7 nap és 7 hét | 18+

1. nap / 3

– Ezt ne csináld még egyszer! – utasított fenyegető hangnemben.

Próbáltam a kezét lefejteni a nyakamról de ő csak egyre szorosabban fogott és közben a másik kezével az edzett üveget ütötte.

Már alig kaptam levegőt a kezei között és szó szerint fuldokoltam amit ő is észrevett. Nézte,  ahogy az ájulás szélén táncolok, majd egy hirtelen mozdulattal elengedett és egy székhez rángatott. Forgott velem a szoba és erőtlenül ellenkeztem. A széken ülve hátrafogta a kezeimet és összeakasztotta a csuklómon lévő pántokat, ami így egy bilincs lett. Aha, akkor már értem a funkcióját. Ettől a felismeréstől roppant ideges lettem és amennyi erőm maradt, annyival feszegettem, hátha valahogy kiold a béklyóm.

– A csuklóbilincsből sosem szabadulsz, kár ezzel próbálkoznod. – mondta nyugodtan és a fejéhez érintette az ujjait. Vérzett neki ott, ahol a bögre találkozott a koponyájával. Hát, nem tudtam sajnálni egy pillanatig sem. Remélem itt helyben elvérzik!

– Ezért büntetés jár és ezt csak magadnak köszönheted. – nézett rám mosolyogva. Reflexszerűen megráztam a fejem, bár tudtam, hogy ez csöppet sem számít.

Fenyegetően közelített a késével és felém hajolt. Hátra döntöttem a fejem és vártam mit fog tenni.

– Könyöröghetsz...

– Nem! – és nőiesen leköptem. Sokat nem értem vele max annyit, hogy még jobban feldühíthettem bár nem látszott az arcán semmilyen őszinte érzelem. Mosolyogva letörölte a nyálamat az ujjával, aztán lenyalta a nyelvével. Talán, ennél a pontnál fordult fel először a gyomrom. A kését a nyakamhoz szorította és éreztem a bőrömön a hideg érintését. Talán a keze még hidegebb volt, mint maga a penge, másik kezével megmarkolta a hátra omlott hajamat és még jobban hátra húzta. Már fájt, ahogy nehezen tudtam csak nyelni és nem tudtam mire vár ennyi ideig. Ő csak bámult és az arcával már túl közel volt. Minden kifújt lélegzetét éreztem az arcomon, a szemei mohon fürkésztek és néha mintha a számra nézett volna. Fekete szemeibe egy pillanatig elvesztem de Tommy próbált szabadulni és minden mozdulatnál fájdalmasan felnyögött. John erre felfigyelt és ellépett tőlem.

– Nem mondtam, hogy Te kapod a büntetést...

– Nem! – kiáltottam fel és kétségbeesetten járt a tekintetem az egyik férfiről a másikra.

– De-de! – vigyorgott eszelősen és Tommy mellé állt. Hirtelen megfogta a haját és orrba térdelte, aztán bevitt még pár ütést. Felsikítottam és az egész testemmel szabadulni akartam a széktől. Tommy elájult és elterült a földön, eszméletlenül feküdt de ez nem volt még elég neki. Felé hajolt a késével.

– Engem, engem bánts! Én tettem, nem Ő! – kiabáltam neki feldúltan.

– Most megtanulsz szót fogadni mert ha nem engedelmeskedsz nekem, akkor neki fog fájni. Hosszan és élvezettel fogom kínozni, majd megölöm és Te pedig végig nézed! – könnyes szemekkel ráztam a fejem. – De abbahagyom ha könyörögsz!

– Soha! – vágtam rá, amitől megállt a keze és felnézett rám.

– Ne mondj ilyet, mert ezt kihívásnak veszem! – ettől megremegett a szám de tudom, hogy teljesen mindegy mit mondok, mindenképpen bántani fog minket.

Pár pillanatra behunytam a szemeimet majd fújtam egyet és amikor kinyitottam, elszántan néztem rá.

– Előbb halok meg!

Ezen felnevetett és közelebb lépett hozzám, így végre Tommyt békén hagyta ami már félsiker volt.

– Óóó, könyörögni fogsz, még a halálod előtt! – és esküszöm úgy tűnt, mint aki irtó boldog. Most már teljesen biztos, hogy ez zakkant. Nem normális!