7 nap és 7 hét | 18+

1. nap / 1

 Kulcscsörgés hangjaira ébredtem és átfordultam a jobb oldalamra. Félálomban arra gondoltam, hogy tök jó, hogy végre hazaért de miért nem tud egy kicsit halkabb lenni? Feloldottam a telefonomat, ami az éjjeliszekrényen töltődött és még csak éjjel egy óra volt. A kedvenc kinyúlt Miki egeres pólómban voltam és egy francia bugyiba. Nyújtóztam egyet és befészkeltem magam még jobban a párnámba. Lépéseket hallottam, ahogy közelednek és ezután az ágy süllyedését éreztem. Hátra sem fordultam és csukott szemmel, kómás hangon megszólaltam.

– Hogyhogy ilyen korán hazaértél, Kicsim?

A hideg kezét körém fonta és magához húzott. Éreztem a nyakamon a meleg sóhajtását.

– Siettem hozzád! – válaszolta egy mély hang és még jobban magához szorított.

Kipattant a szemem mert ez nem a férjem hangja volt de mire végig futott rajtam a felismerés, már a számra is szorított egy rongyot, amitől egy percen belül elsötétedett minden.

Kábán ébredeztem és egy pillanatra megnyugodtam, hogy a saját ágyamban vagyok. Rettentő szomjúságot éreztem és már nyúltam is a pohár vízhez az éjjeliszekrényemen. Lehúztam az egészet, amikor belém nyilallt a tudat, hogy én sosem iszom üvegpohárból. Mindenki tudja, hogy van egy fél literes plexi mérőpoharam és már évek óta csak abból iszom. Oké... ez még nem akkora tragédia. Teljesen meglehet magyarázni de a gombóc a gyomromban nem akart elmúlni és ennek hatására teljesen kitisztul az elmém. Rendesen felültem és akkor láttam meg, hogy nem a kedvenc pólómban vagyok, hanem egy roppant szexi de pont annyira kényelmetlen fehérneműben és a csuklóimon, bokáimon egy szélesebb pánt volt rám lakatolva. Pánikszerűen próbáltam kibujtatni a kezemet, aztán lerángatni de ezzel csak azt értem, hogy megfájdult a karom. Még az ágy szélén ültem és a telefonom felé kaptam de nem volt a helyén. Megütötte a fülemet a kinti zajok. A szívem elkezdett hevesebben verni és a vérnyomásom már az eget súrolta. Felkaptam a köntösömet és az ajtóhoz léptem, csak a menekülésen járt az eszem. Lassan és a lehető leghalkabban kinyitottam az ajtót és kilestem rajta. Rögtön megpillantottam Őt és ahogy összetalálkozott a tekintetünk, a hozzátartozó mély hangján hozzám szólt.

– Gyere ki! – utasított ellentmondást nem tűrően.

A szívem dübörgése zengett a fülembe de erőt vettem magamon és kiléptem az ajtón. Ott ült a mi mahagóni ebédlőasztalunknál, a kedvenc vörös bársony székemen és önelégülten vigyorgott. Lefagytam és csak bámulni tudtam rá. Sötét szemei teljesen őrültek voltak, a nyakáig érő sötét haja csapzottan állt és mintha az arcán élénk piros vér folyna végig...

Megnyalta az ujját és ő is engem nézett. Ettől teljesen kiszáradt a szám és muszáj volt nyelnem egy hatalmasat. Egy fájdalmas nyögés, rántott ki ebből a dermedtségből és odakaptam a fejem ahonnan a hangot hallottam. Tommy, a férjem térdelt kicsit arrébb és teljesen véres volt. Kezei előre össze voltak kötözve és látszott rajta, hogy már gyenge és alig bír az eszméleténél maradni.

– Amíg vártunk Rád kicsit unatkoztam. – mondta vérfagyasztó nyugodtsággal az ismeretlen.

Ijedtembe Tommy felé indultam de még kettőt sem léptem, mire rám üvöltött.

– Állj meg! – megtorpantam és zihálva ránéztem. Nem tudom milyen arcot vághattam de legbelül halálra voltam rémülve. Reszkettem és kezdtem felfogni mi is történik épp. Azt hiszem erre most rábasztunk, ezt nem fogjuk élve megúszni, az is biztos! Amikor ez így tudatosult bennem, könnyek gyűltek a szemembe de nem, nem sírhatok. Nem fogom neki megadni azt az élvezetet, hogy sírok, kiabálok és könyörgök. Méltósággal és remélem egy hang nélkül fogom itt hagyni ezt a világot.