Elkötelezve ("Fiatal" című könyv folytatása)

69. Fejezet

*Harry szemszöge*

A zuhanyrózsából kicsobogó víz zaján merőben tompított a kabin üvegezett fala, amin vastag páraréteg telepedett meg. Akármily módon tekintettem oldalam felé, képtelen voltam átlátni az említett pajzson, arról kívánva tájékozódni, odakint megjelentek-e már a Nap első sugarai. Mai reggelemnek menettervébe egyetlen másodpercnyi tusolást sem iktattam be korábban, ám oly fáradtság gyötört, kávé hiányában más utat kellett válasszak bágyadtságom elűzésére. Ujjaimmal teljes mértékig ázott fürtjeim közé szántottam, vaníliás esszenciát felölelő samponomnak utolsó maradványait is eltávolítva a loknik tömkelege közül. Utolsó zuhanyzásomnak emlékei nyomban felelevenedtek elmémben, mikor újdonsült Menyasszonyomnak törékeny testét tarthattam karjaim között, szenvedélyesen rabolva rá csábító ajkaira. Annak puszta gondolata, hogyan simult bőre sajátomnak, délebbi tájaimba tódította véremet, viszont momentán nem adódott időm kielégíteni vágyaimat, bármily mértékben is szenvedtem. Tenyerem egy pillanat erejéig nyakamra siklott, letisztítva onnan az esetlegesen odacsepegő sampont, ám ekkor múltamnak képei elevenedtek fel szemhéjaimnak vásznán.

*Visszaemlékezés*

Kocsonyához hasonló remegést produkáló ujjaim úgy ölelték körbe telefonomnak rózsaszín tokját, mintha életem múlott volna annak közelségén. Tüdőm egyre nehezebben fogadta magába a légcsövemen át beszaladó oxigént, amiből adódóan harsány zihálásnak keretében zajosítottam be a földszinti folyosót. A hajópadló afféle kényelmetlen fekhelyként szolgált reszkető izmaim alatt, melyet aligha toleráltam, azonban mérhetetlen szenvedésem nyomán ezt nyilvánítottam volna ki legkisebb gondom gyanánt. A szemeim ontotta sűrű könnyek a faanyagra hullva áztatták el azt, olykor orcáimat nedvesítve be. Orrom hegyével a parkettát érintettem, erőtlenül terülve el a földön, akár egy magára hagyott plüssállat a gyerekszoba falai között. Íriszeim elé homály vetette leplét, míg a saját ereimből kiszivárgó vércseppeknek szenteltem minden figyelmemet.

Fogaim közé fájdalmasan szorítottam be alsó ajkamat, annak húsát kínozva meg az éles kövekkel. Ugyan nyelvem hegyén éreztem a vörös folyadéknak vasas aromáját, mégsem tulajdonítottam kimagasló jelentőséget az impulzusnak. Bal térdemet hasamig vontam fel, hagyva, hogy gyötrelmemnek hangot adva itassam ennél is intenzívebben az egereket. A ház momentán már üresen időzött, szeretetet, törődést, s életet mellőzve. Mindössze keserves sírásomnak fülsüketítő ricsaja távozott visszhang formájában a konyha kitárt ablakán át, melyen erőkifejtésnek hála a nyakamon ejtett vágásba fájú tűknek milliói nyilalltak. Lelkemet csaknem kileheltem, oly mély sóhajt eresztve eszméltem rá, miféle jövő is várt rám a történtek után. Pusztán momentán tudatosult bennem a tény, mit vesztettem el talán örökre. Az azóta is fülemhez szorított mobil túloldaláról érkező csengések monotóniája megszűnt létezni, helyét egy férfi hangja váltotta fel.

- Helló, Haver! - köszöntött barátom, holott én máris meggátoltam őt beszéde kiterjesztésében.

- Elment, Todd. Daeni elment. - zokogásom fuldoklásban teljesedett ki, ahogy körmeimmel a padlózatba martam.

- Hogy érted, hogy elment? - hangja zavartságot rejtett. - Hová? És mikor jön vissza? - faggatott értetlenül.

- Az apja elvitte őt tőlem. - szemeimet két keskeny vonallá préselve kényszerítettem ki könnyeimet. - Elment, örökre. - fejemet lemondóan csóváltam meg.

- Átmegyek hozzád. Tarts ki, Harry, Daenerys-ért! - a lány neve hallatán szűkült össze torkom.

Alkalmam sem adódott bármiféle válasszal megajándékozni az illetőt, máris bontotta hívásomat. Kezemből erőtlenül ejtettem ki a készüléket, majd a nyakamon húzódó sebhez eredt meg reszkető tagom. Amint ujjbegyeimmel érintettem az alig néhány órája szerzett vágást, gerincem vonalán kellemetlen borzongásnak szele szántott végig. Ajkaim szélesen nyíltak el egymástól, gyötrődésemnek adva hangot harsány nyögések, vagy épp nyöszörgések formájában. Váratlanul sandítottam csuklómra. Egy piros hajgumi ölelte közre a területet, melyet korábban még Szerelmem hajából szabadítottam ki, hagyva szárnyalni mesés loknijait. Az anyagon egyetlen hajszál telepedett meg, kellően a rugalmas textília köré gabalyodva. Magamat megszabadítva a tárgytól akasztottam ujjaimra, mielőtt a földre dobva azt határoztam a feltápászkodás mellett.