Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

70. Fejezet

Szemeimmel homlokom irányába tekintve pillantottam rá a nappali falán ketyegő fehér keretű órára, ekkor értesültem arról, a mutatók alig érhették el a reggel fél nyolcat, én mégis a kanapén pihentem. Igyekeztem a lehető legtovább maradni meg takaróm alatt, Életemnek két legfontosabb hölgyét ölelve testemhez, noha szükségleteim magukkal rángatva űztek ki a kényelmes matracról. Amint az álmosság fátyla lehullott íriszeimről, máris a konyhában kötöttem ki, nem pusztán egyénemnek, de menyasszonyomnak is finom italt készítve. Ugyan ébresztővel nem próbálta meg kicsalogatni magát álmainak andalító földjéről, ám - mint minden hétvégi reggelen - momentán is korai kelésére készültem. Ujjaim között egy fém kanálnak nyelét szorongatva kevertem meg tejet nélkülöző meleg frissítőmet, szabad kezemmel ölelve körbe a pezsdítő bögrét. Amennyiben munkahelyemen tartózkodtam volna, a porcelánt egyszerű papírpohár váltotta volna fel, benne gép által elkészített pocsék löttyel, noha momentán igyekeztem kellőképpen fejet hajtani beígért rituálém előtt.

Bal lábamat egészen hasamig vontam fel, telefonomnak térdkalácsom felületén kínálva némileg ingatag nyugágyat. A készülék képernyője megvilágította a helyiséget, mely aligha élvezhette még ki a Napnak sugarait. Egyre csak a márciusban gyalogolva a nappalok melegebben köszöntöttek bennünket, s a mennyboltot uraló égitest is hamarabb foglalta el helyét hajnalonta, a hőmérsékletben mégsem fedeztem fel pozitív változást. A szüntelenül süvítő szél szüntelenül hálószobánknak redőnyét kínozta, éjszakai óráinkban zargatva meg a horkolásommal egybeolvadt csendességet. Minden porcikámat fáradtság sújtotta, oly régen adódott néhány szabad percem, melyet kizárólag saját kényeztetésemre fordíthattam. Bögrémet nyugalmasan emeltem el számig, belekortyolva a fekete nedűbe, ekkor orrom alatt húzódó dús bajszom teámnak gőzétől nyirkosodott meg. Korábban rendkívül szívesen folyamodtam volna arcomnak teljes körű megborotválásához, ám Szívem Hölgye afféle imádattal fordult mindössze néhány hete beújított szőrzetem felé, melynek által magam is megszerettem azt.

- Nincs semmi baj! - harsány sóhajtozásnak zaja csapta meg füleimet a folyosó irányából, ezáltal szemöldökeimet nyomban összeráncoltam. - Mindjárt jobb lesz, és újra felállhatsz, Daeni. - a vékony hang remegett, akár a kocsonya.

Amily mértékben csak képes voltam, előrehajoltam ülő pozitúrámban, igyekezve mielőbb lehelyezni innivalómat az alacsony dohányzóasztalra. Feladatomat elvégezve tápászkodtam fel a heverőről, eddig térdemen pihenő telefonomat hanyagul ejtve a szófa párnájára. Kizárólag egy szürke melegítő fedte testemet mozgásra motiválva indultam meg a helyiség ajtót nélkülöző kerete felé, értesülni óhajtva a tőlem pusztán pár méterre felzendülő hangok eredetéről. Alig igényelhetett pár lépést célomnak elérése, máris egy gyengélkedő nőt szemeltem ki magamnak hálószobánk nyílászárója mellett. Hátával a masszív falnak dőlve ücsörgött a hajópadlón, lábait egyenesen nyújtva ki a fürdőszoba irányába. Mezítelen talpai a szemközti téglákat csaknem elérve időztek, mindeközben tenyereit gyönyörű pocakján időztette el. Ugyan jókora távolság képezett gátat közöttünk, orcáinak meglepő sápadtsága mégis aggodalomnak lángját csiholta bennem, éhező gyomromat görcsbe rántva. Tarkóját a kék falfestékhez hajtotta, lehunyt szemeivel tekintve a hófehér mennyezet felé, melynek sarkában pókháló éktelenkedett. Mellkasa rendezetlen ütemben emelkedve, majd lesüllyedve próbált arról tájékoztatni, lélegzetvételeiben nehézségeket fedezett fel.

- Édes, mi a baj? - kérdésem alig hangzott fel, tüstént szaladva csökkentettem le a bennünket egymástól elválasztó űrt.

- Lement a vérnyomásom, és nagyon szédülök. - felelt bágyadtan, meg sem tisztelve íriszeinek súlyával. - Féltem, elájulok, ezért ültem le. - zihált, mintha kilométereket futott volna le az imént.