7 nap és 7 hét | 18+

2. nap / 2

 Értem, így már értem. Megvigasztalhatott volna ez a tény de nem érdekelt, hogy Neki sem jó ez a helyzet, hogy beteg és késztetése van, hogy ilyeneket csináljon. Akkor neki alig van lelkiismerete, nincs bűntudata és teljesen megnyugtatja a vér látványa. Másokat hibáztat a saját viselkedéséért, saját magán kívül nem érdekli senki és hirtelen cselekszik. Ez az antiszociális személyiségzavar ismérve. Miért pont ő talált meg? Milyen lenne ha normális maradt volna? Jó ember lenne? Ha úgy találkozunk biztos tetszene.

– Miért én? Miért? – suttogtam és apró darabokra hullottam.

– Rossz helyen voltál, rosszkor és megláttalak. Nem volt szerencséd.

Felém nyúlt és igaz még kicsit megrezzentem az érintésétől de hagytam, hogy felemeljen. Levette rólam a törülközött, félredobta majd letérdelt elém és végigsimította a lábamat, ahogy beleléptem a bugyiba, amit tartott. Aztán a másik lábammal is ezt tette, végül finoman feladta rám. Ahogy felállt nagyon közel volt hozzám, éreztem az összes levegővételét a bőrömön és végül felfele kellet néznem, hogy lássam a sötét szemeit. Lepillantott a számra és végig nyalta az alsó ajkát. Talán csak egy kis szeretetre vágyik... Vagy ha arra nem is, akkor csak rám. Rám vágyik!

Hátra fordult és egy perc múlva a kezembe adott egy pólót és egy sortot. Felvettem aztán kézen fogott és kihúzott.

– Kávét! – mondta és leült a kanapéra. Persze, a kávé.

Siettem és gyorsan lefőztem neki. Gondolom éhes is. Csináltam neki tojást és szalonnát is. Talán meglepődött, amikor elé toltam és nem tudta mire vélni. Mondjuk én sem tudom, talán csak így akarom megköszönni, hogy még élek. Tegnap éjjel megölhetett volna már. Megkapta amiért jött... Akár mennyire is nem akarom, hogy itt legyen és hozzám érjen, mégis itt van és hozzám fog érni. Tenni ellene nem tudok. Talán, saját magamnak spórolok meg fájdalmat ha hagyom neki és talán ha jól viselkedem elenged vagy csak nem fog bántani.

– Hannah, Te nem eszel?

– De, persze már ettem pár falatot. – mondtam és felálltam és szedtem a tányérba egy keveset. Szétmaszatoltam és már úgy mentem oda. Tudtam, hogy azt akarja, hogy egyek de minden voltam csak éhes nem. Egy harapást ettem majd otthagytam a többit. Látta a félig üres tányért és elégedett volt, én pedig megkönnyebbültem.

Rendet csináltam és épp mosogattam, amikor megszólalt a telefonom. Nem tudom honnan szólt de ez a dallam egy pillanat alatt fejbe vágott. Mert ez a valóság. Megdermedtem és csak hallgattam.

Ő is meghallotta és engem nézett.

– Őőő, csörög a telefonom. – mondtam rejtett pánikkal a hangomban.

– Hallom. – válaszolta. 

Abbahagytam a mosogatást és odamentem hozzá.

– Ha nem veszem fel akkor ide fognak jönni.

– Nem fogod felvenni. – nézett rám bizalmatlanul.

Bólintottam és ezen elgondolkoztam.

– Tommyt keresni fogják a munkahelyén. – mondtam bizonytalanul.

– Nem, nem fogják. Írt egy felmondó emailt a könyvelőirodának és a másodállásából épp tegnap rúgták ki. Szóval nincs munkahelye. Te pedig a Nővérednek írtál, amiben kifejted, hogy ne keressen egy darabig mert belemélyedtél egy új könyvírásába és csak zavarna.

Önkéntelenül elmosolyodtam. Tényleg okos! Mindenre gondolt és innen nincs menekvés.

Már menni akartam vissza, amikor hirtelen felé fordultam.

– Megnézhetem hogy hogy van?

– Már megnéztem és kutya baja. Ne aggódj miatta. – nézett fel rám és mintha kissé féltékeny lenne.

– Rendben. – sétáltam el tőle de nem voltam ezzel a válasszal teljesen megnyugtatva. Legkésőbb akkor láthatom, ha beviszek neki egy kis ételt. Remélem legalábbis.