Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

28. Fejezet

*Daenerys szemszöge*

A már ismerősként elkönyvelt utcában szedtem lábaimat, iparkodva mielőbb kimenekülni a novemberi időjárás okozta kellemetlen hidegből. Szabad kezemmel összébb vontam a felsőtestemre boruló kockás sál oltalmazó anyagát, mi vállaimat is védelmezően terítette be. Nyelvemmel végigszántottam alsó ajkamnak felszínén, melyen terület háztető cserepezéséhez hasonlóan szakadozott fel sérült bőröm formájában. Fogaimmal olykor a már elhalt hámsejteket csippentettem le, ezzel sebeket okozva a Harry csókjaiért vágyakozó rubinokon. Ugyan az érintett idegekben fájdalmat tapasztaltam, a sajgás mértéke mégsem hághatott azon idegességnek intenzitása felé, mi lelkemet sújtotta könyörtelenül. Nem szándékoztam időpontot egyeztetni egykori vőlegényemmel, mégis a férfi háza felé tartva óhajtottam elhozni otthonából minden tulajdonomat, mit hajdanán magam mögött kényszerültem hagyni sietségemben.

Mindössze néhány utcaszakasz választott el engem a célpontomként kijelölt épülettől, ellenben kapni próbáltam az alkalmon egy rendkívül őszinte üzenet megalkotásához. Ujjaim enyhén dideregve eredtek meg kabátom jobb zsebének mélyére, ahonnan szívélyesen halásztam elő valamelyest hidegnek bizonyuló telefonomat. A készülék képernyője tüstént felvillanhatott mozdulataim által, mielőtt a megfelelő alkalmazás megnyitása mellett tettem le voksomat. Háttérképemet momentán kizárólag egy-két szál virág testesítette meg némi tavaszias hangulat keltésének reményében, hiszen nem szándékoztam többé Alex-szet tüntetni ki e kiváltságnak súlyával. Szerelmem nevét fürgén kerestem ki, nehogy elszaladjanak fejem felett a percek, majd a megelevenedő klaviatúra karakterei között vándoroltattam vékony, s fázó tagjaimat. Amily gyorsan csak módomban állt, begépeltem a rövidke levelet, később a küldés gomb megnyomása felé mutattam hajlandóságot, át sem olvasva szavaimat.

"Mind a kettőtöknek mesés reggelt kívánok, Hercegem! Szeretlek. - D"

Az üzenet továbbítását szapora lépteim kísérték. Barna íriszeimmel - melyekben intenzíven élhetett a smaragd egy igen élénk árnyalata - körbetekintettem az általam feltérképezett utcaszakaszon, szándékozva elkerülni bármiféle ütközés megejtését is egy részemről idegennek vélt emberrel. Telefonomat tenyeremnek biztonságába zártam, mielőtt azt visszajuttattam volna a zsebem felkínálta sértetlen menedékbe. Ujjaimmal a vállamra nehezülő táska pántjában kapaszkodtam meg, mintha egy szakaszék szélén állva pusztán a műbőrrel borított anyagban lelhettem volna biztos kapaszkodóra. Annak tudatában, éppen ebédszünetemet pazaroltam valamikori otthonomnak meglátogatására, nem állt módomban áldozni a habozás oltárán. Amily mértékben csak izmaim el tudták viselni, szinte szaladtam. A bárból történő késői távozás nyomán minden éppen indulni készülő tömegközlekedési eszközt lekéshettem, ellenben pénztárcámban nem rejtőzött elegendő címlet egy ily hosszú taxis út kifizetéséhez. Egyetlen választásom maradt csupán, a sebes rohanás.

Szőke fürtjeim felszálltak vállamról, hogy az engem szemből érő szél szárnyán utazgathassanak önfeledten, ebből fakadóan hófehér fülkagylóimat a hideg levegő sújtottam. Szabad ujjaim olykor-olykor megmasszírozták az ékszerektől túlzsúfolt testfelületeket, felélénkítve vérkeringésemet, holott foganatját nem érzékelhettem igyekezetemnek. Szívem egy ütem mellőzése mellett tehette le voksát, mikor kabátom rekeszeinek egyikében rezgő impulzusra figyeltem fel. Bármiféle tétlenkedés nélkül kaparintottam meg mobiltelefonomat, mi reményeim szerint a Kedvesem felől érkező üzenet értesítését foglalta magába. Cselekedeteimnek eredményeként első sorban pusztán a fekete képernyővel találkozhattak össze ékköveim, mégis felcsillant szemem az izgalomtól. Amint a biztonsági kód beírását végeztem, máris megjelenhettek előttem az Angyal lelkesítő sorai.

"Csodálatos reggelt! Nagyon hiányzol, Édes. Szeretlek... mindennél jobban. H"

A férfi válaszát megalkotó szavak láttán szívemben afféle forróság indult útnak benső zsigereimnek feltérképezése végett, melynek örömest estem áldozatául. Minden porcikámban hatalmas fokú boldogság, emellett elégedettség tüze tombolt, ellenben továbbra sem érezhettem diadalittas állapotot egészen addig, míg magamhoz nem ölelhettem életem értelmét, Harry Styles-t. A Maggie életében fennálló állandóság marasztalása okán nem adódott lehetőségem oly sűrűn találkozni Harry-vel, mint ahogyan én azt igényeltem volna, holott cseppet sem bántam e tempót, míg a kis Manócska lelkének nyugalmát kívántuk előtérbe helyezni. Mindössze születésnapján adódott eddig találkoznom vele a napokban, ahogyan Szerelmemmel is, ebből fakadóan kellően kiéheztem már egy meleg ölelésre, mit kizárólag az Angyal adhatott meg nekem. Bármily mértékű szenvedés is ostromolta szívemet a kettőnk között kiépült távolságtól, a kis Maeghan boldogsága a világ összes kincsénél is fontosabb volt a számunkra.