Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

68. Fejezet

"Milyen bugyi van rajtad?"

A Scott-tól származó kérdés hallatán tüdőm tüstént kitaszította magából a legparányibb oxigént is, ezáltal váratlan fuldoklásba kezdtem. Szervezetemet fájdalom érte száraz köhögésem áldozataként, ezáltal tenyeremet mellkasomra simítva óhajtottam mielőbb enyhíteni szenvedésemen. Szívem oly heves zakatoláshoz látott, bordacsontjaimat csaknem összezúzva tört ki menedékéből, ennek tetejében gyomrom egy kisebb borsónak méretét öltötte magára. Ugyan nem tartogattam magamnál vérnyomásmérőt, ellenben sejtéseim szilárd alapokon nyugodtak, miszerint pulzusom egészen az egekbe szökött. Alkalmam sem adódott elraktározni a kérdés sugallta tényeket, máris nehéz fába vágva fejszémet küzdöttem szervezetem tiltakozásával szemben. Váratlanul sem köpni, sem nyelni nem voltam képes. Szerelmem kezei orcáimra lelve törekedtek segíteni rajtam, ámbátor én tagjait eltolva magamtól nyeltem egy hatalmasat. Íriszeimet a kelletlen impulzus nyomán préseltem pusztán két keskeny vonallá, majd megköszörültem torkomat.

- Tessék? - higgadtságot színleltem, azonban hangomnak reszelősségétől magam is összerezzentem.

- Mielőtt dühöngeni kezdenél, félreérted a helyzetet. - mentegetőzése során emelte maga elé tagjait.

- Hát, szerintem a milyen bugyi van rajtad kérdés elég egyértelmű. - a nyugodt lelki állapot színlelése lehetetlennek tetszett, így felemeltem hangomat. - Én sosem kérdeztem meg senkitől, hacsak nem voltam rá kíváncsi. - bár a lány továbbra is ölemben gubbasztott, én mégis őrült dühvel pillantottam le az ártatlan vonásokra.

- Édesem, ez tényleg nem az, aminek látszik. - kobakjának ingatása során látott hozzá melleimnek cirógatásához. - De ha az is lenne, szerinted megmondanám neki valaha is? - ajkai sajátjaimra nyomódtak finom csókja erejéig, én ennek dacára sem viszonoztam őszinteségből fakadó gesztusát. - Olvasd el a beszélgetésünket, kérlek! - látván, megmakacsoltam magam, könyörgésbe kezdett.

- Hogy tovább fájdítsam a szívemet? Na még mit nem. - akár egy sértődött gyerek, úgy fordítottam el fejemet.

- Olvasd el, vagy kimegyek azon az ajtón és sohasem jövök vissza! - afféle megingathatatlan komolysággal szólt, mint még soha. - Csinálsz a gyerekeddel, amit akarsz. - kezét egyre méretesebb pocakjára simította, igazolva szavait.

Zsörtölődve ugyan, de kiszabadítottam ujjai közül ama készüléket, melynek képernyője élénken világított. Íriszeimmel futólag felmértem a mappák rejtette képeket, ekkor saját személyem mosolytól ékes arcával találhattam szembe magam csaknem száz alkalommal. Sosem kételkedtem volna Kedvesemnek hűségében, ám újdonsült barátját már napjainkban sem voltam képes őszintén tolerálni. A felső menüt lenyitottam hüvelykujjammal, majd a férfi üzenetét kijelölve fészkeltem be figyelmemet csevejüknek hosszú ablakába. Egész mai beszélgetésük elém tárult, mintha rám is tartoztak volna ama társalgások, melyeket egymás között vitattak meg. Daenerys tekintetét mindvégig zaklatott vonásaimon érzékeltem, ami nem várt nyomást helyezett vállamra. Kezei hasamat édesgették, lelkében viszont harag gyúlt felém csökönyösségemnek jóvoltából. Tüdőmet mély levegővel lakattam jól, és hozzáláttam beszélgetésük hangos felolvasásához.

"Jól emlékszem, egy bárban dolgoztál ezelőtt?"

"Igen. Több évet. -D"

"Te biztos hallottál már béna csajozós dumákat... mondj párat!"

"Kérlek, mondd, hogy nem ezzel szeretnéd felszedni Heather-t a kávézóban! -D"

"DEHOGY, pont ezt szeretném elkerülni. :"D"