Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

1. Fejezet

*Daenerys Becker szemszöge*

Az égbe nyúló épületek között elsuhanó szél fekete tónusú, ellenben az eme harmóniát készségesen megtörő színes szívecskékkel kidekorált esernyőm alá szállva készült kitekerni azt erősen tartó ujjaim közül, amily erőteljes támadó impulzusból adódóan karommal leeresztettem azt fejem fölül. Riadt cselekedetemnek hála a termetes cseppekben hulló eső szőke loknijaim eláztatása felé mutatott hajlandóságot, hűvösen száguldva végig fedetlen kézfejeimen. A védelmezésemre kelő tárgyat néhány rázás kíséretében próbáltam eredeti helyére állítani, azonban annak merevítőit kellően megtépázták a vihar fuvallatai. Ajkaim közül szitokszavak sokasága osont ki a külvilág zajába, holott eme kifejezések eltompultak a mellettem elszáguldó járművek ricsajaihoz mérten.

- Egész héten nem esett, bezzeg most... - mindössze eme befejezetlen mondattal kívántam megdorgálni a felettünk megtelepedő cseppet sem kedvező időjárást. - Nagyon szeretlek, Édes, amiért pont ma küldtél el az antikváriumba. - társalogtam vőlegényemmel, ki vélhetően momentán is otthonunk melegében pihent, mielőtt kötelezettséginek eleget téve indult volna munkájának nagy útjára.

Lábaim oly sietős iramban haladtak előre az emberek kihaltságától elcsendesült utcán, mintha egy idegen eredt volna nyomomba a fejemre zuhanó méretes esőcseppek képében. Fekete mokaszinjaim melegítette talpaim ütemes morajt keltve visszhangzottak az üzletek, ugyanakkor étkezdék között, az épületekben biztonságra lelő személyek tekintetét mágneshez hasonló módon vonzva alakomra. Szabad ujjaim bőszen szántottak fürtjeimnek erdejébe, amily szálak hátamnak, valamint karjaimnak mentén szállították végig a jéghideg eső gyöngyeit. Egyetlen vonallá préselt ajkaim egy gondterheltségtől felfűtött sóhajnak kínáltak menekülőutat, mielőtt megtorpanni kényszerültek a két közlekedési lámpát összekötő gyalogosátkelő egyik oldalán.

- Nagyszerű. - mormoltam alig hallhatóan, továbbra is a csapadék martalékává válva.

Jobb lábam türelmetlenségemről tanúskodva dobolt az aszfalton az elmémben képződő dallam ritmusát szigorúan követve. Kezemet a villanypózna oldalára vezetve szándékoztam rászorítani a masszív fémanyagra, viszont eme megmozdulásom sem segédkezett elterelni figyelmemet azon víztócsáról, mi lábbelimben áztatta mindössze titokzoknim fedte bőrömet. A hűs tavacskának fejében gerincem vonalán kellemetlen borzongás suhant végig, ennek tetejében egész voltom a fázó didergés áldozatává lett. Ujjaimmal erőteljes fogságba zártam eltört esernyőmet, noha annak a jövőben már akarva sem vethettem hasznát.

Jobb vállam felől léptek zaját érzékeltem, ellenben nem szándékoztam figyelmemmel kitüntetni a mellettem megtorpanó személyt. Fölém magasodó alakja aligha teremthetett néhány centiméternyi távolságot kettőnk között, ezáltal magánszférámban tapasztaltam testének kellemetlen, továbbá alkoholnak bűzétől átitatott melegét. Szaglószervemet szemmel alig érzékelhető módon mozgattam meg, iparkodva mielőbb kiűzni orromból a szeszes impulzusokat, viszont megmozdulásomnak nem termett meg édes gyümölcse, ugyanis a férfi beljebb tántorgott személyes teremben.

Mintha az égi hatalmak képében hallgató fülekre leltek volna néma imáim, a közlekedési lámpa vörös fénye váratlanul zöld színátmenettel gazdagodva tette lehetővé diszkrét menekülésem megejtését. Az útpadkáról elővigyázatosan lelépve szeltem az előttem álló métereket, törekedve elkerülni a vélhetően illuminált állapotba kerülő illető közelségét. Ahogy íriszeimmel a távolba meredtem, megpillanthattam az antikvárium épületének egészen egekbe magasodó sötétvörös ajtaját, továbbá a repedésekkel dúsított betonlépcső szabályos fokait. Akárcsak egy születésnapi partinak közegére, úgy vágytam a hajdani holmikon megtelepedő dohos por illatára annak tudatában, talán így megmenekülhettem az eső ostorozása elől.