7 nap és 7 hét | 18+

1. nap / 6

Kész lettem és kipakoltam az asztalra majd többé-kevésbé sikeresen kiszedtem a levest, aztán a húst a körettel. Én csak piszkáltam az ételt de Ő becsülettel megevett mindent és most egy másfajta mosoly ült ki az arcára. Elborzadva néztem és ötletem sem volt, hogy ez minek szól. Akkora káosz van a srácban, hogy az már önmagára is veszélyes. Biztos, hogy nem akarom megérteni mi járhat a fejébe!

Elpakoltam és John már leült a kanapémra és elkezdte nézni a tv-t. Kapcsolgatott, én meg hirtelen nem tudtam, mit tudnék csinálni. Idegesen a fürdőszoba felé pillantottam. Kellene bevinni ételt Tommynak is. Vizet tud inni a csapból de ott fekszik a hideg padlón.

 – Hannah?

– I-igen?

– Gyere ide! – mondta és nem volt más választásom hát leültem mellé. Egy pillanat múlva már az ölembe is hajtotta a fejét, karba tettem a kezem miközben meredten néztem a tv-t és azt kívántam bár máshol lehetnék.

Lassan elaludt és vonásai kisimultak. Most volt időm jobban megnézni. Sötét haja zsírosan csillogott és most már a véren kívül kávés is volt. Vastag szemöldöke keretezte hatalmas szemeit, fekete pillái akkorák voltak, mint egy tehénnek. Átlagosnak is mondhatnám ha nem lenne ennyire  visszataszító a viselkedése. Vajon született elmebeteg? Vagy mi történhetett vele, hogy ilyen lett? Biztos iszonyatos gyerekkora volt. Lepillantottam a telt ajkaira.

Eddig is folyamatosan féltem de ahogy lassan megy le a nap, a gombóc a torkomba egyre nagyobb lesz. Félek, hogy az éjszaka hátborzongató lesz. Nem sokáig tudja már türtőztetni magát. Minél jobban elhúzza, annál nagyobb lesz neki az élvezet. Nekem pedig a fájdalom. Elkezdett potyogni a könnyem. Törölgettem a szemeimet. Nem akarom, hogy meglássa, hogy sírok. Annyira rettegek... Bár segítene valaki...

Lement a nap mire felébredt. Újra kért enni és én készségesen kiszolgáltam. Mikor befejezte és elégedetten hátra dőlt, gondoltam szóba hozom.

– Bevihetek neki enni? – sokkal rémültebb volt a hangom, mint vártam.

Elgondolkozott rajta.

– Akkor megengedem, ha cserébe én is kapok valamit...

– Mit akarsz Tőlem? – kérdeztem halálra rémülten.

– Hogy megmosd a hajam! – oké, ez még nem tragédia. Csak a haját.

– Rendben.

– Rendben. – mosolygott és már rögtön nem tetszett, ahogy néz.

Egy tálcára tettem műanyagokban az ételt és készen álltam a rémületre. Tudtam, hogy félelmetes látvány lesz.

Vettem két nagy levegőt. Ő kinyitotta az ajtót és amikor megláttam, majdnem kiejtettem a kezemből mindent. Beléptem és a wc-re letettem a tálcát.

– Tommy, jól vagy? Kicsim? – oda térdeltem mellé és próbáltam felrázni. Azóta eszméletlen? Agyrázkódása is lehet.

– Orvos kell neki! – néztem Johnra kétségbeesetten.

– Szerencse, hogy van itt egy... – nevetett. Értetlenül néztem rá. – Még nincs nagyobb baja, csak ki van ütve. Látod, nem kellett volna szöknöd! – és megrántotta a vállait.

– Egy szörnyeteg vagy! – szaladt ki a számon és hitetlenkedve néztem rá.

Összehúzta a szemeit és teljesen magabiztosan annyit mondott.

– Igen, az vagyok.

Két pillanatig csak néztük egymást és most olyan dühös voltam rá.

– Most pedig, gyere ki!

– Nem! – kiáltottam rá. Sóhajtott egyet és megcsóválta a fejét. Belépet és fél kézzel megragadta a hajamat és kirángatott. Küzdöttem de semmit sem érek vele. Bezárta az ajtót és a másik fürdőszoba felé kezdett el a hajamnál fogva húzni.