7 nap és 7 hét | 18+

4. nap / 1

  Újra úgy ébredtem fel, hogy már nem feküdt mellettem. Lehet, hogy csak pár órát alszik éjjelente de kitudja mit csinál, amíg én alszom. Felkeltem és kimentem hozzá de ő csak lazán a kanapén feküdt. Mikor meglátott, felült és lassan az asztalhoz ment, én közben lefőztem a kávéját majd kitöltöttem neki és leültem mellé. Belekortyolt majd váratlanul megszólalt.

– Nem gondoltam arra, hogy nem tudod... Talán nem így kellett volna... – megrázta a fejét.

– Nem baj. Sosem mondták ki, még reménykedtem... – megvontam a vállam és bekönnyeztem. – Tudod, csak nagyon szerettem volna. – vettem egy mély levegőt. – Ezért is néztem el Tommynak a megcsalásokat.

Rám kapta a szemét és csodálkozva nézett.

– Persze, hogy tudtam de ha elhagyom, akkor semmi esélyem sem lett volna a gyerekre. A dokik vagy az adoptálásnál a rendszer, nem foglalkozik elvált nőkkel...

Egyetértve bólintott.

Néztem magam elé és csak potyogtak a könnyeim.

– Fura, hogy pont neked mondom el ezt de talán már másnak úgy sem tudom. – mondtam és ránéztem.

Ő lenézett a kávéjára.

– Egyébként elhagytad volna?

Ezen hosszan elgondolkoztam.

– Nem tudom, mert hát szeretem. Persze, néha egy gyökér de ki nem az? És már 7 éve vagyunk együtt... Az, amiért hozzámentem, nem múlik el sohasem. Együtt felépítettük magunkat... Ő biztosítja, hogy írhassak és ezzel már boldoggá tesz. – újra magam elé meredtem és eszembe jutott valami, ami gúnyos mosolyt csalt az arcomra. – Jóban, rosszban, szegénységben, betegségben. Örök hűség... hah... – ezen felnevettem. – Mekkora baromság! Csinálok reggelit. – jelentettem ki és felálltam. Hát, ez gyönyörű volt! Pont most kell kiborulnom és pont előtte.

Rántottát kezdtem el csinálni és közben még az előző témán gondolkoztam, ezért nem figyeltem oda és kicsit elsóztam. Hát ez így sikerült!

John nem mondott rá semmit és mind megette. Miután elpakoltam úgy döntöttem, hogy ma megpróbálom újra kijátszani és beosontam a gardróbszobába. Nem telt két perc és már mögöttem állt. Olyan halkan lépett hozzám közel, hogy felsikítottam mert annyira megijedtem. A szívemhez kaptam és csak annyit tudtam kinyögni.

– Jézusom de megijesztettél!

– Nem tudsz előlem meglógni! – csóválta a fejét, majd pár perc válogatás után megszólalt.

– Ezt vedd fel! – és a kezembe adta.

– Jujj de jó... Futni megyek? – és rámosolyogtam.

A fekete testre simuló edzőruhámat választotta ki, egy háromnegyedes gatya és egy top volt. Hát legalább kényelmes. Felvettem és kedvem lett jógázni.

Délelőtt néztük kicsit a tv-t, néha takarítgattam és újra ágyat húztam. Ezzel el is szórakoztam addig, amíg el nem kellett kezdenem az ebédet csinálni. Odajött és leült a pulthoz a bárszékre, csak figyelte, hogy mit csinálok és közben beszélgettünk. Sok semmiségről és pár engem érintő témát hozott fel. Magáról nem mondott semmit, csak annyit tudtam meg, hogy nálam pár évvel idősebb és senkije sincs. Ezt mondjuk nem csodálom! Biztos mindegyik rokonát eltette láb alól mert megunta őket. A végén persze rájöttem, hogy miért ült ide. Amikor hajolgattam, szerintem annyira rám tapadt a ruhám, hogy olyan lehetett, mintha meztelen lennék. Ezen jól mulattam de jobbnak láttam ezt nem szóba hozni.

Főzés közben párszor kinyitottam a hűtőt és megint feltűnt a fehér doboz. Olyan hungarocellből volt, mint amibe a fagyit adják, csak vastagabb anyagból és akkora volt, hogy pont befért a két hűtőpolc közé. 

– Mi van a dobozban? – idéztem az örök klasszikust.