Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

56. Fejezet

*Harry szemszöge*

A lakásban visszafogott beszédnek moraja hallatszott a televízióban közvetített mese karaktereinek csevejéből adódóan, melyen szavakat akarva sem lettem volna képes kihallani tompán érzékelő füleimmel. Amennyiben időérzékem nem űzött gúnyos játékot velem, alig tíz perce ébredhettem fel, mielőtt a földszinti mosdóhelyiséget nem jelöltem ki friss célpontom gyanánt a szemeimre hulló, s egyre csak hívogató álmoknak elűzése érdekében. A ház falain ketyegő óráknak nagymutatói éppen áthaladhattak a hetes számon, mégis a januári szokásokhoz híven aligha észlelhettem még odakint a hatalmas Napnak gyenge erejét, miként az a hófedte tájra vetítette halovány sugarait. A hópelyhek azonmód, mihelyst földet értek, a halálba veszve olvadtak el, latyaknak takaróját terítve el az aszfalton, továbbá füves területeken.

A fürdőszoba hófehér szekrényéhez tartozó tükörben alaposan vettem górcső alá saját vonásaimnak mását, ügyelve fogaim minél alaposabb megmosására. A mennyezeten időző villany narancssárgás fényével lehelt életet a négy fal közötti szűkös térbe, megvilágítva egész lényemet. A számban marasztalt rózsaszín kefe szüntelenül vándorolt előre, később hátra, majd jobbra, s balra csuklómnak laza mozdulataiból eredően. Ajkaimnak sarkában némi kékes paszta állapodott meg, mentolos fűszerezésével bizsergetve valamelyest sápadt bőrömet. Smaragd ékköveim aprólékosan térképezték fel minden aprócska porcikámat, ezáltal nem tudta elkerülni figyelmemet a tény, látószerveim alatt méretes táskák húzódtak meg, erőteljes lila tónusban tündökölve, továbbá orromnak árnyékában bajuszkezdeményem látott hozzá a növekedéshez. Barna fürtjeim úgy terültek el fejem tetején, akár egy szél által megtépázott elhagyatott madárfészek, így loknijaim előtt egy kicsiny hajcsat formájában állítottam gátat, azokat homlokom felett tömörítve össze. Felsőtestemnek meztelenségéből fakadóan fáztam, holott nem óhajtottam magamra ölteni semmiféle más ruhadarabot.

- Ne tudom, Csillagom, de mindjárt megkeresem. - Múzsámnak vékony, szeretettel tarkított hangja a folyosó iránybából csiklandozta meg füleimet. - Megkérdezem Apát, talán ő emlékszik, hová tetted. - amint e mondat felhangzott, a világ leggyönyörűbb nője tette be kecses lábait a küszöbön, amily testrészek saját szürke melegítőmnek melegébe burkolóztak.

A tükrön át bal vállam felett sandítottam el az egyénemhez mérten alacsony illetőre, kinek reggeli álmosságtól elnehezült vonásait tökéletesnek ítéltem meg. Szőke frizurája hátára omlott aránylag borzosan, keretezve - várandósságából adódóan - egyre csak formásodó orcáit. A tegnap este folyamán közös gardróbunkból előhalászott fehér atléta lenge, egyben áttetsző szabással rendelkezve villantotta meg számomra azon ezüstékszert, mi Kedvesem jobb mellbimbójában tündökölt már hosszan elnyúló esztendők óta. Keblein huzamosabb ideig marasztaltam íriszeimet, iparkodva betelni a látvánnyal, mi fenségesen tárult elém. A fedetlen lábfejek tulajdonosa, mintha ott sem tartózkodtam volna köreiben, tekintett körbe a helyiségben, kislányomnak holmiját keresve, némi aggodalomnak biztosítva helyet zöldes ékköveiben. Egyik tenyerét a szerelmünk gyümölcsét védelmező hasfalon időztette, cirógatva a területet, így én önkénytelenül is felfelé görbítettem ajkaimat fogkefém körül. A szennyestartó mögé finoman kukucskált be, később annak belsejébe is bepillantást nyert.

- Mit keresel? - mindössze két szót alkottam meg, azok mégis jelentősen torzultak a fogaim közé szorított kefe révén.

- Tegnap állítólag kimostam Maggie halacskás pólóját. Úgy emlékeztem, végül ki lett teregetve, viszont sehol sem találom. - fejét ingatta, továbbra is eltulajdonítva tőlem ékköveinek súlyát.

- A vasalásra váró ruhák között is néztétek? - a beszédemet gátoló eszközt kiemeltem rubinjaim közül, később a mosdókagylóba köptem a már felhígult fogkrémet.