7 nap és 7 hét | 18+

1. hét / 1

 Gyors mozdulattal tettem vissza a mérőpoharat, a kórházi ágyam mellett álló, fém éjjeliszekrényre, amitől az hangosan koppant. Szétfeszített belülről az a sok érzés, ami ennek a tárgynak a látványa okozott. Ezer kérdés kavargott a fejemben, amitől teljesen összezavarodtam. A szomjúságom visszavonulót fúj, a remegés úrrá lett a testemen de az arcomon egy őrült mosoly jelent meg. Mélyen legbelül sejtettem, hogy ez mit jelent... ez egy jel, hogy ennek a történetnek itt még koránt sincs vége.

Hajnalban egy kedves Ápolónő ébresztett és egy gyors lázmérés és vérnyomás ellenőrzés után szaladt is tovább. Fáradtan gubbasztottam az ágyban, mivel az éjszakám maradék részében, alig bírtam aludni, féltem, hogy ha elalszom, nem itt ébredek fel. Az a rémes gondolatom támadt, hogy még itt sem vagyok biztonságban tőle, sőt, mintha még mindig itt lenne a közelembe és figyelné minden mozdulatomat. Igen! Érzem a sötét tekintetét az egész testemen, a tarkómtól a lábujjaimig futott végig a libabőr. Megráztam magam és dühösen "már csak azért is" ledöntöttem a citromos vizemet. 

A fürdőben, hálát adtam Vickynek, hogy idekészített pár cuccot a sajátjai közül, és a szuper puha köntösének örültem a legjobban. Le akartam mosni magamról minden szennyt, így megtisztulásként a forró víz alá álltam, majd még meztelenül a foltos tükörben végignéztem magamon. A járomcsontomon a duzzanat nem lett rosszabb és most már csak a bevérzett vörös szemem alatt volt feldagadva. Lila és piros árnyalatokban pompázott a fél arcom. Nem emlékszem arra a mozdulatára és még mindig hihetetlen, hogy képes volt megütni! Fura, mert egy hét alatt egyszer sem bántott így... Ezen felhorkantottam. Így végül is nem, de testi és lelki sérülését, azért bőven okozott nekem. 

Lejjebb a nyakamra terelődött a figyelmem és megérintettem ott, ahol megmaradtak az ujjai lenyomatai. Felszisszentem, ahogy finoman végigsimítottam az érzékeny bőrömet. A csuklóimon már több naposak voltak a zúzódások, amik zöldes sárga nyomott hagytak hátra és ezek, már nem is voltak vészesek.

Magamra húztam egy zsákruhát, amiből kint volt a vállam majd rá a köntöst. A hajamat próbáltam arra fésülni, amerre a legcsúnyább volt az arcom és így már két fokkal komfortosabbnak éreztem magam. Ha jól sejtem a Nyomozó ma visszafog jönni és a lehetőségekhez képest a legjobb formámat szeretném hozni. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy mit fogok felelni, a kérdéseire.

Végül nem kellett sokat rágódnom ezen, ebéd után sietősen megjelent a folyóson és ahogy közelített jobban megtudtam nézni, miközben szégyelltem magam, hogy a tegnapi találkozásunknál nem figyeltem rá eléggé. Talán mert elsőre szürkének és jelentéktelennek tűnt, pedig ha most jobban megnézem egy jó kiállású férfit látok. Nem sokkal lehet magasabb nálam és nem volt olyan nyurga mint John, csak olyan átlagos. Zavarba jött, ahogy végignéztem rajta, majd önkéntelenül kihúzta magát és szerintem még hasizmát is megfeszítette. Fáradtnak tűnt és az inge gyűrött volt, úgy nézett ki, mint aki pár órát aludt, azt is csak az autójában. Megállt előttem és ahogy kezet fogtunk, együtt érzően rám mosolygott. Kicsit megdöntött fejjel, érdeklődve figyeltem az arcát. Koszos szőke haja rövidre volt nyírva, kisfiús mosolya felett, kék íriszei áthatóan csillogtak. Tekintete azt sugallta, hogy pályafutása alatt sok mindent látott már, és hogy bírni tudja ezt a munkát, megkeményítette a lelkét.