönében.

- A sarkamra állok végre. - felelte elhalóan az előbbi kérdésemre adható reakció gyanánt. - Ugyanis mi összetartozunk. - kijelentése folyamán felnyitotta szemeit, hogy feltérképezhesse csalódottságtól terhes vonásaimat.

- Bárcsak így lenne! - közvetlen tanúja lehettem, miként pilláimon egy-két súlyosabbnak megítélt könnycsepp állapodott meg. - Nyisd ki az ajtót, kérlek! - hüvelykujjammal megszeretgettem telten ívelt alsó ajkát, ezáltal tagomra nedves pusziknak sokaságát hintette. - A munkahelyemen várnak rám. - hangom elcsuklott, ezáltal torkom megköszörülésére vállalkoztam.

- Nem hagyhatsz itt! - kijelentése nyomatékosításaként homlokát sajátomnak döntötte. - Alex nem hozzád való. - állapította meg saját szemszögéből.

- Hol maradnak a leveledben leírtak? - tenyeremet a nyaka bal oldalán futó ütőérre simítva becézgettem bársonyosság jellemezte bőrét.

- Nem érdekel, mit írtam ott le, hiszen csupán egyetlen dolog igaz belőle. - bizonygatása folyamán érzékelhettem pecsétjét a két szemem közötti ösvényre címeződni.

- Mégpedig? - ujjaimmal a tarkóján növekedő fürtök erdejébe vándoroltam.

- Szeretlek.

***

Bokáim hófehér zászlajukat az ég felé emelve szándékoztak visszavonulót fújni testsúlyom megtartásának nehézkes feladatával szemben, ezáltal egyik kezemmel megkapaszkodtam azon lakásnak falában, mely előtt dideregve vesztegeltem. Az októberi időjárás hidegen csapódott neki vörösség uralta orcáimnak, melyen bőrfelületet kötött sálamnak melege alá rejtettem. Ujjaim csaknem jéggé dermedve ragaszkodtak azon masszív téglákhoz, melyeket hófehér érdes vakolat fedett. Ugyan percekkel ezelőtt keltettem harsány ricsajt az épület belsejében, mihelyst tenyeremmel a bejárati ajtó mellé épített csengőre feküdtem, válasz azonban azóta sem érkezett. Délután három óra tájban a felhők mögül sötétebb mennybolt tekintett ki London városára afféle sejtést ébresztve bennem, miszerint hamarosan éjszakai homály borul majd a környékre. Testem átfagyva ácsorgott a küszöb külső oldalán, habár vacogásomnak tényén tompított annak tudata, miszerint hamis rosszullétre hivatkozva szöktem el munkahelyemről eme lépések megkísérlésének érdekében.

Mielőtt túlságosan mélyre temetkezhettem volna lelkemnek bántalmaiban, melyeket elsőként bűntudatomnak feléledése eredményezett, a bejárati ajtó fém kilincse megmoccanni bizonyult előttem. A nyílászáró kitárulását megelőzően egy jellegzetes mély hang keltette szavak cirógatták meg fülkagylómat, ekkor félelem gyúlt szívemben, talán Angyalom nem egyedül tartózkodott otthonának magasba nyúló falai között. Torkát megköszörülte, továbbá tenyerét a kilincsen pihentette, habár a beeresztés lehetőségével nem ajándékozta meg egyénemet. Kezeimet elrejtettem hátam mögött hosszan elnyúló várakozásom során.