7 nap és 7 hét | 18+

4. nap / 5

Néztük a tv-t, amikor újra megcsörrent a telefonom. Rögtön befeszültem és csak néztem magam elé, aztán Johnra néztem, aki nem akarta figyelembe venni a tényt, hogy hívnak.

– Írtál neki valamit?

– Nem.

– Akkor ha akarod, én írhatok valamit, amitől nem hív többet.

– Biztos, hogy nem adom a kezedbe a telefont.

Ajj... sóhajtottam.

– Akkor te írod, én diktálom.

Ezen elgondolkozott és végül ő is sóhajtott egyet. Elsétált a táskájáig és kivette a telefonomat. Már igazán hiányzott. Meredten néztem a készüléket és karba tettem a kezem, nehogy véletlenül ki kapjam a kezéből.

– Mit ír?

– Azt, hogy vedd fel a telefont. – mondta és elhúzta a száját.

– Írd, hogy elromlott a telefon és nem jelzi ha hívnak. Várj pont így írd.

„Szia! :) Elcsesződőtt a telóm és nem mutatja ha hívnak, nyugi nem csak nálad csinálja ezt. Mit akarsz egyébként?"

– Komolyan így beszélgettek?

– Ha nem hiszed olvasd vissza, hogy szoktunk írogatni és élőben ez csak rosszabb. A vihogásunktól világgá mennél!

– Na az biztos... – mondta és kirázta a hideg.

Megráztam a fejem.

Csipogott a telefon, jött a válasz.

„Hi! Csak, hogy élsz-e még! El vagy tűnve... Látom, hogy nem is fb-olsz és ez fura Tőled."

Ránéztem Johnra és bólogattam.

– Hát igaza van, ez tényleg fura. Legalább néha menj föl a telómról, hogy lássák élek még.

Égnek emelte a tekintetét. Féltem, hogy megkérdezi, hogy mi az a fb de szerencsére nem tette.

– Borzalmas ez a mai modern technika.

Kitört belőlem a nevetés.

– Komolyan?

„Tudom de nagyon írom az új sztorit, asszem írtam is neked, hogy ne zavarj! Fogadjunk csak lájkolnom kéne valami új képedet..."

– Fogd rövidre!

Csúnyán néztem rá. Nem ráérünk? Vagy siet valahová?

„Iiiigen!!!4négy! Az új képemet pls! Köszi puszi.. majd még írok később, most mennem kell!"

Megforgattam a szemeimet.

– Tudtam, hogy akar valamit.

John két kattintással belájkolta a képet és konstatálta, hogy szerinte nem túl jó a kép. Majd annyit írt még.

„Nagyon jó kép lett és csini vagy! Pussz"

– Nem is csinos. Minek hazudsz? – kérdezte.

– Nekem tetszik és annak örülök, hogy neked pedig nem. – húztam el a számat.

Ezután eltette a telómat és titkon azon agyaltam, hogy lehetne lenyúlni tőle úgy, hogy senki se haljon bele. Miközben üveges tekintettel néztem a tv-t, végig gondoltam minden lehetőséget és semmi olyan nem jutott az eszembe, ami megfelelő lenne. Sosem hagy egy percre sem magamra, ha pedig igen, akkor az ágyhoz vagyok kötözve. Sóhajtottam egyet de legalább most Vicky miatt nem kell aggódnom. Rossz volt még a gondolat is, hogy ne adj Isten, Tommy mellett köt ki a fürdőbe miattam. Vajon mikor fogja azt mondani, hogy elég volt? Mikor fog megunni? Mikor teszek valami olyat, amitől kifordul magából? Mikor feszítem túl a húrt?

– Hannah, beviszed neki most?

Bólogattam pár aprót.

– Igen, most. – válaszoltam és felálltam. Megráztam magam és kényszerítettem magam, hogy rázódjak vissza ebbe a helyzetbe, ami mostanra már természetesnek számít. Jézusom! Ez lenne a természetes?

– Hé! – mondta és megfogott. – Nyugi. Látod, ezért nem akartam... Összezavart téged ez az üzenetváltás!

Az üzenetváltás??? Komolyan? Mélységes dühvel ránéztem.

– Te zavarsz össze! Miattad van ez! Miért nem hagysz békén?

Megrángatott és mérges lett.

– Nem tetszik a hangsúly! Figyelj oda mit mondasz!

– De hát ez az igazság! – ordítottam rá.