Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

37. Fejezet

- Alex, te vagy az? - hangom a megszokottnál is reszelősebben csengett, ezáltal enyhén összeszűkült torkomat megköszörültem.

A férfi részéről nem érkezett semmi szavakban kifejezett válasz, mi igazolta volna, sejtésemmel helyes úton tapogatóztam, azonban az erős vonásokra vetülő Hold fehér fénye alatt megmutatkozott számomra minden érzelem, mi ábrázatát terhelte. Egy mély sóhajt eresztett ki tüdejéből, ekkor személyemnél magasabb alakja daliásabban tornyosult felém azon egy méternyi távolság során, mi kettőnk közé éktelenkedett. Ama keze, mely továbbra is a fehér, egyben vaskos borítékot rejtette, teste mellé ereszkedett le, csendes zörgésével kontárkodva be a nesztelenség izzasztó munkájába. Szemhéjai elfedték előlem sötét íriszeit, továbbá állkapcsa is megfeszült. Le sem tagadhatta volna, miféle névvel ajándékozták meg szülei, nyomban ráeszméltem, Daenerys hajdani vőlegénye iparkodott lekenyerezni.

- Csak vedd el a pénzt, és tekintsük meg sem történtnek a dolgot! - erősködése során termett közvetlenül előttem, később mellkasomnak taszította a köteget szövetkabátom anyagán át.

- Mégis miért fogadnám el? - makacs voltom tüstént a felszínre kívánkozott.

- Tőled származik a pénz, amit Daenerys adott nekem, igaz? - felvetett kérdésére nem óhajtottam felelni.

A bordacsontjaim védelmét élvező szerv véremnek sebes pumpálását végezte, munkája monoton lüktetésének dallamait száműzve dobhártyáim közelébe. Tüdőm teljes térfogatát a kintről származó friss, egyben hűs oxigénnel töltöttem meg, noha lelkem bántalmainak enyhítése felett akarva sem voltam képes kezeskedni. Tagjaim enyhe remegésnek elszenvedőiként szántottak azon barna hajzuhatagnak erdejébe, melyek némi nedvességre vágytak hajmosásom mielőbbi megejtésének reményében. Egy lépés megkísérlésével teremtett űrt kettőnk között, továbbra is elnapolva bármiféle hangok által képzett válasz kifejtését, ekkor Alex tekintete meglepően nehéz súlyt helyezett vállamra, miként óhajtott szellemi lényembe látva információkhoz jutni.

A szél váratlanul támadt fel a mindössze kettő jármű által használatba vett parkolóban, ekkor nyakamnak bal oldalsó szegletén borzongás suhant végig. Ujjaimmal megkaparintottam a felsőtestemet fedő ködmönnek anyagát, összébb húzva azt magamon, noha szabad kéz már nem állt rendelkezésemre a homlokomra omló loknik eltűrése érdekében. A velem szemben csaknem szoborhoz hasonló módon időző férfi dús, egyben valamelyest vastag szemöldökei egészen homlokának felső szakaszáig emelkedtek, demonstrálva, egyre csak elvesztette türelmét a felőlem érkező reakciók után esedező haszontalan percekben. Torkának megköszörülésével kimondatlanul is valamiféle cselekedet elvégzésére ösztökélt, így nem habozhattam tovább.

- Pénz? - pusztán ennyit nyögtem ki mélyen, egyértelműen elárulva, ködösítettem.

- Légyszi, ne nézz hülyének! - szólított fel enyhe ingerülettel hangjában. - Nem ismerlek, de tudom, tehetséges vagy, illetve biztosan egy nagyszerű ember, ha Daenerys TÉGED választott. - személyem nyomatékosításával utalt arra, ő nem bizonyult elégnek Szerelmem számára. - Elvetted tőlem a menyasszonyomat, ezek után őszinteséget érdemlek. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. - Te adtad neki, hogy törleszteni tudjon? - kérdése éles késként hasított belém annak tényétől, talán éppen most kényszerültem hátba szúrni Szívem hölgyét.

- Arról napokig vitázhatnánk, ki vette el kitől. - motyogtam, hangom talán el is tompult a szellő szárnyán lovagolva.

- Sosem engedhetné meg magának, hogy ekkora összeget összegyűjtsön, főleg nem két rövidke hét alatt. - taglalta meglátását. - A tiéd, igaz? - nyújtotta felém a borítékot, mi régóta hevert csípője oldalán.