7 nap és 7 hét | 18+

1. nap / 8

Elkezdett vigyorogni mert már tudta mi következik és kiélvezte minden pillanatát, ahogy a kezembe vettem a szerszámát és átmostam a szivaccsal. Ebben csak egy pozitív dolog van, legalább biztosra tudom, hogy idén már fürdött.

Figyelte, ahogy csinálom és kéjes örömöt láttam az arcán, elégedett volt ahogy tartom őt a kezembe. Megforgattam a szemeimet és még átmostam a combját és kiejtettem a kezemből a szivacsot, aztán arrébb sétáltam és csak imádkozni tudtam, hogy ne nyúljon utánam.

Nyitva hagytam az ajtót és az asztalnak támaszkodtam, miközben visszavettem a pulcsiját. Érdekes illata volt de még nem nevezném büdösnek. Remélem rendesen lemostam. Ha már hozzám ér legalább legyen tiszta, az hogy esetleg beteg lenne, már teljesen mindegy. Ha az, én már úgysem abba fogok belehalni. Megfogtam a homlokomat és gondterhelten vártam rá. Nem szabad ezt normálisnak éreznem. Bármennyire is fáj, itt kell maradnom, a valóságban. Nem szabad elmenekülnöm előle, mármint a valóság elől. Nem biztos, hogy mentálisan ezt bírni fogom. Talán a halálért fogok neki könyörögni, bármi másért biztos nem. Legalább ennyi méltóságot szeretnék megtartani de aztán az első vágás után sírok majd, mint egy kisgyerek és folyamatosan könyörögni fogok neki.

 Sóhajtottam egyet. Végül kijött a fürdőből és felém sétált egy száll törölközőbe. Reflexszerűen karba tettem a kezem és elnéztem. Mögém nyúlt és a széken lévő táskát elővette. Ott komolyan volt egy táska? Az ő táskája? Hm.. kíváncsi lennék mi lehet benne. Kivett belőle egy fekete atlétát meg egy sötét farmert és felvette. Így tisztán mennyivel másabbnak tűnik. Talán eddig a rászáradt vér volt, ami annyira taszított vagy az egész lénye? Teljesen mindegy.

Leült a tv elé én meg csak céltalanul álltam. Nem merek semmit sem csinálni, nehogy felhívjam magamra a figyelmét és még ledőlni sem merek.

Rám nézett és látta mennyire feszült vagyok.

– Csináld azt, amit mindennap szoktál.

– Oké. – bólintottam de teljesen le voltam dermedve és semmi sem jutott az eszembe, hogy mit is szoktam ilyenkor csinálni. Körbenéztem és bevillant a gyűröm, elsétáltam az ágyig de nem volt benne majd az üvegajtóhoz mentem és kinéztem rajta. Már sötét volt de a benti lámpa megvilágította valamennyire a teraszt és tisztán látszott a dulakodás nyomai. Eldöntöttem pár széket és a kerti bútor is zilált volt. Már menni készültem amikor valami megcsillant a földön. Nem akartam feltűnően kifelé bámulni, mégis sikerült és ezt már ő is észrevette. Jobb lesz ha nem tudja meg, hogy kint hever a jegygyűrűm. Sietősen arrébb sétáltam és a konyhát még egyszer áttöröltem majd a padlót erős vegyszerrel újra felmostam. Remélem így a vér már rendesen kijött. Lehúztam a redőnyöket és nem jutott az eszembe, hogy milyen nap van. Bementem az üres szobába is és a lámpatartó kampóra volt kötve egy fekete kötél és csak úgy lógott ott. Körbejártam. Erre simán fel tudnám akasztani magam. Azt hiszem hurkot is tudok csinálni, bár sose próbáltam. Megjelent az ajtóban elég ijedt fejjel, Én erre meg rá kaptam a tekintettemet. Fújt egyet, amikor látta, hogy csak állok és bámulok.

– Ez mi? – kérdeztem roppant finom stílusban.

– Akarod, hogy megmutassam? – a hanglejtéséből sütött, hogy semmi jóra nem számíthatok ha igennel válaszolok. Kár volt megkérdeznem.

– Nem muszáj. – ráztam a fejem és kiindultam futólépésben.

Csak nevetett a reakciómon. Én meg lábon kihordtam egy szívinfarktust.