7 nap és 7 hét | 18+

5. nap / 1

  Fejfájással ébredtem majd az első pislogásnál észrevettem a fájdalomcsillapítót és a citromos vizemet, amiket gondolom, ő készített ide nekem. Nyúltam az éjjeliszekrényem felé, a gyógyszert bekaptam és rá megittam az egész vizet. Hálásan mosolyogtam, hogy gondolt erre is. Kitámolyogtam, még csukott szemmel megfőztem a kávéját és a kezébe adtam. Úgy vette el, hogy egy pillanatra hozzáért a bőrömhöz, kicsit zavarba jöttem, lesütöttem a szememet és leültem mellé.

– Megtaláltad a gyógyszert? – kérdezte teljesen semleges hangon.

– Igen, köszönöm. – válaszoltam és rápillantottam.

Ő erre csak bólintott egyet. Eltelt pár perc, mire újból hozzám szólt.

– Jobban vagy?

– Persze, megvagyok... – és megvontam a vállamat. – És Ő? – kérdeztem és a fürdő felé biccentettem.

– Magánál van. – mondta, én meg felhúztam a lábaimat és átöleltem. Rátettem a fejem és így néztem tovább a tv-t.

Hiányzik Tommy, hogy rám mosolyogjon, hiányzik, ahogy finoman hozzám ért, hiányzik az, ahogy mesélt a munkájáról és hogy milyen napja volt. Hiányzik, hogy elmenjünk ebédelni vagy csak moziba. Hiányzik nagyon, ahogy vigasztalt már mindannyiszor. Mindig mellettem állt és támogatott, Én meg ilyen csúnyán cserbenhagytam és ez annyira borzasztó, nem csoda hogy folyamatos lelkiismeret furdalásom van. Nem halogathatom tovább, beszélnem kell Tommyval. Kár, hogy nem hagyott el akkor, amikor még tudott. Most meglett a böjtje annak, hogy megjátszottuk magunkat. Karma bitch! John is visszafogja ezt még kapni az élettől, nem fogja büntetlenül megúszni, az biztos! Mosolyodtam el.

Rápillantottam és meredten engem nézett. Uhh, remélem nem gondolatolvasó mert akkor szarban vagyok.

– Csinálok reggelit... – mondtam és minél gyorsabban el akartam tűnni a közeléből.

Virslit sütöttem és megterítettem. Leültünk az asztalhoz és nekem sikerült úgy ülnöm, hogy az egyik lábamat felhúztam és a széken volt a talpam. Így a köntösből kivillant a csupasz combom. Látszott, hogy egy pillanatra megmerevedik és szemei többször végig pásztázta a bőrömet, amikor én is észrevettem, gyorsan letettem.

– Megszokás. – mondtam neki elpirulva.

– Van még egyéb szokásod, amiről tudnom kéne? – kérdezte továbbra is semleges hangon.

– Hááát, például nem akarsz velem fagyit enni, az is biztos. – nevettem. Ezen komolyan elgondolkozott majd bólintott.

– És még?

– Óóó, most előbb még Te jössz... – néztem rá reménykedve, hátha elmond valamit magáról.

– Hm... – gondolkozott el mélyen. – Egy szokásomról tudsz... – elkezdtem veszettül gondolkodni. Tuti a dugás utáni, kés vágásról beszél. Aha, tehát csak végig kell néznem az összes nő hátát és megtudom, hogy kit kúrt meg és hányszor. Ez remek hír! Csodás! Bólintottam.

– Ez nem ér, egy olyat mondj, amit még nem tudok!

– Oké, akkor egy másik... nem szokásom csókolózni. – mondta komolyan és szomorú volt a szeme.

Azta! Ez durva! Tátott szájjal néztem rá.

 – Miért? De azért már csókolóztál, ugye? Úgy értem, hogy valakivel, valamikor? – kérdeztem de intett egyet és úgy mondta.

– Túl sok a kérdés. Most Te jössz!

– Rendben! – elméláztam pár pillanatot ezen és eszembe jutott még valami. – Minden játékban én szoktam nyerni. Főleg sakkba! – mondtam és büszkén kihúztam magam.

Ezen a reakciómon halványan elmosolyodott.

– Gondolom csak gyengékkel játszottál eddig...

– Ez nem igaz! – nevettem fel, már az elképzelés is sértett. – Akarsz játszani egyet? – hívtam ki szemrebbenés nélkül egy partira, mert mintha mondott volna valami olyasmit, hogy ő az okosabb. Hát majd meglátjuk.