Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

24. Fejezet

Új otthonom kihaltság jellemezte folyosóján úgy sétáltam végig, mintha egy elítélt lettem volna, ki poros cellája felé haladt őrének égető tekintete alatt. Lábaimat nehezen emeltem a pusztán képzeletemben élő, mégis bokáimra erősített acélgolyók súlya alatt, míg a konyha megközelítésén fáradoztam munkahelyi egyenruhámban. A sötétzöld kötény csípőm köré kötődve zúdult le combjaim elé, zsebeiben kulcscsomómat, valamint két tiszta papír zsebkendőt takargatva. Talpaim felmelegítéséért kizárólag fekete zoknijaim feleltek, így alkalomadtán kelletlen borzongás suhant végig hátamon a hideg padlózat ostromától. Ujjaimmal éppen szőke fürtjeimnek dús erdejébe szántottam, mielőtt azokat egy rendezett lófarokban fogtam volna össze fejemnek felső szakaszán. Pár aprócska kóc meggátolta a tagok számára a könnyed mozgást, én mégsem voltam rest a szálakat meghúzva kötni egybe azokat.

Egy utolsó lépés keretében érhettem el célomig, mikor a konyha küszöbe előtt termettem. Nesztelenségem révén édesanyám, ki az egyik pult előtt tett-vett, nem szerezhetett tudomást jelenlétemről, ugyanis személyemhez viszonyítva oldalas pozitúrája közepette minden figyelmével az éppen felszelt zöldségeket tüntette ki. Itthoni öltözetéül egy piros póló, valamint nadrágjának fekete anyaga szolgált, melyen szövetek karcsúsítottak a nő molett testalkatán. Ujjai enyhe remegést produkálva adták tudtomra, mily zaklatottság is fűtötte fel anyu lelkét. Tekintetemnek súlyát saját magán érzékelve pillantott irányomba, ekkor barna szemöldökei tüstént egyetlen vonallá húzódtak. Tenyeremet az ajtófélfára vezettem, s torkom megköszörülése mellett határoztam. Készültem köszönteni őt kötelességeimnek elvégzése előtt, azonban ő még idejekorán szólásra nyitotta vékony ajkait.

- Édesem, nem kellene munkába indulnod? - a meglepettségnek nyomai vonásait terhelték.

- De, mindjárt hívok egy taxit. Az gyorsabban elvisz, mint a busz, ami megáll mindenhol. - magyaráztam, ellenben nem áldozhattam tovább a hezitálás oldalán. - Anyu... tudnánk beszélni néhány percet? - vetettem fel kérdésemet, félve az elkövetkezendő eszmecsere által leleplezett esetleges információktól. - Rövidre zárnám. - tettem hozzá, eközben kezeimet elrejtettem hátam mögött.

- Baj van, Daenerys? Alex zaklat téged? - aggodalma tüstént megmutatkozott ábrázatán, mikor zöld szemei hatalmasra kerekedtek ennek tetejében bőre hófehérré sápadt.

- Nem, dehogy. - ingattam fejemet hevesen. - Szerencsére, amióta kiköltöztem tegnap, nem keresett. Ígéretét tette, hogy nem is fog. - tájékoztattam.

- Akkor miről lenne szó? - látott hozzá ő a kérdések felvetéséhez.

- Igaz, hogy Jasper telefonon keresett téged? - tértem tüstént a tárgyra lelkem mielőbbi megnyugtatásnak reményében.

- Nem vele beszéltem. - mély sóhaja felszakadt tüdejéből, eközben a kezében pihenő konyharuhát a pult tetejére helyezte. - Az ügyvéd hívott fel, habár az Apádat illetően tanácskoztunk. - magyarázta csendesen.

- Ugye nem szabadul ki idő előtt? - szándékoztam visszanyelni sós könnyeimet.

Mielőtt bármiféle válasszal is megajándékozott volna, arcával a bézs színben pompázó csempeburkolat irányába tekintett, később smaragd szemei lecsukódtak. Barna, egészen lapockájának magaslatáig lezúduló tincsei között egy-két őszes egyedet pillantottam meg negyvenharmadik életévének tükrében. Az említett frizurát egy narancssárga gumi segítségével rögzítette tarkójának tájékán, nehogy a mai főzés során egyetlen hajszál is ételünkbe somfordáljon. Ujjaival görcsösen szorított rá a konyhapult masszív szélére, ezáltal körmei csaknem csikorgató impulzusok képében sértették fel dobhártyáimnak épségét. A nő harsány lélegzetvételei alapzajként funkcionáltak a konyha négy fala között, hébe-hóba torkának megköszörülésével fűszereződve.